Komolyabb kesztyűk - Interjú Máté Gáborral

Az évadban elsőként Máté Gáborral találkoztunk. Bor, szilva és víz mellett arról beszélgettünk, hogy miért lett a Katona József Színház igazgatója, mik a tervei, mit gondol a hatos kategóriáról és mennyiben változik az élete jövő februártól.

 

mt
Máté Gábor
fotó: Szilágyi Lenke | katonajozsefszinhaz.hu

 

- Mikor döntötted el, és miért, hogy pályázol a Katona József Színház igazgatói posztjára?

Máté Gábor: Abban a pillanatban, amikor kiderült: Zsámbéki Gábor nem vállalja tovább. Ha újra megpályázta volna az igazgatóságot, nem döntöttem volna így, mert ez az ő színháza. Rengeteg érv szól amellett, hogy ez mennyire igaz. Ő nagyon nagy értéket hozott létre. Ahhoz, hogy ezt megőrizzük, olyasvalakinek kellett átvennie a helyét, aki tudja, hogy ez mit jelent, aki ennek részese volt. Egyszerűen így kellett történnie, főleg azért, hogy a társulat tovább tudjon működni ezzel az arzenállal. Ez egy olyan kérdés, amelyen egy magát komolyan vevő embernek, az adott pillanatban nem lehet méricskélni. Nem tudok elképzelni olyan pozíciót vagy helyet, amire azt mondom, „ha az van, akkor nincsen a Katona".

- Miért jött el a váltás ideje?

Máté Gábor: Arról már évekkel ezelőtt lehetett olvasni, hogy „Zsámbéki gondoskodott az utódjáról, aki a Máté Gábor". Amikor rákérdeztek, hogy ez igaz-e, akkor mindig elutasítottam a feltételezést a fenti okokból. Először is meglepett, hogy Gábor abba akarta hagyni az igazgatást.

- Miért?

Máté Gábor: Azért mert ő nem csak a Katonát hozta létre, hanem egy értelmesen működő színházi formát talált és valósított meg. Ezt Kaposváron kezdte el, majd megpróbálta továbbvinni a Nemzetibe, ez nem sikerült, később pedig el tudta hozni a Katonába. Színházteremtő képességgel bír, tulajdonságai arra predesztinálták, hogy színházat vezessen. Alkotói kedve pedig nem látszott csökkenni.

- Mennyiben igaz az, hogy kijelölt téged, mint utódot?

Máté Gábor: Erről mi soha nem beszéltünk. Viszont amikor évekkel ezelőtt megkérdezett, hogy van-e kedvem főrendezőnek lenni, azzal feltételezhetően azt akarta üzenni: művészi értelemben összezárunk. Mi, akik a Katonában dolgozunk, azt gondoljuk, nekünk együtt és így kell dolgozni. Ez a megbízatás számomra egy pecsét volt valamin. Akkor is, most is és ezután is beszélgetünk arról, mit kéne csinálnunk; tehát ahol most tartunk, az egy folyamatnak a része. Egyébként csak február elsejétől leszek hivatalosan igazgató. Általában pedig az lenne a normális, ha egy évvel előtte lehetne tudni, hogy ki lesz valahol igazgató.

- Miért?

Máté Gábor: Mert akkor mindenki tudja, hogy mire számíthat. Egyébként ez most egy kicsit tisztább szituáció, mint ami Magyarországon általában jellemző az igazgatóválasztáskor.

- Ez azért is lehet, mert csak te pályáztál. Szerinted ennek mi az oka?

Máté Gábor: Talán az, hogy más nem mert, vagy senki nem látta magát esélyesnek.

- Azt a kifejezést használtad, hogy 'szakmailag összezárni', ez miben áll?

Máté Gábor: Ez abban áll, hogy együtt dolgozunk, és hogy ezt fontosnak tartjuk. Nem játszhatóak ki egymás ellen a színházunkban dolgozó emberek. Nem fordulhat elő, hogy amíg az egyik vezeti a színházat, addig a másik várja, mikor szúrhatja hátba az illetőt. Mielőtt főrendező lettem, megjelent az a buta vélemény a sajtóban, miszerint „valakinek át kéne venni a helyet a Zsámbékitól". Utána pedig voltak szakmabeliek, akik jelezték, hogy megnyugtatónak tartják az akkori kinevezésem, hogy örülnek.

- Ezek szerint fontos neked, hogy mit gondolnak rólad a szakmában?

Máté Gábor: Nem foglalkoztat. Csak a kérdésedre válaszoltam.

- Mennyiben lesz újdonság számodra az igazgatói feladat?

Máté Gábor: Azt remélem, nem lesz újdonság, mert ugyanazok a kollégák, munkatársak vesznek majd körül, és eddig is nagyon sok időt töltöttem a színházban. Lényegében, ha nem a Színművészetin, akkor a Katonában vagyok.

- Nem jársz színházba...

Máté Gábor: De! Ezt dolgomnak érzem, akárcsak azt, hogy jelen legyek az általam rendezett előadásokon. A Színművészetin is folyamatosan jeleneteket nézek. Tulajdonképpen állandóan színházban vagyok.

- Mit tervezel?

Máté Gábor: Valamiféle, új dinamizmust próbálok majd a Katonás létbe vinni.

- Miért van erre szükség, és mit értesz ez alatt?

Máté Gábor: A Katona nagyon biztonságosan, mondhatni arisztokratikusan jó színház, üzembiztos, jó értelemben vett professzionalizmus árad belőle. Bár a szellemi és néha a formai kockázat jelen van az előadásainkban, még tovább kell a kockázati tényezőt növelni. Jobban kell mozgolódni, meg kell találni, fel kell fedezni, színházba kell szoktatni egy új nézőközönséget. 10 évvel ezelőtt, ha elmentem bármilyen kulturális rendezvényre, akkor a Katona közönségét láttam sorban állni a jegyekért, azokat, akik hozzánk is jöttek. Mostanában nem ezt tapasztalom, és ez nekem fáj. Úgy érzem, tennünk kell azért, hogy az a közönség, amelyik különleges kulturális eseményekre fogékony, érdeklődjön a Katona iránt.

- Kikre gondolsz, és mit jelent az, hogy különleges kulturális esemény?

Máté Gábor: Ismerem a közönségünket, mondhatni, arcra tudom, ki, melyik előadásunkat látta. Azokra a jó arcú, progresszív élményeket kedvelő nézőkre gondolok, akik nem gondolják azt, hogy a Katonába feltétlenül menni kell. Szeretném, ha helyreállna a régi rend. Nem tudom pontosan, hogy mi az oka az említett jelenségnek, de gyanítom, a régi közönségünk, nem engedheti meg magának, hogy jegyet vegyen. Az is lehet, hogy elöregedett, vagy úgy gondolja, a kevés pénzéből, inkább újszerű dolgokat látna. Ha valaki jár a TÁP Színház előadásaira, akkor azt hiheti, hogy Kocsis Gergő ott tag, pedig ez a rendkívüli férfiszínész valójában a Katonához tartozik. Újfajta pr- és marketingtevékenységet kívánunk folytatni és nyitottabb színházi gondolkodást. Azaz a kesztyű komolyabb fölvételére, pontosabban: komolyabb kesztyűk fölvételére van szükség.

- Eddig is voltak kísérletezőbb előadásaitok, mégis nagyobb kockázatról beszélsz.

Máté Gábor: Nem mindig jut el a nézőkig, hogy mi minden történik nálunk. Az utóbbi időben voltak olyan színházi kísérletek Magyarországon, amikor az alkotók -nagyképűen ugyan, de mégis- videóra vették annak minden fázisát és filmet készítettek belőle. Mi pedig kicsit szerényen, álszerényen és nagyon arisztokratikusan azt hittük, hogy hasonló kezdeményezéseinket a közönség észre fogja venni, de ez a mai világban nem feltétlenül helytálló gondolat. Amikor betolakszanak az életünkbe a különféle kommunikációs eszközök, mindenki mindent azonnal elér, és az emberek mégse botlanak bele abba a tevékenységbe, amit a Katona végez, akkor az olyan, mintha nem is csinálnánk.

- Valamiért azt gondolom, új emberek is kellenek ahhoz, hogy új irányokba mozduljatok. Ezt mennyiben tartod igaznak? Miként gondolkodsz erről?

Máté Gábor: Bizonyos előadásokra fiatal rendezőket fogok felkérni, kicsit több lehetőséget fognak kapni. Ez nem teljesen új késztetés, hiszen Zsámbéki Gábor például Schilling Árpádot, Bodó Viktort a Katona soraiban akarta tudni és mindkettőjük munkássága bizonyítja, hogy ez jó elképzelés volt. Ez a két alkotó a saját útját járja, magát akarja megfogalmazni. Ez természetes, de - ahogy azt az én életpályám mutatja - bennem van egy tisztelet az értékek és megőrzésük iránt, és úgy érzem, csak ezen túl, kisebb lépésekkel haladva kell a saját utamat megtalálni. Ennek az az oka, hogy egy olyan színházi szituációban éltem, amiben ez a megközelítés inkább érvényesnek tűnt, mint az, amellyel az említett két alkotó bír. Ezt az ő munkájuk elismerésével mondom; nem kritikaként, hanem egy önvizsgálat részeként. Tehát most megpróbálom megtalálni azt, miként lehet újra aktivizálni a Katona alkotóit és azokat, akik szívesen dolgoznak ott. Nálunk rengeteg igazi tehetség van, sok olyan fiatal, aki egészen különleges képességekkel rendelkezik, ezért úgy gondolom, hogy nagyobb odafigyeléssel és kellő dinamizmussal ez megvalósítható.

 

olvas
A Kétfejű fenevad próbáján
fotó:
Dömölky Dániel | katonajozsefszinhaz.hu

 

- Ti mégiscsak egy kőszínházban dolgoztok. Nem feltétlenül szabadulhattok el különböző terekbe, nincs annyira közel a nézőhöz az, amit lát és a néző kevésbé megközelíthető a színész számára, mint egyes független társulatoknál, helyzeteknél.

Máté Gábor: Szerintem a Katona színpad és nézőtér viszonya elég barátságos ahhoz képest, hogy mi figyelhető meg más kőszínházakban. Az valóban hibánk és én magam sem értem, miért általános, hogy ha a Kamrában dolgozik valaki, akkor olyan tereket hoz létre, mintha az a nagyszínpad volna kicsiben. Ez nincs rendben. Viszont, van Sufnink is, tehát mindenféle elhelyezés megoldható. Ettől függetlenül ki kell mozdulni, például bizonyos klasszikus művek újfajta adaptációival iskolákba. Ehhez fiatal rendezőket szeretnék felkérni. A ma színházának drasztikusabban kell a közönséget felkutatnia. Úgy gondolom, hogy bizonyos helyeken való felbukkanás nagy szakmai haszonnal, frissességgel járna számunkra.

- Az iskolákon kívül miben gondolkozol?

Máté Gábor: Bizonyos játszási helyeket még meg kell találni, de fel fogom kutatni őket.

- Mennyi lemondással fog járni az új feladatod?

Máté Gábor: Nem sokkal, eleve lemondtam rengeteg dologról, hiszen nem csinálok mást, csak tanítok és a Katonában létezem. Az előző évadban például az első szabadnapom június 23.-a volt, mondhatom, hogy nehezen jutok haza. A gyerekeimmel, akikkel régóta nem élek együtt, nagyon szorgalmazzuk a találkozást, de ritkán sikerül. Vannak a munkáim és azon túl igazából nincs más. Ha vágynék rá, akkor se tudnék rá időt szakítani. A színház egy egész életet követel, és emellett döntöttem. Lehet, hogy azért is élek így, mert nem tudom élni azt a másik életet, amelyben lehetőségek lennének. Tehát nincs miről lemondanom. Erre gondoltál?

- Többek között, de főként arra, hogy eddig is a Katona volt a házad, de most még inkább azzá válhat. Tehát nem biztos, hogy tudsz majd máshol rendezni.

Máté Gábor: Ez igaz, a kirándulások meg fognak szűnni. Ráadásul az a követelményrendszer, amit felállítok majd a társulat felé, az önmagában nem engedi meg, hogy én ide-oda menjek a tanításon kívül.

 

Rendelben
Jelenet a Csörgess meg! c. előadásból | fotó: Gál Gábor
(Máté Gábor egyik egri vendégrendezése)

 

- Azt megtartod?

Máté Gábor: Igen, tanítani fontos. Most van egy negyedéves osztályom, akik öt évig maradnak, és ha az iskola megbíz engem, vállalni fogok még osztályt.

- A mostani osztályodra számítasz majd a Katonában?

Máté Gábor: Egy ember szerződtetése mindig a rendezők és az igazgató közös akaratán múlik, és ezen nem akarok változtatni. Felelősen szeretnék arról gondolkodni, hogy kinek mit kell csinálnia nálunk. Sok fiatal színészünk van, ezért nehéz lenne még többet szerződtetni. Elképzelhető, hogy egy-két embert meghívok majd, hiszen eddig is jelentek meg az osztályomból a Katonában és ebben az évadban sokan vállalnak majd különböző szerepeket. Az általam rendezett produkcióban hárman - Pálos Hanna, Kovács Gergely, Simon Zoltán- játszanak majd, Kovács Dani lengyel darabjában pedig az osztályomból Borbély Alexandra lesz a női főszereplő. Most nagy lehetőségeket kapnak.

- Mi az a követelményrendszer, amit említettél?

Máté Gábor: Azt gondolom, hogy annak, aki a Katonában dolgozik, elsősorban a Katonát kell a fő munkahelyének tekinteni. Azt a tehetségmennyiséget, ami felhalmozódott nálunk, szeretném ott látni és nem más helyeken.

- Ez rendkívül nehéz, mert ki kell elégíteni mindenkinek az igényeit. Úgy érzed, hogy szétszóródnak az energiák?

Máté Gábor: Igen. Ennek vannak anyagi okai, de akadnak jellembeli problémák is, illetve egy színész iszonyú nehezen mond nemet. Amit említettem, a kimozdulások, a fiatal rendezőkkel való találkozás pont arról szólna, hogy a plusz energiákat lekössük és egyúttal szeretném a vágyakat még jobban kielégíteni.

- Zsámbéki Gábor mennyire fog ebben közreműködni, mit jelent az ő távozása?

Máté Gábor: Főleg azt, hogy neki már nem volt kedve meccseket vívni különböző helyzetekben, amelyek egy igazgatót elérnek. Valószínűleg megkopott az idegrendszere ezekhez. Azt remélem, hogy az ő művészi jelenléte és súlya ugyanolyan erős lesz, mint eddig. A társulat és ő maga is ezt szeretné. Neki itt kell dolgoznia.

- Vannak konkrét terveid, akár külfölddel kapcsolatban?

Máté Gábor: Az útjaink nagyon esetlegesek, ezek szervezésében nagy szerepe lesz Zsámbékinak. Valljuk be: egy ekkora léptékű színházi ember kellett ahhoz, hogy a külföldi betagozódás lehetősége egyáltalán fennálljon. Emellett a Katona kilépett az uniós színházi közösségből és Zsámbéki elkezdett dolgozni egy másik, kevésbé adminisztratív, sokkal inkább szellemi közösségen. Több európai színház érdeklődik ez iránt.

- Úgy látom, hogy vidáman beszélsz minderről.

Máté Gábor: Mindenki azt mondja, hogy sokat változik majd az életem, de szerintem nem. A felelősség nő talán. Ami majd borzalmas lesz, arról még nem tudok beszámolni.

- Pedig már végigültél egy igazgatói tanácskozást...

Máté Gábor: Igen, beválasztottak a Budapesti Színházigazgatók Egyesületének elnökségébe. Nem teheti meg az ember, hogy nem vállal felelősséget, ha ilyen pozícióba kerül. Ez az a szervezet, amely összeül és elkezd sikítozni, ha valami rémséges dolog történik a főváros kulturális életében, ami színházzal kapcsolatos, például váratlan gazdasági intézkedésekkor.

- És most baj van?

Máté Gábor: Még nincs, de eddig mindig volt. Naivitás lenne azt hinni, hogy minden marad a régiben. Ha a régiben maradna, az se lenne jó. Eddig is különböző érdekek ütköztek.

- Az, hogy zároltak pénzeket rátok milyen hatással van?

Máté Gábor: Nem jelent konkrét veszélyt, csak nincs jó íze annak, ha valamit a törvényben lefektetnek és visszatartják. Ennek mindenkire nézve rossz üzenete van.

- Mit gondolsz a hatos kategóriába tartozók helyzetéről?

Máté Gábor: Nagyon zavarosakat gondolok, mert sok részigazságot fogalmaztak meg eddig a témában. Szerintem vannak csodálatos tehetségű emberek, akiknek több pénzt kéne adni és vannak, akiknek egyáltalán nem járna. Nem értek egyet azzal, hogy mint gomba az erdőben, annyi színház létesül, mindenki egyesületet alapít. A volt osztályommal csináljuk az AlkalMáté truppot, mégsem jegyeztettük be, egy fillért nem kérünk érte. Furcsának tartom azt is, hogy a Zsámbéki Színházi Bázis a hatos kategória része és szerintem nem teljesen korrekt, hogy bizonyos alternatívok kőszínházi státuszban vannak, és fordítva: kőszínházi fizetést húzók különböző pénzekért alternatív társulatokban lépnek fel. Ki húzhat így bármiféle határvonalat, és hol húzhatók meg így határvonalak? Van olyan társulat, aki elvisz működési pénzt, pedig a tagjai közül majdnem mindenkinek van máshol szerződése. Ez olyan, mintha Pintér Béla egyúttal a Fővárosi Operettszínháznak lenne a primadonnája. Csúcsgázsiért. A KoMá-ban bírom, hogy nem kacérkodnak másik történettel. Ők a KoMa és kész. Nem biztosítják be magukat ezer helyen. Min mosolyogsz?

- Csak örülök, hogy eszel szilvát.

Máté Gábor: Igen, falánk ember vagyok.

Tóth Berta | színház.hu