Vers-karaoke és piaci akrobatika

Rendhagyó, mobil művészeti akciósorozattal indult el pénteken a negyedik PLACCC Fesztivál Budapesten. A Szövetség'39 Művészeti Bázis katonai teherautója hétfő estig a legváratlanabb helyeken bukkan fel a főváros utcáin. A platóról bárhol, bármikor táncosok, irodalmárok, zenészek és képzőművészek ugrálhatnak le, hogy játékos villámprodukciókkal lepjék meg a gyalogosokat és az autósokat.

IMG_0530

 

Spontán partraszállás - ez a mottója a Szövetség'39 Művészeti Bázis akciósorozatának, amelyet társművészetek képviselőivel valósítanak meg a negyedik PLACCC Fesztiválon. Az alkotók elsősorban Budapest kultúrahiányos részeire viszik el a zenét, táncot, irodalmat, designt, képzőművészetet, filmet és irodalmat egy katonai teherautó platóján. A mozgásban lévő jármű segítségével a városlakók akkor is részesei lehetnek egy-egy meglepő és játékos eseménynek, ha éppen a zebránál várakoznak vagy a busz után sietnek.


IMG_1746


A csoport pénteken képzőművészeti installációt készített a teherautó platójára a VII. kerületi Klauzál téren, és a munkába sok környékbeli is bekapcsolódott. A jármű ezután útra kelt, hogy hétfő estig napi nyolc órában járja Budapest útjait. A nyitónapon ki lehetett próbálni a zenélő szerszámosládát, a gyerekek egy plüssállatkert lakóival kelthettek zajokat, míg a Klauzál téri vásárcsarnokban légakrobaták mutattak be látványos cirkuszi produkciót a vevők között.


IMG_1942


Az irodalmi razzia is elindult, amelynek lényege a kortárs magyar irodalom népszerűsítése. Aki parkolási büntetés helyett verset talál a kocsija szélvédőjén, ne lepődjön meg, hanem menjen el vasárnap kora este a Blaha Lujza térre, ahol egy vers-karaoke során közösen olvassák fel a műveket.


IMG_1768


A Menekülési útvonal című program villámkiállításokkal, tigrisavatóval, utazó dj-vel, kortárs táncelőadással, videóinstallációval és más meglepetésekkel folytatódik. A művészek katonai teherautója jellemzően a pesti oldalon közlekedik, de mivel mozgásban van, bárhol felbukkanhat hétfőn késő estig.

A Menekülési útvonal című program részletes menetrendje a PLACCC Fesztivál honlapján megtalálható: http://www.placcc.hu/red_menu/events/menekulesi/program.html


IMG_1792


TOVÁBBI PROGRAMOK A PLACCC FESZTIVÁLON:

A negyedik PLACCC Fesztivál interaktív nagyvárosi kalandozásra hívja a budapesti közönséget. A dán hello!earth társulat élménytúrája során hétfőtől szombatig SMS-ek és váratlanul előbukkanó, furcsa kísérők irányítják a közönséget egy ismerős-ismeretlen városnegyeden át. A szokatlan, sétálós utcai színházi produkció nemcsak térben zajlik, hanem a résztvevők tudatában is, hiszen a valóság lassan összeolvad személyes érzelmeikkel, kapcsolataikkal és tapasztalataikkal.

 

hello!earth (DK): Holnap minden más lesz
2010. szeptember 27. - október 2.

Az egyszemélyes séták indulása: 10 percenként, hétfőtől csütörtökig 16:00 és 19:00 között, pénteken és szombaton pedig 14:00-19:00 között
Találkozóhely: VIII. kerület, Gyulai Pál u. 1. (társasház udvara)
Magyarul vagy angolul
Jegyár: 2000 ft / 1500 ft
Jegyinformáció és jegyrendelés: www.placcc.hu és www.jegy.hu, továbbá a placccjegy@gmail.com és 06-20/467-7523.

 

helloearth1

 

Az időutazókat a cseh Handa Gote kollektíva filmes-zenés produkciója repíti vissza a 60-as, 70-es és 80-as évekbe egy retro helyszínen, a városligeti Pántlika Bisztróban október 1-jén és 2-án. A csoport a Roman úr című filmmel érkezik Budapestre, amelyben nem színészek, hanem egy ismeretlen cseh család tagjai a főszereplők. Mindennapjaikat, életük fontos eseményeit évtizedeken át egy Super-8-as kamerával rögzítették. Az alkotócsoport rábukkant a nyolc tekercsre, és úgy döntött, hogy művészi eszközök segítségével életre kelti az egykori Csehszlovákia hangulatát. A valódi, archív felvételeket digitalizálás nélkül láthatja a közönség és a képkockák alatt élő zene szól a korszaknak megfelelő pre-digitális, elektrofonikus hangszerekből. A nézők egy valószínűtlen vendégségbe csöppennek. Zsíroskenyér, trapéznadrág... és a közös mozizások hangulata a ház egyetlen olyan lakásában, ahol már volt vetítőgép.

 

Handa_Gote1

 


Handa Gote (CZ): Roman úr
2010. október 1-2. 19:00 és 21:00
Találkozó: érdemes fél órával a vetítés előtt a helyszínre érkezni.
Helyszín: Pántlika Bisztró, Városliget (Hermina út 47-tel szemben)
Csehül, angolul és magyarul
Jegyár: 1500 ft / 1200 ft
Jegyinformáció és jegyrendelés: www.placcc.hu és www.jegy.hu, továbbá a placccjegy@gmail.com és 06-20/467-7523.

A Handa Gote és a hello!earth előadásaira kombinált és csoportos jegyek kaphatók, amelyek e-mailen vagy telefonon megrendelhetők, illetve elővételben megvásárolhatók Kovács Andreánál a Merlin Színház közönségszervezésén (1052 Budapest, Gerlóczy u. 4.), hétköznap 14:00 és 18:00 között. A megvásárolt belépőjegyekkel a nézőket előadás után vendégül látják egy pohár PORT.hu italra a fesztivál kertben, a Kőlevesben (VII., Kazinczy u. 35.)

forrás: Placcc Fesztivál