Páratlan páros elismerés

Két összefonódó, ezért is különleges elismerést hozott létre 2006-ban az AEGON Magyarország Zrt.: az AEGON Művészeti Díjat és a hozzá kapcsolódó AEGON Művészeti Társdíjat. A cél az volt, hogy az alapító ezzel is elismerje a kortárs magyar művészeket, a korunkban születő, kiemelkedő alkotói teljesítményeket.

zatyko_peter_ee_palfi_gy
Zatykó Péter (Aegon Zrt.), Eszéki Erzsébet, Pálfi György

 

Az AEGON Művészeti Díjat kortárs magyar író kaphatja meg az előző esztendőben napvilágot látott, kiemelkedő jelentőségű szépirodalmi művéért. Erről szakmai zsűri dönt. Az AEGON Művészeti Társdíjra aztán az AEGON-díjas író, költő jelölhet fél évvel később kortárs magyar művészt - méghozzá kötelezően másik művészeti ágból. Olyan alkotót, akit ő maga erre méltónak tart, s akire fontos ezzel az elismeréssel is felhívni a figyelmet.

Az eddigi AEGON-díjas művészek:
2006: Spiró György (a Fogság című regényéért), a társdíjas Jeney Zoltán zeneszerző volt
2007: Rakovszky Zsuzsa költő, író (Visszaút az időben című verseskötetéért), aki Vojnich Erzsébet festőművészt jelölte az AEGON Művészeti Társdíjra
2008: Térey János költő (Asztalizene című színművéért), a társdíjas Kovalik Balázs rendező volt
2009: Jónás Tamás költő (Önkéntes vak című kötetéért), ő Juhász Gábor zeneszerzőt jelölte a társdíjra
2010: Csaplár Vilmos író (Hitler lánya című regényéért)

 

Csaplár Vilmos jelöltje az idei AEGON Művészeti Társdíjra:
Pálfi György
filmrendező

 

palfi_gyorgy_dobo_laszlo_fotoja_02_vk
Pálfi György


Csaplár Vilmos rövid indoklása:

Pálfi Györgyre nem tudok úgy gondolni, hogy ne legyen csuklási ingerem. Első filmje, a Hukkle, teljesen levett a lábamról. Úgy éreztem - és ez a teljes odaadás jele nálam -, hogy már régóta szerettem volna én is „valami ilyesmit". Ki mesél ebben a filmben, ahol olyan hősök vannak, mint egy kígyó, a búzatáblában a közeledő aratógéptől bénultan álló rókafi, békák, halak, füvek, fák, méregfiolák, férfiak, nők, biciklikerekek, kandisznó herék, gépszíjak, varrótű, vadászrepülő? Az ember nem több, mint a tápláléklánc csúcsa, egy falunak nevezett életkeretben. Ki az az elbeszélő, aki számára az emberi beszéd ugyanolyan zaj, mint a tyúkok kotyogása, a disznó röfögése? Az egész történetnek egy vegetatív reakció, a háza előtt a padon ülve a tejbegyűjtőt váró bácsi csuklása adja meg a ritmust.


csaplar_vilmos_adijjal_dobofoto_k
Csaplár Vilmos

Pálfi a különösségek rendezője. Második nagyjátékfilmje, a Taxidermia brutális undorral elmondott história a múltunkról, mely mócsingként belecsüng a jelenbe. Harmadik filmjéhez - Nem vagyok a barátod - ikerpárként előtanulmányt készített óvodásokkal. Mintha ez a két munka együtt arra a kérdésre akarna felelni, amit anyukám szokott föltenni: „Hogy lesz abból a sok aranyos gyerekből annyi undok felnőtt?" Hát, úgy, mondja Pálfi, hogy az a sok gyerek se annyira „aranyos".

 

Pálfi György életrajza:
Budapesten született, 1974. április 11-én

Iskolák: 2002-1995: Színház- és Filmművészeti Egyetem - filmrendező szak
1993-1995: Esztergomi Tanítóképző Főiskola - vizuális nevelés szak
1992: érettségi, Veres Pálné Gimnázium

Kitüntetések: 2007. Balázs Béla-díj
2006. Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje

Tagság: 2002. Európai Filmakadémia
2002. Magyar Filmszövetség (2006. Játékfilmszövetség vezetőségi tag)
2001. Madzag Filmegylet

 

Szakmai tevékenység:

Nagyjátékfilmek:

2009. Nem vagyok a barátod - 35 mm/HDV, 50+90+90 perc - színes, dokumentumfilm+játékfilm+riportfilm
44. Karlovy Vary International Film Festival (IFF) - versenyprogram
DÍJAK: Magyar Kritikusok 2009. - különdíj
FESZTIVÁLOK: 40. Magyar Filmszemle versenyprogram, 15. Sarajevo IFF - Forum, Toronto IFF, 9. ERA New Horizont IFF Wroclaw, Cottbus FF, Montreal IFF, Göteborg IFF, Mumbai IFF, Rotterdam IFF, Sofia IFF, Triest IFF, Tallin IFF, Tessaloniki IFF, Los Angeles SEE


2005. Taxidermia - 35mm, 90 perc, színes, játékfilm
59. Cannes Film Festival (FF) - Un Certain Regard
DÍJAK: Sundance/NHK 2004. - Legjobb Európai Filmterv;

37. Magyar Filmszemle - Fődíj, Gene Moskowitz külföldi kritikusok díja, Diákzsűri fődíj, Látványtervezői díj, Legjobb férfi mellékszereplő, Legjobb női mellékszereplő; Magyar filmkritikusok díja 2007. - Legjobb rendező, Legjobb színész; Brussels European FF - Iris fődíj; Chicago IFF - Ezüst Hugo; Antalya IFF - Legjobb rendező díja; Mexico Contemporary IFF - Legjobb rendező díja; Transilvania IFF - Legjobb rendező díja; Oporto FF - Közönségdíj; Tallinn Black Nights FF - Észt kritikusok díja; Cottbus FF - Don Quijote díj
FESZTIVÁLOK: Adelaide FF; AFM; Bergen IFF; Bermuda IFF; Brisbane IFF; Dublin FF; Etiuda & Anima FF - Cracow; Glasgow FF; Goteborg IFF; Helsinki IFF; HK Arts Centre Hong Kong IFF; Istanbul Independent FF; Karlovy IFF; London FF; Mar Del Plata IFF; Melbourne IFF; Montreal New Cinema FF; Moscow IFF; Palm Springs IFF; Philadelphia FF; Pusan IFF; Reykjavik IFF; Santa Barbara IFF; Sao Paulo IFF; Sarajevo IFF; Seoul European FF - Sponge; Seville FF; Sitges IFF; Sofia IFF; Taipei Golden Horse FF; Thessaloniki FF; Toronto IFF; Tribeca FF; Trieste FF; Vilnius FF; Zagreb IFF

2002. Hukkle - 35mm, 75 perc, színes, játékfilm

DÍJAK: 33. Magyar Filmszemle - Elsőfilmes díj, Elsőfilmes rendezői díj, Gene Moskowitz külföldi kritikusok díja, Diákzsűri fődíj, Diákzsűri elsőfilmes díj; Kritikusok díja 2003.; 10. Titanic Filmfesztivál - Közönségdíj; Európai Filmakadémia 2003. - Fassbinder-díj az év európai felfedezettjének; Santa Fe IFF - Fődíj; 50. San Sebastian IFF - Elsőfilmes zsűri különdíja; Kijev-Molodist IFF - Zsűri diploma; Cottbus - Zsűri különdíj, Diákzsűri díj, Közönségdíj, FIPRESCI különdíj; Paris, Fest.du Film de Paris - Zsűri különdíja; Torún-Young European FF - Megosztott fődíj; Hong Kong IFF- Arany Tűzmadár; Szocsi IFF - Arany Rózsa; Cleveland IFF - Legjobb Kelet-európai film VERSENYEK: Varsó IFF; Chicago IFF; Sao Paulo IFF; Torino IFF; Stockholm IFF; Belfort; Tallin Black Nights- Diákfilmfesztivál; Tromso IFF; Trieste IFF; Angers IFF; San José IFF; IFF; Brazilia City-FICBRASILIA; Troia FESZTIVÁLOK: Toronto IFF; Vancouver; Ankara-Fest.On Wheels; London FF; Paris-Forum des Images; Mannheim IFF; Thessaloniki IFF; Pusan IFF; Marosvásárhely-AlterNative; Palm Springs; Rotterdam IFF; Portland; Sedona; Adelaide; Belgrád IFF; Minneapolis; Mar del Plata; Szófia IFF; Ales; Semarang; Bergamo; Edmonton;; New York - New Directors, New Films; Koppenhága-NATFilmfest; Oldenburg; Philadelphia; Isztambul IFF; San Francisco IFF; Greifswald; Baltimore; Maryland; Gotland; Seattle; Sydney; Brazilia City-EU FF; Wellington; Melbourne; Sarajevo IFF; Tallin, Helsinki

Rövidfilmek:


2008. Ász póker és Az ember legjobb barátja - HD, 2 x 12 perc, színes, Született lúzer HBO sorozat epizód
40. Magyar Filmszemle versenyprogram,
Busho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál - legjobb vígjáték

2003. Táltosember vs. Ikarus - Jött egy busz...c. film része
35 mm, 19 perc, színes, szkeccsfilm
35. Magyar Filmszemle - Legjobb rendezői csapat; Produceri díj;

1998. Körbe - 15 perc, színes, S 16-os, vizsgafilm
45th International Short Film Festival, Oberhausen, 1999, Sao Paolo SFF, Munchen DFF, Angers Elsőfilmes Fesztivál, New York NYUFF, Cottbus, AlterNative, Krakkó

1998. Hetedik szoba: Ördöglakat - Valaki kopog című sorozat része
32 perc, színes, Beta, harmadéves vizsgafilm, Török Sándor regényéből adaptált tévéfilmsorozat hetedik része

1997. A hal - Ikhthüsz - 27 perc, színes, Beta, másodéves vizsga
29. Magyar Filmszemle versenyprogramjában
Unicaja Televíziós Fesztivál - Különdíj

1994. Break & Csekk II. 55 perces játékfilm, VHS
Független Film- és Videó Szemle, Békéscsaba 1995. - a legjobb játékfilm különdíja


A 2010-es AEGON Művészeti Társdíj
díjátadó estje

a Szépművészeti Múzeumban, a Múzeum+ keretében:

október 21-én 19 órától

a két vendég:
Csaplár Vilmos író
az idei AEGON Művészeti Díj kitüntetettje és

Pálfi György filmrendező,
akinek az esten adja át az AEGON Művészeti Társdíjat
Zatykó Péter, az alapító társaság vezérigazgatója

Műsorvezető: Váradi Júlia
Közreműködik: Juhász Gábor - gitár
a tavalyi AEGON-társdíjas zeneszerző és
Gyémánt Bálint - gitár
Csaplár Vilmos műveiből Elek Ferenc színművész olvas fel.

 

fotók: Dobó László
forrás: Aegon-díj