Prokofjev-ősbemutató

„A mi előadásunk egy fejezet a Faustból, mégpedig egy bohózat a Mefisztó képzeletében megszülető forgatókönyv alapján - mondja Silviu Purcărete és állandó alkotótársa, Helmut Stürmer, akikkel a debreceni Csokonai Színház 2010. november 5-i operapremierje kapcsán.

purcarete_portre_01_web_nag

 

Silviu Purcărete: Az én érdeklődésemet Faust és Mefisztó megjelenése keltette fel az opera végén. A librettót - valljuk be, nem egy remekmű - maga Prokofjev írta. Egyszerűen kiragadott pár részletet Brjuszov regényéből, és egymás után rakta azokat: így azonban nincs indokolva, miért ebbe az irányba haladnak a dolgok, a történet pedig zavarossá, szaggatottá válik. Arra gondoltam, hogy megoldódik ez a probléma, ha a történetet Mefisztó találja ki Faust számára: Faust már aláírta a szerződést, Mefisztó pedig világkörüli utazásra viszi őt, amely során különféle „előadásokat" mutat neki, hogy maga mellé állítsa, felizgassa. A mi előadásunk egy fejezet a Faustból, mégpedig egy bohózat (farce) a Mefisztó képzeletében megszülető forgatókönyv alapján. Így az egész opera kicsit több is, mint csupán egy farce: van egy rendező-manipulátorunk, Mefisztó, a többiek pedig mind az általa létrehozott előadás szereplői, marionettek... Mindenki szereti az ördöngös történeteket, hiszen azok elbűvölnek bennünket... (nevet)


phoca_thumb_l_tuzes_angyal_csokonai_09web


Helmut Stürmer: Nagyon érdekes Faust és Mephisto keleti megközelítése. Dosztojevszkij, Bulgakov műveiben és Brjuszovnál is megjelenik a nagy mítosz keleti, oroszos változata.

Silviu Purcărete: Eszerint az ördög az egyetlen, aki képes megoldani bizonyos dolgokat.

Helmut Stürmer: Az oroszok az ördögöt önironikus, pozitív elemnek tekintik. Goethe is iróniával tekint Faustra, mert hagyja, hogy az új ember, az új élet felépítéséről álmodozzon, miközben a saját sírját ássa. Az oroszoknál ez még egyértelműbb: Mefisztó az egyetlen energikus szereplő. Ő az egyetlen, aki minden katasztrófát túlél...

 

phoca_thumb_l_tuzes_angyal_csokonai_18web

 

Silviu Purcărete: ...és aki helyrehozza a dolgokat. A Mester és Margaritában például egyedül az ördögök képesek arra, hogy az elferdült világot „kiegyenesítsék", csak ők merik kimondani: „Túl messze mentetek!"

Helmut Stürmer: Szerintem a sátáni elem egyensúlyozza ki a világot, mert nélküle a naiv hit megsemmisítené önmagát. (Silviuhoz fordul) Ez a téma üldöz téged! A Goethe műve alapján készült Faustod és a márquezi világot idéző Eötvös Péter-opera, A szerelemről és más démonokról is valahol az ördögűzésről szól.

 

phoca_thumb_l_tuzes_angyal_csokonai_03web

 

Silviu Purcărete: A tüzes angyal történetében teljesen egyértelmű, hogy a tüzes angyal (Madiel) egy illúzió, és ez az egyetlen valóságos kapcsolat, és az a démonokkal jön létre. Ruprecht - aki szerelmes Renatába - áldozat, aki kész feláldozni önmagát: nem hisz a démonokban, megpróbál a racionalitás útján maradni, de legyőzetik. Végül a sátán, Mefisztó mondja neki: Gyere, elviszlek egy előadásra, hogy lásd, kiért harcolsz! Megmutatja neki, ahogy az apácák, akik között ott van Renata is, lassanként önkívületbe esnek. Megszállja őket az őrület, a víziók úgy elhatalmasodnak rajtuk, hogy a kolostorban terjedő boszorkányságot kivizsgáló Inkvizítort is megtámadják. Nem tudom, léteznek-e démonok és angyalok, ezért ha ezt a történetet farce-ként játsszuk, érthetővé válik: ők mind színházi ördögök. És a színházban az ördög is csak egy szereplő.

 

phoca_thumb_l_tuzes_angyal_csokonai_15web


Brjuszov regénye sokkal bonyolultabb, de mi az opera librettójáról beszélünk. A librettóban nincsenek indoklások. Ruprecht háromakkordnyi idő alatt megmagyarázhatatlanul szerelmes lesz, Renata áldozatává, rabszolgájává válik. Renata szélsőséges állapotok között hányódik: gyöngédsége három zenei ütem alatt elutasítássá, megvetéssé változik. A gyors hangulatváltozások miatt nem építhetjük fel a szereplők pszichológiai fejlődését, mint egy színdarabban, mert a zene féktelenül rohan. Ha azonban az egészet úgy fogjuk fel, hogy ez egy farce, vagyis bohózat, paródia, és a problémát - a szereplők jellemfejlődésének a hiányát - koherens színházi nyelvként használjuk, akkor mindez mégis lehetségessé, hihetővé válik a színpadon. Nem hiszem, hogy bármilyen racionális-pszichológiai kulcsot kellene keresnünk az operához, ez sem irodalmi, sem zenei szempontból nem indokolt. Az opera zenéje ugyanis folyamatos rohanás. Delírium, lázálom...

Kulcsár Edit beszélgetése teljes terjedelemben itt olvasható:
www.csokonaiszinhaz.hu
Fotó: Máthé András
Plakát: Kónya Ábel


TUZES_Angyal_plakat_web_500