Beszélő

Beszélő címmel a szegedi Grand Caffé Mozi és Kávéház termében 2010. december 11-én, szombaton 17 órakor a legendás, Paál István által vezetett Szegedi Egyetemi Színpad tagjainak estjén beszélgetést tartanak dr.Geréb Ágnes barátai, egykori csapattársai, hogy kifejezzék melléállásukat jelenlegi méltatlan helyzetében.

Gerb_gi
Jelenet a Szegedi Egyetemi Színpad
Kőmíves Kelemen c. előadásából

 

Paál István, ahogyan barátai nevezik, Isti, 1965-1974-ig művészeti vezetője volt a Szegedi Egyetemi Színpadnak. Dúró Győző Jászai-díjas dramaturg megfogalmazásában a „teremtő rendező" sajátos munkamódszerével saját csapatot állított fel, erős közösséget hozva létre.

A méltán híres szegedi egyetemista csoport kiemelkedő és nagy hírnévre szert tevő munkái voltak, az Óriáscsecsemő (1969), a Kőmíves Kelemen (1971) és a Petőfi rock (1973).

Kőmíves Kelemen című előadásukkal a lengyelországi Wroclavba is eljutottak, ahol a kor meghatározó rendezőjével, Grotowskival is megismerkedtek, kivívták elismerését.
Paál István 1998-as tragikus halála után sem szűnt meg az összetartozás egykori csoportjában, s él a mai napig. A hamvasi értelemben „szakrális szubjektumnak" nevezhető rendező összekovácsoló hatása örökéletű.
Ennek a közösségnek volt tagja egyetemista éveiben a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő dr. Geréb Ágnes bába. A helyzet megdöbbentő és méltánytalan. Bárki, bárhogyan is gondolkodik az otthonszülés gyakorlatáról, tény, hogy hasonló esetekben sehol a világon nem bántak még ilyen embertelenül bábával, ahogyan azt a brit bábaszövetség is megírta nyilvános levelében. Dr. Ábrahám László jogász a Kékfény adásában említette a „kettős mérce" jelenlétét az ügyben, hiszen ha orvosi praxisban történik haláleset, szakmai bíráló bizottság elé kerül az ügy és nem büntető perre. Börtönbe zárásra pedig még sosem volt példa.

Ennek kapcsán egykori pályatársai lépnek színpadra, állást foglalva saját gondolataikkal, versekkel, prózai művekkel.

Az est meghívott vendégei:
Árkosi Árpád, Dózsa Erzsébet, Dúró Győző, Fehér Ildikó,
Kohler Katalin, dr. Krékits József, Papp László, Solténszky Tibor, Szerényi László,
dr. Varga Gyula, Vági László