Véget ért az Interferenciák Fesztivál_ok

Vasárnap, december 12-én, este 9 órától a Ruins True és az ezzel párhuzamosan zajló Mothers című előadásokkal ért véget az INTERFRERENCIÁK 2010 Nemzetközi Színházi Fesztivál.

interferenciak_bi-5363

 

A rendezvény, amely során 9 ország mintegy 12 társulatának jelentős produkciói voltak láthatóak Kolozsváron, a színház emeleti előcsarnokában az INTERFERENCIÁK - Húsz évad a Kolozsvári Állami Magyar Színházban című, Darvay Nagy Adrienne színháztörténész által összeállított kiállítás megnyitójával indult, melyet az Amerikai Egyesült Államokból érkező Elevation együttes jazzkoncertje követte.

 

interferenciak_szakmai_beszelgetes_nagy_jozsef_biro_istvan-7595
Szakmai beszélgetés

 

A következő tíz napban a délelőttök a különféle járulékos programok jegyében teltek a Tranzit Házban, ahol többek között levetítetésre került két Tadeusz Kantor-előadás. Mintegy kilenc szakmai beszélgetés keretében a közönség megismerkedhetett a meghívott előadások alkotóival, ugyanitt izglamas kerekasztalbeszélgetésekre is sor került többek között Georges Banu, Koltai Tamás, Király Nina, Cristina Modreanu, Nagy József részvételével. A fesztivál keretében hat könyv került bemutatásra: Georges Banu: Peter Brook és az egyszerű formák színháza, Andrei Şerban: Életrajz, Myriam Bloedé: Nagy József síremlékei, Darvay Nagy Adrienne: Stief Magda, Tompa Gábor - Címke-függöny. Színházi magánszótár (szerkesztette: Zsigmond Andrea), Két évtized az ezredfordulón - a Kolozsvári Állami Magyar Színház bemutatói 1990-2010 (szerkesztette: Salat-Zakariás Erzsébet).
interferenciak_leonce_es_lena

Délutánonként és esténként pedig Kolozsvár különféle helyszínein - a színház nagytermén és stúdiótermén kívül a Tranzit Házban, a Lucian Blaga Nemzeti Színházban, a Bánffy-palotában és az Ecsetgyárban - zajlottak a meghívott társulatok - a horvátországi Shadow Casters, a madridi Teatro de La Abadía, a Théatre de l'Espace, a Théatre de'l Incredule, az Odeon Színház, a Nagy József Társulata, a Tamási Áron Színház, a Habima Nemzeti Színház, a Sushi Center for the Urban Arts, a Csokonai Színház, a Sziléziai Wyspianski Színház és a RO Theatre - és a Kolozsvári Állami Magyar Színház előadásai. Esténként a Tranzit Ház emeleti kávézójában folytatódott a fesztiválélet.

A fesztivál ideje alatt Előadáselemzés-workshopot tartott Kolozsváron Patrice Pavis színházelméleti szakember, amelyen harminc fiatal romániai és külföldi színházi szakember vett részt; emellett Pavis Mi a posztdramatikus színház? címmel nyilvános előadást is tartott a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen a nagyszámú érdeklődőknek.

 

mothers-0061

 

December 2 és 4 között az Európai Színházi Unió művészeti közgyűlésére is sor került, amelynek keretében bemutatták az Emergency Entrance - az Európai Színházi Unió közös projektjét.

A fesztivál rendezvényeit, mintegy 27 előadást közel 5500 néző látogatta.

A szervezők ezúton szeretnének köszönetet mondani az Interferenciák 2010 fesztivál támogatóinak: a Román Kulturális és Nemzeti Örökség Minisztériumának, a Román Kulturális Intézetnek. az Európai Színházi Uniónak, a magyarországi Nemzeti Erőforrás Minisztériumának, a magyarországi Nemzeti Kulturális Alapnak, Kolozsvár városi tanácsának, a Communitas Alapítványnak, az Égtájak Irodának és az ArtAct Alapítványnak, főszponzorunknak, a MOL Zrt.-nek, szponzorainknak: az Unita Turism-nak, az Eximturnak, a Vim Spectrumnak és az Ursus sörgyárnak. A fesztivál létrehozásában a kolozsvári Francia Kulturális Intézet, a Román Színházi Szövetség - UNITER, a Tranzit Ház, az Ecestgyár, a Kolozsvári Szépművészeti Múzeum, a Lucian Blaga Nemzeti Színház és a Gólem Színház voltak.

 

Forrás: Kolozsvári Állami Magyar Színház