Golden Dragon - Katona József Színház


Brutálisan erős csapatot sikerült pályára küldeni a Katona októberi bemutatójában: Fullajtár Andrea, Kocsis Gergő és Hajduk Károly így együtt elég durva trió, és a az „eggyel” fiatalabb Tenki Réka-Mészáros Béla páros is igen jó nyomon jár. Nos, őket rendezte Gothár Péter, egy ötletesen kialakított díszletben és egyedinek mondható dramaturgiával - a végeredmény viszont valahogy nem áll össze. Az első fél órában ugyan lekötötte a figyelmemet az az egyébként tényleg jól eltalált húzás, hogy a szereplők egyben az előadás narrátorai is, és az, hogy néhány percenként egy pillanat alakulnak át egyik szereplőből a másikba, aztán viszonylag gyorsan elfogyott a lendület(em).


Tényleg nagyon ott vannak a színészek (Hajduk Károly és Kocsis Gergő stewardess-duója tökéletes, Fullajtár  [aki itt épp Nagy Zsoltra néz szigorúan a Kolorádó Kidben] pedig valamennyi figurájában erős), tényleg bravúrosan mozgatja őket Gothár és tényleg kiváló a legószerű díszlet, ezzel együtt az összképről az jön le, mintha patikamérlegen kimért, profizmus-granulátumból összegyúrt valamivel lenne dolgunk. Precíz munka, de hiányzik belőle a kraft.

A történet egyébként Európába keveredett, papírok nélküli kínai bevándorlók életét meséli el, rövid, klipszerű jelenetekben. Lehet, hogy a szociális érzékenységemmel van baj, de nem fogott meg a drámájuk, még az sem, amikor az egyiket - aki éppen a szexrabszolgák keserű kenyerét eszi - szó szerint szétbasszák. Nem tudom, hogy az alapanyag kevés e, vagy rosszul mért Gothárék mérlege, de nekem ez így nem működik. Amúgy pedig nem szerencsés, hogy ez a produkció a nagyszínpadon megy: simán el tudtam volna képzelni a Kamrában, valószínűleg el is férne, és talán valamit dobott volna az előadáson, ha az öt kiváló színész szorosabb és intimebb térben tehette volna a dolgát.

Roland Schimmelpfennig: Golden Dragon (r. Gothár Péter)

(a Katona fotója, még több itt)