KOZSZT 2010

Június 13-a és 19-e között a hírös város ad otthont Magyarország első országos zenés színházi találkozójának, a KOZSZT-nak. A fesztiválra - mely Cseke Péter direktor ötlete nyomán valósul meg - többek között Egerből, Debrecenből érkezik bemutató, és több fővárosi…

KOZSZT 2010 Tovább

Új időszámítás

Új időszámítás kezdődik a KoMa társulatnál. Erről beszélgettünk az alapítóval, Zrínyi Gál Vincével és arról, vajon Fáy Miklós a 10. POSZT válogatója miért jelentette ki, hogy "benézte" az SZJ 9231 AVAGY A MŰVTEV VÉGE című versenydarabjukat.

Új időszámítás Tovább

Zavartalan előadások

A Margitszigeti Szabadtéri Színház közleménye szerint a Margitsziget részleges lezárása nem zavarja a Margitszigeti Szabadtéri Színpad hétvégi programjait, így a június 13-i Budapest Bár koncert megtartását sem.

Zavartalan előadások Tovább

Stop the tempo - József Attila Színház

A Poszt utolsó színházi programjára ültünk be - ugyan a József Attila már tavaly sem jött be Pécsen,ellenben  a héten látott kiváló Cseresznyéskert három színésze miatt a cirka 38 fokos szombat délutáni hőség ellenére is lesétáltunk a panel ifjúsági házba.…

Stop the tempo - József Attila Színház Tovább

POSzTÁR

Pécsi Nemzeti Színházban szombat este kiosztották a X. Pécsi Országos Színházi Találkozó díjait. A díjkiosztóra budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem valamint a Kaposvári Egyetem Színész Szak hallgatóinak közreműködésével került sor Mohácsi János rendezésében.

POSzTÁR Tovább

Tündérkeresztanya - Csákányi Eszter

Kicsit mintha kifulladni látszana a Poszt programja így a vége felé, vagy csak az utcán tomboló 40 fokos meleg teszi, mindenesetre azon kaptuk magunkat, hogy jobb híján a Bóbita Bábszínház aulájában tolongunk 50 izzadt, lökdösődő, kiabáló kiskölyök, és a gyermeki…

Tündérkeresztanya - Csákányi Eszter Tovább

Dózsa a Szegedi Szabadtérin

Tánckrónika Dózsa György életéről, igen forró jelenetekkel - ez a Szegedi Szabadtéri Játékok Dózsa produkciója. A parasztfelkelés mitikus vezérének szerepét Novák Péter énekli és táncolja.

Dózsa a Szegedi Szabadtérin Tovább

Évadzáró Gála

Miként az elmúlt években úgy idén is Gálaműsorral zárja az évadot a Békés Megyei Jókai Színház társulata. A színház nagytermébe várja közönségét a teátrum, hogy az elmúlt és szakmai és közönség sikereit együtt ünnepelhessük meg.  

Évadzáró Gála Tovább

Emeljük a tétet!

Fényes Szabolcs, Bacsó Péter, G. Dénes György, Kurt Weill, Bertolt Brecht, Giacomo Puccini, Vajda János és Johann Strauss darabjai kerülnek a Budapesti Operettszínház repertoárjára a 2010/2011-es évadban. A Nagymező utcai teátrum egyébként remek szezont zár, több mint 370 ezer…

Emeljük a tétet! Tovább

Mint a levegővétel

Mi a jelentősége és a lehetősége a vidéki létnek, hogy értik az emberek a kultúrát, mi rontja a befogadókészséget, és mivel jár a vezetői szerep? - erről beszélgettünk Máté Gáborral, aki a Csörgess meg című előadással vesz részt a 10. POSzT-on.

Mint a levegővétel Tovább

Mr. Pöpec - Pinceszínház

A Cseresznyéskert után kíváncsian ültem be az előadásra a Poszt-on: a Csehov-adaptációban kiváló színészek közül hárman szerepeltek ebben a programban. És amennyire bejött a Cseresznyéskertben a játékuk, annál halványabb volt az összhatás itt, nem tudom, hogy a szereplőknek…

Mr. Pöpec - Pinceszínház Tovább

Szputnyik: Kockavető

"Magának új élményekre van szüksége! Keveredjen rossz társaságba, vegye be magát a vadonba, futasson kurvákat!" - ki mondja ezt? Hogy készülhetett a Kockavető, amellyel a 10. POSZTon versenyez a Szputnyik? Választ kaphatnak az alábbi videóinkból.

Szputnyik: Kockavető Tovább