Egységes falanksz - Interjú a POSZT válogatókkal

Szilágyi Lenke fotóművész, Urbán Balázs színikritikus, Vekerdy Tamás pszichológus válogattak az idei POSZT-ra. Miután nyilvánossá vált mely előadások kerültek a versenyprogramba, megkértük őket meséljék el, milyen volt az elmúlt egy évük és indokolják meg döntésüket.

    

    

Hogy szoktatok egymáshoz?

 

Urbán Balázs: Szép lassan. Eleinte kevesebbet találkoztunk, de a közös vidéki utakon egyre többet beszélgettünk. Hamar kiderült, hogy kompromisszumokat kell kötnünk, de ez sikerült. Tegnap rekordidő, azaz másfél óra alatt összeállítottuk a listánkat.

 

Voltak-e szempontok, elvek, amiket szem előtt tartottatok?

 

Urbán Balázs: Csak egymás közt fektettünk le játékszabályokat. Mivel külön is mozogtunk, abban állapodtunk meg, hogy megnézzük azt, amit a másik javasol. Gyakran egyeztettünk, próbáltuk győzködni egymást. Tegnap volt, amin vitatkoztunk, volt, hogy tiszteletben tartottuk egyikünk, másikunk véleményét és így került be előadás.

 

urban_balazs

Urbán Balázs

 

Eláruljátok, hogy melyik előadáson vitatkoztatok?

 

Vekerdy Tamás: Nem.

 

Urbán Balázs: Legkésőbb Pécsett ez ki fog derülni, de még nincs itt az ideje.

 

Vekerdy Tamás: Érdekes volt, hogy rengeteg részlet megítélésében egyetértettünk, mégis az utolsó megbeszélésen diametriálisan eltérő álláspontokat képviseltünk. „Ezt mindenképp”, „jaj, azt semmiképp” – mondtuk, de toleráltuk egymás szempontjait. Ha az ország is így működne, sokkal jobb hely lenne.

 

Szilágyi Lenke: Én menet közben tartottam attól, hogy Balázsnak és nekem szélsőségesen más az ízlésünk. Ő szakmai szemmel, mi inkább a közönség képviseletében néztük az előadásokat, de nyitottnak bizonyult. Alkudoztunk egy kicsit. Ha egy ember határozott volna, egyodalúbb lenne a válogatás, így színesebb. Utólag statisztikai elemzést végeztem, kiderült, vannak anomáliák, de ez előzetes megfontolás nélkül alakult így. Mindannyian tiszta szívvel vállaljuk a döntésünket.

 

Vekerdy Tamás: Balázs valóban sokkal tudatosabban, elemzőbb módon, intellektuális éberséggel közelítette meg a látottakat. Lenkével azt figyeltük, mi ad élményt nekünk.

 

Urbán Balázs: Bár ezt becsületes hozzáállásnak tartottam, kicsit megijedtem tőle. Nem tudtam, ha valaki deklaráltan naiv néző, vajon érzékeli-e egy-egy darab formátumát, jelentőségét. Hozzáteszem, a kritikus sem néz másként színházat, legfeljebb másként értékel. Néha a Lenke csúnyán nézett rám, amikor azt mondtam, ezt vagy azt már láttam egy másik, jobb előadásban. (Nevetnek. A szerk.)

 

 

vekerdytamas_szilagyilenke

Vekerdy Tamás és Szilágyi Lenke

 

Milyen arányban kerültek be budapesti, vidéki előadások?

 

Urbán Balázs: Kétségtelenül a fővárosi előadások javára döntöttünk és kevesebb alternatívot választottunk, mint elődeink az utóbbi években. 

 

Nézzük végig a listátokat. Miért jutott be a Vlad Troickij rendezte Revizor Debrecenből?

 

Szilágyi Lenke: Mielőtt válaszolnék, elmondanám, hogy először úgy tűnt, kevesebb nagyszínpadi előadás jön szóba. Megragadtak minket a kísérleti válllalkozások. Végül mégis ezek maradtak kisebbségben. A Revizor számomra meglepetést jelentett. Különös atmoszférát teremtett benne a rendező. Sokáig nem történik szinte semmi a színpadon, mégis ez a legfeszültebb része ennek a súlyos előadásnak. Katartikus. Komorsága ellenére nevettet is, komplex élményt nyújt.

 

Debrecenből választottatok még valamit?

 

Urbán Balázs: A Mesés férfiak szárnyakkal című darabot, ami a Gagarin alcímet viseli. Ritka az ilyen megvalósítás Magyarországon, inkább színpadi költészetnek nevezném. Képekben gazdag. Talán nem is minden részletét kell érteni, bármennyire is kidolgozott. Szenzitív hozzáállással, nyitott érzékekkel válik szerethetővé. Fontos szín a palettán.

 

A Nemzetiből hármat is választottatok!

 

Urbán Balázs: Megszaladt...

 

Szilágyi Lenke: Én is utólag vettem észre. Nem biztos, hogy sokan örülnek ennek.

 

Urbán Balázs: A hármas válogatás velejárója, hogy az ember egyáltalán nem állít fel kvótákat. Ha egyedül döntöttünk volna, könnyen gondolhattuk volna: ezt mégsem illik. Szerintem bármelyik erős évadot futó színház esetében előállhat hasonló helyzet a jövőben. Három stilárisan eltérő előadás került a listánkra a Nemzetiből.

 

szilagyilenke_urbanbalazs

Szilágyi Lenke és Urbán Balázs

 

Egerből megy a POSZT-ra a Máté Gábor rendezte Prolik.

 

Urbán Balázs: A Prolik jól mutatja, miként lehet egy félklasszikust érvényesen interpretálni úgy, hogy mainak hasson. Működik egy forma, ami eleve izgalmassá, bár egy kicsit monotonná teszi az előadást. Amikor elérkezünk az utolsó felvonáshoz, ami Csikynél a meglehetősen kevéssé következetes happy end, a rendező határozottan átminősíti. Azt a befejezést adja a darabnak, amit az addig felvázolt helyzetek előirányoznak. Felhívja a figyelmet arra, hogy a szereplők mentalitása mennyire érvényes napjainkban is, akárcsak ez a porosnak tekintett darab.

 

Szilágyi Lenke: A Prolik, akkor keltette fel az érdeklődésemet, amikor abszurd elemek kezdtek beszivárogni a színpadra. Furcsa sminkeket láttam, a szereplők a színen öltöztek fel, egyre több furcsasággal szembesültem. Az utolsó felvonás már abszurdba fordult, a történet szép lassan új régióba emelkedett.

 

Pintér Béláéktól a Szutyok szerepel. Pécsről pedig a Parasztopera, Mohácsi János rendezésében.

 

Vekerdy Tamás: Én még soha nem láttam a Pintér Béla Társulatot, úgy éreztem, nem az én színházam, mégis lenyűgözött a Szutyok. Pintér Béla humorral megírta, megrendezte, játszik benne, ami bizonyos színházakban szervetlen ötlet, és lefoszlik az előadásról, az nála funkcionális. Kifejez, megérint, szervesül, hogy hatalmas orvosi kabát mintájára készített uszály, vagy maszkok jelennek meg. A pécsi Parasztopera is magával ragadott. Bár úgy hallottam, Pintér Béláék eredeti előadás még jobb.

 

A Vígszínház: Mikve. Michal Dočekal rendező jegyzi. 

 

Vekerdy Tamás: Találkoztunk több előadással, ami tökéletesen kezdődött, és lassan szétomlott, nem csupán az erőtlensége okán, hanem azért, mert nem tud ellenállni a rendező a jobbnál jobb ötleteknek. Mind belehányja őket az előadásba, így szétfeszíti a kereteket. Volt olyan darab is, ami nagyon nehezen indult, mintha csupa amatőr játszotta volna, a szó legrosszabb értelmében és kis idő elteltével felforrt. Két szélsőséget említek. A Mikve egyik típushoz sem tartozik, „pont annyi, pont úgy”. Ezzel tudnám érzékeltetni, mit éreztünk vele kapcsolatban. Az ember arra gondol irigykedve, ha kicsit nyugatabbra vagyunk, már meg lehet ilyesmit valósítani?

 

vekerdytamas

Vekerdy Tamás

 

Miért került be a Katonás Mizantróp?

 

Urbán Balázs: Nem minden rétegét fejti ki a műnek, mégis annyira fontos, markáns az, amit kiemel belőle, hogy könnyen esett rá a választás. Olyan attitűdről beszél egy erős színészi alakításon keresztül, itt és most, amelynek egyre meghatározóbbá kellene válnia. Egyébként  Zsámbéki Gábornak ez volt az utolsó rendezése igazgatóként a Katona József Színházban.

 

A HOPPart Chicago című előadása is bejutott. Zsótér Sándor rendezte.

 

Urbán Balázs: Emblematikusnak tartom. Gyakran emlegetik, hogy régen előfordultak olyan színészek, akik önmagukon túl is jelentettek valamit és ha felmentek a színpadra már történt valami, de mára kivesztek. A mai színház másfajta, all-round színészetet kíván, olyan színésztípust, aki úgy tud prózát mondani, mint énekelni, zenélni. Én nem láttam még olyan előadást, ahol erre plasztikusabb példát találunk. A HOPPartosok, ha kell, szteppritmusra magyaros táncot járnak, zenélnek három-négy vagy több hangszeren. Fontos, hogy ez megjelenjen.

 

Hosszú évek óta nem volt rá példa, hogy a Színművészeti Egyetemről választottak volna előadást a versenyprogramba. Idén ti megtettétek.

 

Urbán Balázs: Ez egy másik Zsótér rendezés, Brecht Félelem és macskajaj a Harmadik Birodalomban című művét dolgozza föl, egy Akácfa utcai lakásban játszódik. (Ahol régen az egyetem lánykollégiuma üzemelt. A szerk.)

 

Szilágyi Lenke: A szülők otthon reszketnek és attól félnek, hogy a gyerek feljelenti őket. Sokrétű előadás, amiben a színészek igazi együttesként lépnek fel.

 

Vekerdy Tamás: Mély, megragadó, az ember néha beleborzong, hihetetlenül aktuális, erős színészi jelenléttel. A fundamentalista módon elkötelezett és totálisan korlátolttá váló emberről beszél, aki mindenre képes az eszme jegyében, egy világtendenciát mutat be.

 

POSZTol a Velencei kalmár is Sepsiszentgyörgyről, Bocsárdi László rendezésében.

 

Urbán Balázs: Az, amiről -banálisan fogalmazva- a darab szól, hogy a gyűlölet miként szül újabb gyűlöletet, plasztikusan jelentkezik benne kiváló alakításokon keresztül. Ritka az olyan Velencei kalmár, ahol erőteljesen megjelenített Shylockot látunk, és ennek ellenére Antonio tűnik központi szereplőnek. Ez az interpretáció markánsan kirajzolja a főszereplők erőterét, mindaz a fájdalmas magány, amit megélnek, átérezhetővé válik annak ellenére, hogy csöppet sem szimpatikus alakokról van szó. Nem egyenletes az előadás, de csiszolódik. Amikor Tamással láttuk, fél órával rövidebb volt, mint amikor Lenke megnézte. Bocsárdi alkotásaira egyébként is jellemző, hogy nem a végleges formájukat futják a bemutatón.

 

Leonce és Léna, Kolozsvári Állami Magyar Színház, Tompa Gábor rendezőtől. Miért választottátok?

 

Szilágyi Lenke: Mindannyian egyformán támogattuk.

 

Vekerdy Tamás: A stilizáció nem válik benne modorrá, nem helyettesít valamit, hanem hozzájárul ahhoz, hogy érdemben megjelenjen a Leonce és Léna.

 

 

szilgyilenke

Szilágyi Lenke

 

 

A Nehéz, a Bárka Színházból, Bérczes László rendezésében szintén versenyez majd.

 

Urbán Balázs: A Nehézt azért éreztük fontosnak, mert egy generáció története, mégis roppant személyes és erős színészi jelenlétet állít közzéppontba. Mucsi Zoltán alakítása az évad egyik legjobbja, akárcsak Lázár Kati sokáig néma jelenléte.

 

A ti válogatásotokban is a prózára és a „súlyosabb” darabokra helyeződik a hangsúly.

 

Szilágyi Lenke: A kellemes vígjátékok nem érintették meg annyira az embert, ellentétben azzal, amikor életbevágó kérdésekről volt szó.

 

Vekerdy Tamás: Gondolkodtam azon, hogy nem kellene-e sokkal nyitottabbá válni a zenés produkciókra. Zseniális, ha a tánc, az ének egy előadás szerves része, akárcsak a klasszikus görög színházban. Aiszkhülosznak eszébe nem jutott volna, hogy prózában mutassa be a darabjait...

 

Milyen tanulságokkal járt még a „munkátok”?

 

Vekerdy Tamás: Magamat hedonista nézőnek éreztem. Mint már említettem, az foglalkoztatott, elsodor-e az előadás. Azt gondoltam, ez egy objektív szempont, de üdvösen helyretett a hármónk között fennálló különbség: rá kellett jönnöm, hogy nem az. Ízléseink különbözők, lehet, hogy a Balázs vagy a Lenke egészen mást élvez, mint én. Ez vén koromra kitágította a látókörömet.

 

Szilágyi Lenke: Kaptunk dvd-n is előadásokat. Döbbenten tapasztaltam, pótolhatatlan a színészi jelenlét. Az előadások híre legendaként tud tovább élni. Aki nem látta, egyszerűen nem tudja milyen volt.

 

Hány előadást néztetek?

 

Vekerdy Tamás: Átlag 160-at. Balázs volt a legszorgalmasabb, Lenke épp 160-at nézett, én éppen felkúsztam 100 fölé.

 

Milyen tapasztalatokkal gazdagodtatok, milyen változással járt az életetekben, hogy válogattatok?

 

Vekerdy Tamás: Körutazáson vettünk részt. Egyáltalán nem bánom, hogy belevágtam, bár a családom néha elátkozott. Sokszor elszorult a szívem, amikor nagyszerű színészeket, pillanatokat láttam kevésbé nagyszerű darabokban. Éreztem a válogatás mélységes igazságtalanságát. Az ember kiteszi magát annak, hogy tizenhatan szeretni és nyolcszázan pedig utálni fogják, több kevesebb joggal.

 

Urbán Balázs: Mivel sokat járok színházba, nekem nem jelentett életmódváltást a válogatás, mint Lenkének, vagy Tamásnak, de új helyekre jutottam el. Inkább az volt az érdekes, milyen együtt válogatni, hogy kell egyeztetni szempontokat, hogy lehet esetleg taktikázni. Próbáltunk olyan darabokat is kiemelni, amelyek a POSZT nézőibl is kiválthatnak indulatokat, amelyekről egy szakmai vitán valóban lehet vitatkozni.

 

Vekerdy Tamás: Ezt egymás között is lejátszottuk. Volt olyan előadás, amiről én nagyon szívesen eljöttem volna és a másik válogató azt mondta, ez az amit én a legjobban szeretek. Mégis, egységes falankszként állunk a döntésünk mögött.

 

 

Tóth Berta/ Színház.hu