Blaskó: jól döntöttem 3 éve

 Blaskó Pétert már 2008-ban kitüntették volna Kossuth-díjjal, akkor azonban nem fogadta el az elismerést.

"Nagyon boldog vagyok, nagy örömmel gondolok arra, hogy negyvenéves színészi munkával megkaphattam ezt a díjat" - mondta Blaskó Péter színművész, akit sokoldalú művészi pályája elismeréseként 2008-ban már kitüntettek volna Kossuth-díjjal, akkor azonban nem fogadta el az elismerést. A Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas színművésze, érdemes művésze a hivatalos indoklás szerint a több évtizedes művészi pályája során drámai, vígjáték- és filmszerepekben nyújtott hiteles, karakteres színészi alakításaiért vehette át hétfőn a Kossuth-díjat.


Blaskó Pétert elmondta: "három évvel ezelőtt elég kemény támadások értek a baloldali sajtótól, amiért nem vettem át a díjat, ezzel együtt viszont sokan voltak azok, akik megerősítettek az akkori döntésem helyességében".


A színművész jelenleg Az ember tragédiája című darabra készül, amelyben az Urat játssza. Jóllehet az eredeti műben csak az Úr hangja szerepel, Alföldi Róbert feldolgozásában viszont a színpadon is megjelenik. Ez a változat sem újdonság, mert például 1984-ben Miskolcon, amikor ebben a darabban Lucifert játszotta, a színpadon ugyancsak megjelent az Úr. "Kíváncsian várom az olvasópróbát, hogy megtudjam a koncepciót" - tette hozzá a színművész.


blasko

 

 

"Mindig érdekesek lehetnek az új elgondolások, főleg akkor, ha jók, új élményt adnak. Kilenc évvel ezelőtt a Nemzeti Színházat megnyitó előadás például nagy kritikát kapott amiatt, hogy az Úr akkor csak virtuálisan, egy kivetített SMS-ben jelent meg, és akkor sokan azt hiányolták, hogy az utolsó ominózus mondat, az + ember: küzdj és bízva bízzál+ nem hangzott el" - idézte föl a művész.

 

A következő évad műsortervével kapcsolatban egyelőre csak annyit tudott mondani, hogy ősszel Moliere A fösvényében Harpagon szerepét kapja, amelyet a nagy elődökre tekintettel szintén nagy örömmel vár.

 

A színházon kívüli terveiről Blaskó Péter elmondta, hogy szeretne végre egy kis nyugalmat, azaz szeretne elvonulni a természetbe, de eddigi elfoglaltságai miatt erre még nem volt lehetősége. Arra vár, hogy ne csupán egy délutáni kirándulásra, hanem legalább egy hétre sikerüljön kimozdulnia a mindennapi "mókuskerékből", és nyugodtan tudjon levegőzni, sétálni és élvezni a tavaszi napsütést.