Mit ér a szabadság, ha kaloda?

A 12. évadába lépett Gózon Gyula Kamaraszínház februárban bemutatott Himnusz c. előadását márciustól a Szkénében tekinthetik meg az érdeklődők. A Szkéné Színház és a Gózon Gyula Kamaraszínház közös produkciója, a Katona József pályázat támogatásával jött létre.  Az előadással a nemrégiben elhunyt Schwajda Györgynek állítanak emléket.

himnusz

 

 

„A Himnusz című abszurd dráma a szocializmusban született, de úgy gondolom, hogy társadalmi formáktól és izmusoktól függetlenül ma is a következő kérdéseket feszegeti:

Mit ér az ember, ha melós.

Mit ér a család, ha szegény.

Mit ér a segítség, ha bűntet.

Mit ér a szeretet, ha teher.

Mit ér a társadalom, ha zsarnok.

Mit ér a hit, ha csonka.

Mit ér a szabadság, ha kaloda.

Mit ér a himnusz, ha magyar.

Mit ér ...

A darab hőse Józsi, a kisemmizettsége, megsemmisítése ellen a lázadást választja, amely, bár tragikomikus, mégis az egyetlen emberi válasz."

/Árkosi Árpád - a darab rendezője/

 

 

 

himnusz2

 

 

 

 

Schwajda György: Himnusz

komédia 1 felvonásban

In Memoriam Schwajda György

 

Szereplők:
Az Asszony: Vasvári Emese

Az Ember: Kuna Károly

Mentorok: Juhász Levente, Király Tamás, Koncz Andrea,
Kovács Annamária, Orbók Áron


Zene: Horváth Károly

Díszlet: Antal Csaba

Jelmez: Debreczeni Borbála

Súgó: Landesszmann Judit

Rendezőasszisztens: Kickinger Kitti


Rendező: Árkosi Árpád Jászai Mari-díjas

 

Az előadás 16 éven felülieknek ajánlott!

Előadás időpontok: 2011. március 18., 21. 20:00
Helyszín: Szkéné Színhá
z

JEGYVÁSÁRLÁS >>>

 

 

 

himnusz3

 

 

 

Schwajda György

(Kispest, 1943. március 24. - Kaposvár, 2010. április 19.)

magyar drámaíró, dramaturg, színházigazgató

 

Első darabját, a Bohócot 1966-ban írta, s rögtön megnyerte vele az országos drámapályázatot ; a veszprémi Petőfi Színház mutatta be 1967-ben. Mégis csak évekkel később felvételizett a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturg szakára. A Budapesti Katona József Színház, nyitó- évadjában mutatta be a Szent család című egyfelvonásos drámáját. A rendező: Zsámbéki Gábor, a főszereplő Gobbi Hilda volt. Dramaturgként dolgozott Szolnokon (1973-1978), rövid ideig a budapesti (Hevesi Sándor tér) Nemzeti Színházban (1978) és Szegeden (1979), majd Miskolcon (1979. ősz 1985. tavasz). A Szolnoki Szigligeti Színházat 1 978-ban három hónapig, majd 1985 őszétől 1992 tavaszáig, később 1995 februárjától 2000 szeptemberéig vezette. 1998 őszén az Orbán-kormány kinevezi a Nemzeti Színház építésének minisz- teri, majd 1999-től kormánybiztosának. A Nemzeti Színház Részvénytársaság vezérigazgatója, 2002 májusáig az új Nemzeti Színház első igazgatója volt. 2008-ig nyugdíjas drámaíróként élt. 2008 júliusától haláláig a kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatójaként dolgozott.

 

 

Árkosi Árpád

1980-85-ig a Szolnoki Szigligeti Színház tagja, majd egy évig szabadfoglalkozású színművész. 1986-1988 között a Szegedi Nemzeti, 1988-tól a debreceni Csokonai,1989-től a Miskolci Nemzeti Színház rendezője. 1992-1993-ban a Szegedi Nemzeti Színház főrendezője. 1991-ben Jászai Mari díjat , 2006-ban a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztjét is megkapta.

A Gózon Gyula kamarszínházban is több ízben rendezett már: Máli Néni (1999), Antigoné New Yorkban (2001), Édes Anna (2003).

 

Kuna Károly

Jászai Mari díjas színművész (2002)

Jelenleg a Veszprémi Petőfi Színház tagja, de emellett játszik a székesfehérvári Vörösmarty Színházban és a Stúdió K Színházban.

Színházi szerepei mellett rendezett is (Mészöly Gábor: Hoppárézimi, Robert Marley: Acélmagnóliák) valamint televíziós és mozifilmekben is játszott. (Felelet, Szép napok, Kisváros, Szegény Dzsoni és Árnika, Mátyás a sosem volt királyfi, Rab ember fiai)

 

Vasvári Emese

A Színművészeti Főiskola elvégzése után, előbb a Madách majd a Bárka Színház tagja lett. Jelenleg szabadúszó. Számos Jancsó Miklós által rendezett filmben játszott. Otthonában lakásszínházat hozott létre.

 

Juhász Levente

A Pesti Magyar Színiakadémia végzős hallgatója, a Magyar Színház számos előadásában szerepel. A Gózon GyulaKamaraszínházban már a második darabban láthatják a nézők,elsőként Szakonyi Károly Adáshiba című művében lépett színpadra, egy remek szerepátvétel során.

 

Király Tamás

A Pesti Magyar Színiakadémia végzős hallgatója, a Magyar Színház több produkciójában is látható.

 

Koncz Andrea

A Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen szerzett diplomát, jelenleg a Budaörsi Játékszínben és a Gózon Gyula Kamaraszínházban játszik.

 

Kovács Annamária

A Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen szerzett diplomát. Jelenleg a Budaörsi Játékszínben és a Gózon Gyula Kamaraszínházban szerepel.

 

Orbók Áron

A Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen szerzett diplomát, Jelenleg a Budapesti Kamaraszínházban és a Gózon Gyula Kamaraszínházban játszik.

 

 

 

Gózon Gyuláról

„Gyulabácsi"

 

Gózon Gyula a riportrovatok gyakori figurája volt az írott sajtóban. Megszólaltatták, mint Ady Endre volt cimboráját, mint a Muskátli Kabaré egyik alapítóját, mint Berky Lili férjét, mint rákosligeti háztulajdonost, mint a helyi hitközösség elnökét, mint borivót, mint olyan embert, aki még ismerte Jászai Marit, Rákosi Szidit. De keveset írtak a színészről, így kézenfekvő, hogy a továbbiakban saját magát képviselve Őt idézzük meg:

 

„1885. április 19-én születtem, Párkány és Érsekújvár között... Anyám, amikor várandós volt velem elhatározta, hogy hazautazik velem a szüleihez, Érsekújvárra. Párkány után a vonaton hirtelen megrohanták a szülési fájdalmak. Érsekújváron 20 percet tartózkodott a vonat, várakozás közben a peronon állandó cigányzenekar működött. Anyám elbeszélése szerint hegedűk sírása közben születtem. Esztergomban nevelkedtem, de a nyári szünidőt mindig Érsekújváron töltöttem, naponta kijártam az állomásra a cigányokhoz zenét hallgatni.

Gyermekkorom egyik meghatározó epizódja: amikor Luccheni olasz anarchista tőre halálra sebezte Erzsébet királynét, az országban, minden felekezet templomában ünnepélyes gyászistentiszteletet tartottak: Esztergomban is. A kórusban alkalmi gyászdalt énekeltem. Megilletődésem feloldódott a megszólaló orgonahangra, és olyan szépen énekeltem, mint még soha. Az előkelőségek a szertartás után megvártak a templom előtt, összecsókoltak, dicsértek, gratuláltak. Életemnek az első igazi sikere olyan hatással volt rám, hogy kitört belőlem az addig magam előtt is titkolt sóvárgás és felkiáltottam: Énekes leszek! Színész leszek! Ezt mondtam később apámnak is, amikor hét tárgyból megbuktam. Édesapám untig ösztökélt: „Tanulj, fiam, tanulj!" De én a szemébe vágtam: „Nem tanulok! Nem és nem! Színész leszek!"

 

 

gozon_gyula

 

Életemben háromszázhetven szerepet játszottam. Ezt a rengeteg szöveget pedig az utolsó szóig be kellett biflázni. A bátyám végre felvitt Pestre, és megmutatott Rózsa S. Lajosnak, a jó nevű operistának. Azonnal bevitt a Népszínházba, elénekeltem egy népdalt. Rózsa S. Lajos közbenjárásával lettem Rákosi Szidi növendéke. Az első fellépés a legmaradandóbb élmény minden színész számára. Az enyém 1903 tavaszán történt, a Király Színházban. Szidi mama egy Bokor József nevű mester gondjaira bízott. Bokor a színház főrendezője volt. Neki köszönhettem, hogy esténként ott lábatlankodhattam a színházban. A tömegjelentetekben én voltam a névtelen zajongó. A Király Színházban akkoriban Lincke Lysistrata című operettjét játszottak. Én persze lábatlankodás közben, az operett minden szerepét megtanultam. A tenorszereplő előadás előtt rosszul lett. Persze vállaltam a beugrást. A Király Színház igazgatója másnap szerződést ajánlott. Bokor viszont elküldött vidékre. Így kerültem Polgár Károly színtársulatához.

 

Hogy mit játszottunk? Mindent. Operettet, népszínművet, Shakespeare-t, operett-modorban, összevegyítve szerzőt és stílust, műfajt és játékmodort. A Polgár-féle társulatban eljátszottam minden hálás szerepet Moliére: Fösvényében, Bernstein Tolvajában, A denevérben, a Madarászban... A közönség hamar megtanulta a nevemet. Én pedig dagadó önérzettel járkáltam a világban. Azt hittem, rám nem vonatkoznak többé a színházi szabályok. Egészen addig, amíg egy félórás próbáról való késésem után két pofon ki nem józanított. Az emlékek hamar szétmorzsolódnak. Utóbb csak egy érzés marad belőlük: valami homályos érzés: a derü, vagy a szomorúság; a többit elfelejtettük. Nagyon vidám és fiatal voltam akkor, a pályám kezdetén.

 

1906. őszén kerültem Nagyváradra. Ifjúkori barátom, a fiatal Juhász Gyula volt akkoriban. Ő írta rólam az első kritikát is. Juhász Gyulával és Emőd Tamással határoztuk el Rostand: Sasfiókjának színpadra állítását. A rendező csak egy tanulságos bukást látott az előadásban. A siker azonban minket is meglepett, hatvanhatszor játszottam el a Sasfiókot. Hatvanhatszor kérem egy komoly darabot, a század elején, vidéken!

 

Az én közbenjárásomra került Kabos Gyula barátom Váradra. Mindig ő eszelte ki a legpokolibb tréfákat. Gondoltunk-e ekkor Budapestre, Beöthyre, akinek már két fővárosi színháza volt? Persze. Kabos egyik kedvenc ugratása volt, hogy korán reggel, amikor még aludtam, kilopakodott az udvarra, percekkel később pedig ál-izgalommal telt, remegő hanggal robbant be a szobába: „Te Gyulus, ébredj! Itt a szerencse, megjött Beöthy!" Ez volt az a tréfa, aminek következetesen be is dőltem.

 

Más történt. A váradi éveknek Nagy Endre vetett véget: felhozott Pestre kabarészínésznek. Első pesti sikeremet: Kálmán Imre: A kis király című operettjében értem el. A szüleim ebben láttak először. Az első sorban ültek, de én csak két fehér zsebkendőt láttam. Nagy Endre egy év múlva távozott, én pedig a Népoperába kerültem. Itt találkoztam Berky Lilivel. Hogyan is tudnám jellemezni őt? Egész lényével tiszta ember volt. Derüjével megnyerte az embereket, mindenkit. Estéről estére együtt játszottunk, partnerem volt a Budagyöngye című operettben. Az egyik előadásban hirtelen megcsókoltam és attól a pillanattól kezdve nem tudtunk elszakadni egymástól. Így kezdődött, ilyen hirtelenül és banálisan egy negyven évig tartó szerelem. Életem fontos dátuma: 1917. január 31. Ezen a napon kötöttünk házasságot Lilivel.

1919-ben Lilivel közös vállalkozásba kezdtünk. Saját kabarét nyitottunk. A Muskátli Kabarét. Az első napok, hetek sikerei után egyszerre megcsappant az érdeklődés. Irodalmat akartam csinálni a Csengery utcában, ennyi volt az egész. Elvesztettük a megtakarított pénzünket, de a művészetünket, a hitünket nem!

 

A húszas években, feleségemmel együtt az UNIO Színházi Tröszt tagja lettem. Az UNIO három magán színház volt: a Király, a Magyar és a Belvárosi egyesüléséből jött létre. Így ugyanabban az időben, három színházban játszottam. Nemegyszer a taxiban kellett kosztümöt váltanom. Később, a hangosfilm megjelenésekor gyakran filmeztem. Amíg a forgatás tartott, jól éltünk. Kabos Gyula barátommal mégsem volt pénzünk soha: gázsifizetés után ugyanis befészkeltük magunkat a Fészekbe, és minden vagyonunkat ott felejtettük. Feleségem meg mit tehetett, hogy a tűpénzt kiegészítse: szerepelt sparheltot, gyúródeszkát, szappant vagy éppen sajtmárkát népszerűsítő reklámfilmekben. Olyan filmekben játszottam ekkoriban, mint a Kék bársony, Hyppolit a lakáj, Rákóczi induló, Szerelmi álarc, Meseautó, Lila ákác, Ida regénye, Édes mostoha.

 

1935 őszén feleségemmel együtt a Nemzeti Színházhoz kerültem. Valamikor a nyár végén üzenetet kaptam, hogy jelenjek meg a Rádióban, és keressem fel dr. Németh Antalt. Akkoriban rebesgetni kezdték, hogy állandó rádiótársulatot akar szervezni. Gondoltam most ez ügyben kereshet. Semmi kedvem nem volt hozzá, így már előre átgondolt kifogásokkal jelentem meg. Németh első kérdése: Akar a Nemzeti Színház tagja lenni? Felállt az asztaltól és bemutatkozott: „Holnaptól kezdve én vagyok a Nemzeti Színház igazgatója. S Önt szerződtetni kívánom, de erről holnap délután kettőig senkinek nem szabad szólnia. Kezet adtam. Feleségemnek sem szóltam. A vonaton együtt mentünk hazafelé Rákosligeti házunkba. Lili arcán titkos értelmű mosoly ült, kérdésemre, mi történt? Nem akart válaszolni beszéli másnap kettőig. Így lettünk mindketten a Nemzeti Színház tagjai. Első Nemzeti Színház-i szerepem a Hamlet sírásója volt. Olyan nagyságokkal játszhattam együtt, mint: Csortos Gyula, Bajor Gizi, Somlay... Mind különleges ember volt. Aztán jött a háború és én nem játszhattam négy évig. Addig? Gondoztam rákosligeti házunkat, a kertet, fát vágtam... Legrosszabb a késődélután volt, amikor kikísértem Lilit az állomásra és a vonat Pest felé, a Nemzeti Színház felé robogott. Egy ideig házunk padlásán hat másik üldözöttel bujkáltam .Feleségem vigyázott ránk. Rákosligetet már 1944 decemberében felszabadították a szovjet csapatok.


1945-től újra a Nemzeti Színházban működtem tovább. Itt egyebek között Csiky Gergely: Buborékok, Csehov Ványa bácsi, Hauptmann A bunda, Ármány és szerelem című színművekben játszottam. Boldog és mozgalmas évek voltak ezek. Minden alkalmat megragadtam, hogy Lilivel játszhassak. Utolsó közös darabunk a József Attila Színházban Csiky Nagymama című darabja volt.

1957 karácsonya előtt, a Rádió szilveszteri műsorának felvételein játszottunk együtt utoljára Lilivel. Lili halála után úgy éreztem, hogy az én életem is véget ért. Máról holnapra megrokkantam. Arcom ódon lett, hangom reszketős."

 

Gózon Gyula nem volt többé az az ember, akire Juhász Gyula így emlékezett:

„Hány este jöttél, hogy komor napoknak

Gondját és gyászát üsse el derud,

Míg szavaid melengettek, ragyogtak,

Az öröm, kedv száz asztalra terült."

 

Az emlékezete, amely a hosszú pályán a motorja volt cserbenhagyta. Egyre régebbi dolgokról beszélt. Dalokat, késobb már csak dalfoszlányokat elevenített fel, amelyeket otthonról hozott. Újra és újra dúdolgatta Bagó dalát a János vitézből:

„Nem tud írni, aki küldte, Mert, aki küldte, már nem él..."