Requiem - Búcsúzik az egri tánctagozat

Az egri tánctagozat utolsó előadására kerül sor szombaton, az egri Gárdonyi Géza Színházban. Blaskó Balázs, a színház nemrégiben kinevezett direktora nem értett egyet a Barta Dóra nevével fémjelzett együttes munkájával, és megvált a művésznőtől, aki nem kívánt tánckari tagként tovább dolgozni. Válaszul az összes táncos bejelentette felmondását.

"Színészeink, már bármi történjen is, távoznak Egerből. Nehéz szívvel, de elengedjük őket, tudva azt, bárhol is legyenek, mi is ott leszünk, és ha nem is egészen, de csipetnyi részleteket visszakaphatunk abból, ami itt zajlott. De, hogy a táncosokkal is ugyanez történjen? Azt már nem! Tájékoztatnánk önöket, hogy itt egy igencsak színvonalas és belevaló műhely kezdett alakulni. Barta Dóra és társulata, előadásról előadásra tovább kalauzolt minket a tánc, számunkra eddig még ismeretlen világába. Aki ott ült a nézőtéren, az megtapasztalhatta, hogy minden darabbal valami újat és izgalmasat mutattak meg nekünk, a művészet élvezetének egy egészen más aspektusát tárták fel előttünk. Ráébredhettünk, hogy nem csak szavakkal fejezhetőek ki olyan dolgok, melyek körül vesznek minket. Rettentő fájó lenne, ha ennek a szellemi és művészeti kalandnak is vége szakadna itt" - fogalmazták meg petíciójukban az egri nézők, hiába. Barta Dóra és társulata elmegy Egerből. 

 

requiem

(fotó: Dömölky Dániel)


Annak ellenére, hogy Eger ahhoz a feltételhez kötött egy 7 millió forintos támogatást a megyei fenntartású színháznak, hogy a tánctagozat "változatlan személyi feltételekkel" folytathatja munkáját. Miután ez nem történt meg, több civil kezdeményezés irányult arra, hogy önálló táncszínházként maradjon Barta Dóra társulata és kapja meg az egyébként is neki szánt támogatást. A helyi kultúrportál szerint Habis László polgármester ellenezte ezt a megoldást, így a támogatásból nem lett semmi. Így szombat este Mozart: Requiemjével  búcsúznak a táncosok.

 

requiembartadora

(fotó: Dömölky Dániel)

 

"Miközben a tudósok a klímamodelleken vitatkoznak, olvad a sarki jégtakaró, előbb- utóbb megáll a Golf-áramlat és eljön a jégkorszak. Vagy bármi más, de azt tudjuk: nem lesz ennek jó vége. Persze, mi gondunk vele, a mi életünkben nem következik be, de még a fiainkéban sem. És olyan rövid az élet, miért kellene nekünk azzal foglalkozni, mi lesz száz, kétszáz, ezer év múlva. Akkorra már halottak leszünk úgyis. Csakhogy eljövendő kis halálunk mégis valami nagyobb világrend része, minden egyes emberrel együtt hal kicsit az emberi faj. És azért az úszó jégtáblán kétségbeesetten tébláboló jegesmedve képe, vagy az olajjal szennyezett madarak partra vetett hullái láttán néha csak ránk tör valami félelem: félelem magunktól, és attól hogy mégiscsak valami rossz dolgot teszünk a Földdel, magunkkal, gyerekeinkkel, az emberiséggel. Mert nem vagyunk elég önzők: ha azok lennénk, odafigyelnénk az életterünkre, a levegőnkre, a vizünkre. Ez a lényeg: LÉGY ÖNZŐBB, EMBER! Requiem a földért, magunkért: a pusztulás képei, finom kis apokalipszis, melynek nincs, nem lehet története, nincs beteljesedő jóslat, hiszen valójában nem tudjuk, mitől hal majd meg a föld, ha egyáltalán meghal valaha, nem tudjuk, hogyan jön el a vég, ha eljön egyáltalán: csak érzeteink és sejtéseink vannak, ki nem mondható félelmeink, jelek, melyek valamire figyelmeztetnek" - szól az előadás ajánlója.