Ováció és pszeudo-ováció - Nyílt levél Koltai Tamásnak

"Koltai Tamás Jászai-díjas dramaturg, és Pulitzer-emlékdíjas kritikus az Élet és Irodalom Katasztrófa sújtotta terület című cikkében, a legenyhébb kifejezéssel élve is támadást intézett a Magyar Teátrumi Társaság, annak elnöke: Vidnyánszky Attila, Kossuth-díjas rendező, és a szolnoki Szigligeti Színház, és tulajdonképpen a teátrumi társaság összes színházának művészei és közönsége ellen" - írta Kiss József, rendező, író, a Szigligeti Színház művészeti vezetője. Felveti a kérdést: "Van már göregáborosítás, csirkefarmszisztéma, van gagyi, miért is ne lenne szolnokosítás? Miről beszél Ön? Talán csak nem koltaitamásítja a fogalmakat?"

 

Nyílt levél Koltai Tamásnak

Miután elolvastam írását, mely az ÉS 2011 június 10-i (LV. évfolyam 23.) számában jelent meg, Katasztrófa sújtotta terület címmel, úgy láttam, erre az írásra válaszolni kell valakinek, mert Ön, úgy tűnik, tudatosan akar ártani a kollégáinak.

Lássuk tehát az Ön mondatait, ahogy írásában megjelentek, időrendi sorrendben. „Alföldi sikere egyúttal a csirkefarmszisztéma szerint működő színházak kudarca.” Milyen kategória az a „csirkefarm…”? Arra céloz, hogy a vidéki színházakban etetik a közönséget? Hogy bamba, akarattalan állatnak nézik a közönségüket? Miből gondolja Ön, hogy erre szisztémát dolgoztak ki az igazgatók? Van erre Önnek bizonyítéka? Kérem, álljon vele elő. Máskülönben azt kell mondjam, Ön alaptalanul vádaskodik, a megbélyegzés, az ellehetetlenítés szándékával.

„Ő nem szolgál különleges falattal, csak egyentáppal, melynek hatására a bamba jóllakottság kotolva ül a közönség lelkén, mint Hamletén a mélakór. Sehol a világon nem tud a néző olyan unottan lelkesedni – lankadt tapsautomataként –, mint Magyarországon.” Ebben az idézetben annyi az abszurd túlzás, hogy már képtelenség megcáfolni. Miből gondolja Ön, hogy a Jézus Krisztus Szupersztár szolnoki, állva ünneplő közönsége „lankadt tapsautomata”? Honnan veszi Ön a bátorságot, hogy ilyen dühödt agresszióval sértegessen egyszerre több ezer embert? Én a fenti mondatait a vidéki közönség nevében határozottan visszautasítom.

„Viszont legutóbb Az ember tragédiáján valódi ováció volt a Nemzetiben. Válaszként a homofób és antiszemita párturak és -hölgyek gyűlöletkampányára.” Ön tehát egzakt módon képes megkülönböztetni az ovációkat. Van hazug és van valódi ováció, Ön szerint. Nem lehet, hogy téved? Hogy éppen Alföldi közönsége tüntetett valójában? Hiszen Ön írja, hogy „válaszként”, azaz nem az előadásra, hanem az Alföldit ért támadásokra reagált „valódi” ovációjával a közönség… És azzal, hogy Ön valódinak ítéli az ovációt, az összes többit pszeudo-ovációnak állítja be. Tehát a vidéki közönség manipulált, akarattalan tömeg?

kissjozsefKiss József

„Alföldi behozta a fiatalokat a Bánk bánra, a Tragédiára, a nemzeti kérdések színvonalas vitafórumává tette a Nemzeti Színházat, de erre a szintre a bornírt okvetetlenkedők nem jutnak el, ők csak gyűlölik, ha „más más köntöst visel" ... „A bornírt okvetetlenkedők” „Gyűlölik, ha más más köntöst visel.” Erre még visszatérünk.

„Szolnokon göregáborosították Molnár Ferenc Üvegcipőjét. (Egy felvonást bírtam belőle.) A közönségnek tetszik, könnyen rávehető a gagyira - a politikában is, a médiában is, a kultúrában is. Eger szolnokosítása is javában tart.” A göregáborosítás olyan kategória, mint a csirkefarmszisztéma. Értelmezhetetlen. Ön azonban kritikus. Pontosan kellene fogalmaznia. Azonkívül, egy kritikus hogy bírhat csak egyetlen felvonást? Nem az a dolga, hogy komplett előadásokat nézzen?

A következő mondat viszont már komolyan sértő. A mondatok egymásutániságából arra kell következtetnie az olvasónak, hogy a szolnoki előadás gagyi. Aki három felvonásból egyet lát, az ne ítélkezzen. És egyáltalán, milyen kritikai kategória ez? Leírná egzakt módon? Mint egy kritikus.

Ja, és Egert szolnokosítják. Na, van már göregáborosítás, csirkefarmszisztéma, van gagyi, miért is ne lenne szolnokosítás? Miről beszél Ön? Talán csak nem koltaitamásítja a fogalmakat?

„Azért véglegesen még nem dőlt el, hogy a közönség egyszer, valamikor rájön-e, mivel etetik - a politikában, a médiában és a kultúrában.” Megnyugtatom, Koltai úr. A közönség rá fog jönni hamarosan, mivel is etetik évek, évtizedek óta… Mi éppen ezen fáradozunk.

„Vidnyánszky Attila másfél éve azt nyilatkozta, kiderült, hogy a jobboldali színházvezetők is tudnak színházat csinálni, pedig a baloldali maffia azt jósolta, nem fognak tudni. Vidnyánszky téved. Egyrészt a legtöbb újsütetű pártkinevezett a működéstechnikákhoz sem ért, fogalma sincs alapdolgokról (például a bérbe adott ház és a sajátként meghívott előadás közötti anyagi feltételek különbségéről), rosszul költekezik, és rosszul gazdálkodik.” Tehát Ön a gazdálkodáshoz is jobban ért, mint a jobboldali színházvezetők. Ön sokoldalú ember. Szolnokon az elmúlt évben adtuk át az új színészházat és stúdió játszóhelyet a városnak. Ön ezt rossz gazdálkodásnak tartja, jól értem?

És milyen az a „jobboldali” színházvezető? Írja körül. Érthetően. Mert különben ezt is a rosszindulatú vagdalkozásnak tekintem.

„A politikai kinevezetteknek nem az ideológiájukkal, hanem a tehetségükkel van baj. Nem a politika választja ki reprezentatív embereit (érzéke sincs hozzá), hogy bearanyozza velük önmagát, hanem a tündöklő középszer (vö. Pintér Béla hasonló című darabját) ajánlkozik fel a mindenkori hatalomnak, amely fizet a lojalitásért.”

Ön itt egy mondaton belül két értelmezhetetlen vádat állít. A politikai kinevezettek tehetségtelenek. Tudja meg (talán nem késő), Magyarországon egy város demokratikus választáson választ önkormányzatot magának. Rábízza a döntéseket, a megválasztottak a közösség érdekeit képviselik. Az önkormányzat a város színházának élére igazgatót nevez ki. Joga és kötelessége. Ha konzervatív, keresztény szellemiségű a többség, logikus, hogy a közösség színházának élére hasonló szellemiségű művészt fog felkérni. Különben ezt számonkérik később a választók. Vagy, úgy gondolja, Önre kellene rábízni, hogy milyen színházat nézzen, mondjuk Eger városa?

Menjünk a dolgok centruma felé. A politika a felszín, alatta van, ami fenntartja, a választók kultúrája, szellemisége, világnézete. A politika csak képviseli a szellemiséget, a világnézetet, az ízlést. Az önkormányzatok a felszínen, a politika szintjén működnek, döntéseik akár politikainak is vélhetők. Emiatt keveri (kavarja) Ön össze a világnézetet a politikával. Szándékosan.

Azt is állítja, nem kiválasztás történt, hanem felajánlkozás. Mi a pályázat? Nem (fel)ajánlkozás? Több (fel)ajánlkozó közül választ a megbízó. Nem?

„Amikor azt hallom, hogy a Pécsi Országos Színházi Találkozóra a jövőben nem lehet majd egy színházból három előadást hívni…, akkor felrémlik előttem egy rendszer, amelyben a tündöklő középszer erőszakkal kiiktatja a minőséget, életbe lépteti a központi tervutasítás és a kiegyensúlyozottság direktíváit (a kvótát), hogy ne csak a színvonal juthasson szóhoz.”

Ha jól értem a szavait, a jövőben elfogadhatónak tartja, hogy amennyiben a válogatók egy színházat kiemelkedően jónak látnak, akkor a POSZT összes meghívottja egyetlen színházból is jöhet. Vagy mégiscsak van egy limit? Ki jelölte ki? És most mi alapján döntik el, kik legyenek a kurátorok? És kik döntik el? Csak nem valamiféle régisütetű központi tervutasítók?

koltaitamasKoltai Tamás

„Ami az egri színházban (és általában) folyik, az nem egy másik értékrend bevezetése, hanem a selejt bosszúja, politikai segédlettel.”

Ön kit, vagy kiket nevez selejtnek? Átgondolta, hogy mit jelent ez a szó? És hogy ezeket a bélyegeket Ön a kollégáiba süti? Emberileg nevezi őket selejtnek, vagy szakmailag?

„Amikor egy ma született alaptörvény bevezetése hemzseg a történelmi hazugságoktól, és lassan már a társadalmi középszinten is megtorlás vár azokra, akik ellenvéleményt nyilvánítanak, különösen nehéz a színház dolga, ha nem akar beállni a szolgasorba, és az életnek sem akar hátat fordítani, hogy a valóság helyett csak a valóság árnyékát szemlélje a barlang falán.”

Megtorlás? Saját maga hitelességét éppen Maga cáfolja. Mondja el, mennyi retorzió érte Önt, mert a véleményét gátlástalanul leírta?

Ami pedig az „életnek hátat fordítást” illeti, próbálja meg elképzelni, hogy a mi jelentéktelen, földi kis életünk felett van egy másik, egy fényesebb élet. Itt, Magyarországon sokan vagyunk, akik ebben a másik életben őszintén, tiszta szívből hiszünk. Sötét világunkban mi vagyunk a „másság”. Hisszük, ez a mi földi életünk annak az igazi, fényes valóságnak csak halvány árnyéka. Onnan kapja az éltető fényt, anélkül itt semmi sem lenne. Ezt próbálja meg átgondolni, és tisztelje a másságot.

„Hamis múltba révedő, képzelt sebekről lamentáló, idült és törzsies világot kényszerítenek ránk, amelyben középkorú vének diktálnak, és konformmá nevelik a fiatalokat. A fiatal színházi nemzedék a százszor fenyegetett függetlenek közé menekül a strukturális intézményekből. Vagy beáll a jól fésült arctalanok közé, hogy itt-ott eladhassa magát.”

„Hamis múlt”, „képzelt sebek”, „idült és törzsies világ”, „középkorú vének”, „jólfésült arctalanok”… Itt az ideje, hogy idézzem korábbi gondolatát: „a bornírt okvetetlenkedők … csak gyűlölik, ha „más más köntöst visel".

Koltai úr, nem gondolja, hogy durva jelzői Önre szállnak vissza? Ön már nem csak kritizál, de sérteget, vagdalkozik, érvelés nélkül vádol, gátlástalanul gyűlölködik. Ön eltorzítja a valóságot. Ki itt a bornírt okvetetlenkedő?

Végül ideidézem a Színházi Kritikusok Nemzetközi SzövetségeEtikai Kódexének pár idevágó bekezdését.

– A színházi kritikus őszintén és a helyénvaló formában közli mondandóját; tiszteletben tartja a szóban forgó művészek emberi méltóságát.

– A színházi kritikus nyitottan gondolkodik és – amennyiben szükséges – feltárja (mind művészi és mind személyes) előítéleteit, melyekre munkájának részeként tekint.

– A színházi kritikus semmi olyat nem cselekszik, ami rossz hírét kelti saját és a szakmája becsületének és a színház művészetének.”

Ön mindhárom ajánlást figyelmen kívül hagyta. Nyílt levelemben Önt egy hibás alapállással szembesítem, előítéletességével, kirekesztő, durva, átgondolatlan ítéleteivel. Agresszív intolerancájával, vak türelmetlenségével és sértő tiszteletlenségével. Ön nem tiszteli a másságot, mások emberi méltóságát. Ön nem tudja megkülönböztetni a kritikát a személyeskedéstől. Ön megbukott.

Most már Ön is láthatja, miért, mi ellenében hívtuk életre a Magyar Teátrumi Társaságot. Egy megkövesedett, kirekesztő, zárt, arrogáns világnézet ellen. Ami az Öné. Ön azonosult ezzel a világnézettel. Eggyé vált vele. Ám ezt a világnézetet tavaly a magyar választók leváltották. Konyec. Vége, Koltai úr. Ön lejárt.

Ám én idealista vagyok. Adok még egy esélyt Önnek. Próbáljon meg a jövőben a fenti etikai ajánlások szellemében megnyilvánulni, mert az Ön alapállása a színházi szakmában fejlődésnek indult szakmai és érdekvédelmi kommunikációnak elsődlegesakadálya.

Vagy hagyjon fel az írással. Pihenjen.

Kiss József
rendező, drámaíró
Józsa Mihály, a Magyar Teátrum szerkesztője, a lap internetes kiadásában a következőt jegyezte meg a nyílt levéllel kapcsolatban:
"Engem szerkesztőként ilyen esetben a közléstől mindig visszatart az, amit valamikori újságíró, szerkesztő mesteremtől tanultam: ha mindenképpen válaszolni akarunk egy bennünket ért támadásra, azt ne saját lapunkban tegyük, hanem lehetőleg ugyanabban, ahol a bennünket sértő írás megjelent, hogy ugyanahhoz az olvasótáborhoz jusson el válaszunk is. Csakhogy mesterem ezt a sajtóetikai elvet (micsoda paradoxon!) abból a világból hozta, ahol a gyengülő szocialista államnak ő a belső ellenzékeként működött. Sajnos egyre inkább úgy érzem, hogy ezt az elvet felül kell vizsgálni, mert ez a világ már nem csendben elhallgattatók, hanem az acsarkodó farkasok, a sár- és kődobálók világa. Márpedig nekem a „Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel!” nem azt jelenti, hogy szó nélkül tűrd el, ha kővel dobálnak, hanem dobd vissza! Kenyérrel dobd vissza, de dobd vissza!
Aztán Kiss József megoldotta sajtóetikai dilemmámat, írását elküldte az ÉS szerkesztőségének, ahol azonban azt közölték vele, hogy az eredeti terjedelem – tízezer karakter – helyett mindössze ötezer karakternyi helyet tudnak biztosítani nyílt levelének. Miután Koltai Tamás cikkének terjedelme eléri a tizenötezer karaktert, Kiss József nem volt hajlandó válaszát a felére rövidíteni, hanem felajánlotta közlésre a Magyar Hírlapnak, ami le is közölte azt. Így a Magyar Teátrum internetes oldalán már másodközlésben olvashatják az alábbiakban."
Forrás: ÉS, Magyar Teátrum