Ez nem egy tiszta játék - Őze Áron a József Attila Színházról

Csütörtökön Nemcsák Károlyt nevezte ki a József Attila Színház éléreTarlós István főpolgármester öt évre, bár a szakmai bizottság - Bagó Bertalan, Radnai Annamária, Meczner János, Őze Áron- Horgas Péter pályázatát találta a legjobbnak. „A bizottságnak javaslattevő szerepe van" - hangsúlyozta a főváros közleményében. Az elmúlt hónap munkájáról, a döntés következményeiről Őze Áronnal, a Magyar Színház igazgatójával beszélgettünk, aki úgy véli, a József Attila Színház társulatának vége, csak nem merjük kimondani.

Meglepődtél Tarlós István döntésén, miszerint Nemcsák Károly a József Attila Színház igazgatója?

Őze Áron: Igen is, meg nem is... Amikor Bagó Bertalan, Radnai Annamária, Meczner János és én elkezdtük a munkát, többször rákérdeztünk a fővárosnál, mi a valódi funkciója az általunk alkotott szakmai bizottságnak és lényeges-e, hogy milyen véleményt adunk. Mivel jelenleg a fővárosnak nincs kulturális bizottsága, felmerült bennünk, hogy némiképp „helyettesíthetjük” ezt a testületet. Megtudtuk, hogy végül Tarlós István főpolgármester úr dönti el, ki a nyertes. Innentől kezdve úgy éreztük, kisebb a súlya a megállapításainknak. Ettől függetlenül teljesítettük a feladatunkat, mindenkit keményen faggattunk, az aggályainkat próbáltuk eloszlatni és hangsúlyozom kizárólag szakmai alapon emeltük ki Horgas Péter pályázatát.

ozearon3

Milyen kételyeitek voltak az egyes pályázókkal kapcsolatban?

Őze Áron: Ezt nem részletezhetem, vannak információk, amiket nem adhatok ki. Azt elárulhatom, hogy a főváros felé intéztük a legtöbb kérdést, de maradtak aggályaink azután, hogy válaszokat kaptunk. Már a pályázati kiírást is ellentmondásosnak tartottuk, hiszen elképesztően kevés pénzt ajánl fel, ugyanakkor irreális elvárásokat támaszt, majdnem egy Nemzeti Színház repertoárjának megtervezését várja el. Erre felhívtuk a főváros figyelmét, akárcsak arra, hogy el kellene dönteniük, valóban akarják-e ezt a színházat, vagy egy csökkentett üzemmódú épületet szeretnének, erős társulat nélkül. Arra gondoltunk, ha nincs pénz a társulatos színház működtetésére, ha más a szándék a József Attilával, vagy ha egészen más erők, érdekek dolgoznak a háttérben, akkor nem kéne pályázatot hirdetni, vagy döntés hozni.

Mi utalt arra, hogy a fővárosnak más szándékai lehetnek a színházzal?

Őze Áron: Erről nem szeretnék beszélni, ahogy a színházi kultúra és a politika viszonyáról sem. Nem szeretnék kardot vonni és politizálni.

A csütörtöki fővárosi kommünikében az áll, a szakmai bizottság két személyt javasolt a József Attila Színház élére. Ugyanakkor ti csak Horgas Pétert emeltétek ki...

Őze Áron: Az első helyen, egyértelműen Horgas Péter pályázata szerepelt, de sorrendet állítottunk fel, hiszen ezt kérték tőlünk. Más pályázatokra is érkeztek szavazatok. A minisztérium részéről is volt delegált. Több név is felmerült, akit megnevezhettünk volna másodikként.

Az összes többi pályázóra gondolsz?

Őze Áron: Erről sem szeretnék nyilatkozni, de jegyzőkönyv rögzíti a döntési folyamatot. Viszont azt hangsúlyoznám: ez nem egy kispályás meccs. Hihetetlen, amin keresztül ment a József Attila Színház társulata. Csodálkozom, hogy egyáltalán tudtak dolgozni. Elszomorít, hogy fél éven keresztül teljes létbizonytalanságba kényszerítették ezeket az embereket, hogy játszottak életekkel, hivatásokkal, karrierekkel. Az igazi bűnök abból adódnak, amikor elindul a sikamikálás. Nem az a baj, ha váltani kell, ha más irányban kell gondolkodni, hanem az, amikor valaki a szándékait nem vállalja fel, amikor hitegetés zajlik. A József Attila Színház esetében is ez történt. Ez nem volt egy tiszta játék.

A főváros közlése szerint Nemcsák pályázata pénzügyileg megvalósíthatóbb. A szakmai bizottság ezt hogy látta?

Őze Áron: Bizonyos értelemben ez igaz. Azért mondom, hogy „bizonyos értelemben”, mert Nemcsák más struktúrát képzelt el, mint Horgas. Egy befogadószínház és egy társulattal rendelkező repertoárszínház két teljesen különböző elképzelés. A társulattal szemben korrektebb lett volna, ha a főváros felvállalja, milyen irányba vinné a színházat. Ha ezt megtette volna, az embereknek lett volna idejük elmozdulni.

Horgas Péter megtartotta volna a társulatot...bár pályázata ezt nem garantálta..

Őze Áron: Nem kezdeném el elemezni a különböző pályázatokat, de a kiírás alapján és a pályázati anyagokat tekintve is úgy érzem, hogy a József Attila Színház társultának vége, csak nem merjük kimondani. Sajnálom, kár, mert a társulatiság híve vagyok. A színházi egy összetett, családias munka, nem pedig egy átjáróházé. Ebben hiszek.

 

Tóth Berta/ színház.hu