Jammelésel zártak a Teátrumiak Tusványoson

Hajnalig tartó bulival és interaktív meseelőadással zárta a Magyar Teátrumi Társaság tusványosi sátrainak programsorozatát. Jól ismert rajzfilm-slágerek közös éneklésére is sor került.

A Magyar Teátrum Tusványoson

a szervezők 3-4. napi összefoglalója

buli

Utó-kapaszkodások a színházi sátorban

Az előző nap vége, és egyben az utolsó nap kezdete volt a hajnalig tartó buli DJ Szabó László összeállított válogatására. A tábor nagyszínpadán a Magna cum laude majd a Maszkura és a Tücsökraj lépett fel, majd a még táncolni vágyók a tábor különböző sátraiban folytathatták az éjszakát, így a Magyar Teátrum Társaság porondja is várta a bulizni vágyókat.

Bucsu

A színházi sátor zsúfolásig megtelt, sőt a sátor előtti teret is a táncolók sokasága töltötte meg.

A hajnal után hamarosan elérkezett a reggel, amikor ismét a gyerekek vehették birtokukba a játszóházat, sokan közülük visszatérő vendégként már második vagy harmadik nap.

Mesehetes

A délelőtti gyermek-kapaszkodó előadásra a sátor a csíkszeredai Mesehetes produkciót látta vendégül. Az interaktív színházi előadás a gyerekeket és a szülőket egyaránt célba vette: a közös színpadi játékot a gyerekek és a mai 30-as szülők generációja által is jól ismert rajzfilm-slágerek közös éneklése tették emlékezetessé Vuktól a Nagy ho-ho-horgászig.

Ejszaka

A délutáni műsor gazdája a Veszprémi Petőfi Színház volt; Terescsik Eszter és Szűcs László színművészek alakításával a Vígságok és balgaságok című előadást láthatták a sátor vendégei. A záróelőadás felhőtlen szórakozást biztosított a publikumnak, hisz a népi hagyományokra épülő epizódok, a stand-up comedy lendületes és már-már spontán előadásmódját követték.

A sátor szombati zárása előtti búcsú buliban ismét DJ Szabó László jammelt.

Folytatás jövőre…