Előremenekülnek a Katonában

Tizenegy új bemutatóval készül a hamarosan kezdődő évadra a Katona József Színház. A prózai előadások mellett három zenés premier is szerepel a műsoron, továbbá két koprodukciót is terveznek, a Művészetek Palotájával és a Szputnyik Társulattal is születik közös előadás.

20 százalékkal csökkent a támogatás

A támogatás több mint 20 százalékos csökkenése ellenére az eddigieknél több bemutatót tart a Katona. "A gazdasági problémákra reagálva többet dolgozunk, mint eddig, nem hagyunk el bemutatót, sőt megsokszorozzuk a premierek számát és megpróbálunk új nézőket megszólítani" - ismertette Máté Gábor, a színház igazgatója a jövő évek legfontosabb feladatait a Katona József Színház hétfői évadnyitó társulati ülésén.

"A nehéz gazdasági helyzetben előre kell menekülnünk: többet, jobbat és értékesebbet kell nyújtanunk, minél szorosabban részt vennünk a társadalom életében és ahogy eddig is, valóban érvényes kérdéseket feltennünk, hogy nézőinket megtarthassuk és új közönséget hozzunk be" - mondta.
Gothár Péter rendezésében Bessenyei György A filozófus című darabjának október 8-iki bemutatójával kezdődik az évad a Katona József Színházban, ezzel párhuzamosan a Kamrában Tadeus Slobodzianek A mi osztályunk című darabját állítja színpadra Máté Gábor, a premiert október 7-én tartják.

mgabor

Bemutatók után játsszák a repertoárt
Máté Gábor tájékoztatott arról, hogy az október elejei bemutatók után kezdik játszani a repertoáron szereplő előadásokat. Mint mondta, a Ledarálnakeltűntem című produkció átkerül a nagyszínpadra. Ősztől a Kamrában vendégszerepel Csákányi Eszter monodrámája, A hét asszonya.
A nagyszínpadon Ascher Tamás rendezésében tűzik műsorra Büchner Woyzeck című művét, amelyhez Tom Waits szerzett zenét; a darab főszereplője Keresztes Tamás és Jordán Adél, a zenés változat bemutatóját november 4-én tartják. Zsámbéki Gábor állítja színpadra Gorkij Kispolgárok című művét a nagyszínpadon, 2012. januári bemutatóval, eközben a Kamrában Helmut Krausser Bőrpofa című művét rendezi Dömötör András.

Koprodukció készül a MŰPÁval
Tavasszal a Művészetek Palotájával koprodukcióban mutatják be a Muzik, muzik, muzik című zenés előadást Pelsőczy Réka rendezésében.
A Kamrában Kovács Dániel rendezésében a Virágos Magyarország munkacímű új magyar operettet mutatják be áprilisban. Eközben Anamnesis munkacímmel Bodó Viktor rendezésében kezdődik a munka a Katonában; a magyar egészségügyről szóló, a Szputnyik Társulattal közösen készülő produkció bemutatóját áprilisra tervezik.

Felolvasószínház is lesz
A Kamrában felolvasószínházi bemutatót is terveznek, Darvasi László Bajor Giziről szóló darabját is műsorra tűzik novemberben. A Sufniban szintén novemberben Lengyel Ferenc játssza a Lószúnyog című darabot, a színész Gorkij Az áruló című művét alkalmazta színpadra. Októbertől a Sufniban Dömötör András és Kovács Dániel rendezésében Balsorsügynökség címmel havonta jelentkező szappanoperaszerű színházi sorozatot láthat a közönség. 

Ötvös András az új tag (Hajduk Károly Szputnyikos lesz)
A társulat új tagja Ötvös András. Jordán Adél és Rezes Judit szülési szabadságukról visszatérve folytatják munkájukat, dramaturgként pedig Radnai Annamária csatlakozik a Katona József Színházhoz. Máté Gábor beszámolt arról is, hogy az eddig költségvetési intézményként működő színház nonprofit kft.-vé alakult.

Washingtonban is vendégszerepelnek
A vendégjátékokról szólva elmondta: ősszel a Ledarálnakeltűntem Lengyelországban, tavasszal a Cigányok című darab vendégszerepel Washingtonban.

Újdonság!
Az idei évad újdonsága lesz a kedvezménykártyás pártolói rendszer, a diákok és a nyugdíjasok számára kibocsátott Katona-kártyák, valamint a szeptemberre átalakuló vizuális arculat. Fontos lépés a színház életében a Kamra átalakítása, amelynek nyomán ősztől megújult belső terek fogadják a látogatókat. Az idén is folytatódik a Katona ifjúsági programja Végh Ildikó drámapedagógus vezetésével.

Díjakat osztottak
Az évadnyitón kiosztották a Vastaps Alapítvány kuratóriumának díjait: a legjobb rendezésért Zsámbéki Gábor (A mizantróp) kapott elismerést, a legjobb női főszereplőnek járó díjat Szirtes Ági (Cigányok), a legjobb férfi főszereplőnek ítélt elismerést Fekete Ernő (A mizantróp) vehette át. A legjobb női mellékszereplő díját Bodnár Erika (Két lengyelül beszélő szegény román, Nordost), a legjobb férfi mellékszereplőnek járó elismerést Lengyel Ferenc (Cserenadrág) kapta, továbbá különdíjat ítéltek Vajdai Vilmosnak (Cserenadrág). Az Ivánka Csaba Alapítvány díját Bán János kapta.


Kapcsolódó anyag:

Komolyabb kesztyűk - Interjú Máté Gáborral

100 százalék felett a Katona

Színikritikusok Díja 2011: ők a jelöltek