Ókovács: "Nem törekszünk l'art pour l'art mindent felforgatni"

Aki nem használható, az a társulatnak és a műfajnak is terhére van - mondja Ókovács Szilveszter, az Magyar Állami Operaház kormánybiztosa a Népszavának adott interjújában. Ókovács személyi és szerkezeti változásokat ígér, az bizonyos, hogy lecseréli a teljes felsővezetői kart, és jövőre megnyitná az Erkel Színházat.

Ókovács Szilveszter arról számolt be a lapnak, hogy az egyik legfontosabb feladata az Operaház konszolidálása. “A nyugalom megteremtésén kívül ebbe az is bele tartozik, hogy zárjam el végre azokat a csapokat, amelyeken még mindig jelentős pénzek folynak el. Szeretné, ha egy kisebb felújítás után megnyílna az Erkel Színház - én boldog lennék, ha ez 101-ik születésnapján, 2012. decemberében megtörténne. A miniszterelnök felvázolta a körvonalait egy, a zenei nevelés, a magyar zenekultúra, a kórusmozgalom egészét megújító koncepciónak, melyet nekem kellene tartalommal megtölteni. Többekkel együtt teszek majd erre kísérletet, szeretném a Müpát, a Budapesti Tavaszi Fesztivált, de mindenekelőtt a Zeneakadémiát bevonni. S e mozgalomnak a zászlóshajója az Operaház, illetve az Erkel lehetne” – fogalmazott Ókovács.

okovacs

A kérdésre, honnan kap mindehhez pénzt, azt felelte, Orbán Viktor nem a pénztárcájából adja, és ő sem improvizálva mond számot, úgyhogy ez nem ennyire egyszerű. “Akkor még nem tudhattam, mennyi hiányzik. Most számoljuk Mozsár Istvánnak, a szerdán visszaszerződtetett ügyvezető igazgatónak a táblái alapján, mennyit tudnánk spórolni így vagy úgy, de még vállalható módon. Az előzetes kalkulációk szerint egy milliárd körüli összegre van szükség az idei év befejezéséhez, amely egyébként korrelál az idei, 900 milliót meghaladó zárolással. Az Erkel Színház felújításával kapcsolatban a miniszterelnökkel félmilliárdos összegről beszéltünk, erre, ha úgy tetszik, ígéretet kaptam” – fejtette ki.

Elárulta, hogy a teljes munkáltatói jogkör birtokában lesznek személyi és szerkezeti változások is. “Noha nem törekszünk l'art pour l'art mindent felforgatni. A felsővezetői struktúra gyakorlatilag teljesen megújul, az ügyvezető kivételével pályázati és kinevezési úton is zajlik majd az afféle "kormányalakítás"” – mondta Ókovács Szilveszter, aki hozzátette, a hangsúly tényleg nem a leépítésen van, hanem a transzparencián és az ésszerű működésen, hiszen nem lógnak ki a státuskeretből.

“Mit jelent pontosan a fővárosi zenés színházi struktúra átalakítása? Milyen jogosítványokkal jár ez? Gondolhatjuk azt, hogy az Erkel Színházat és a Fővárosi Operettszínházat összevonnák? Különösen, hogy az Operett fővárosi tulajdonból állami tulajdonba megy át” – kérdezte a lap újságírója. “Az Operett és az Operaház összevonásának ötlete nem új, és nem is ördögtől való. Ugyanakkor az is helyes, ha különböző zenés műfajoknak külön színháza van, az operettnek például az Operett, a musicalnek a Madách. Én azonban szeretnék operai igényű nagyoperetteket az Erkelben is játszani. Megszólalhatna itt a Cigánybáró, a Víg özvegy, A mosoly országa, vagy Denevér. De ez a kérdés egyelőre másodlagos ahhoz képest, hogy az Operaház működjön” – válaszolta Ókovács Szilveszter.

süti beállítások módosítása