A Budapesti Operettszínház őszi kínálata

Véget ért a kánikula, a nyári vakáció, a színházi élet azonban ilyenkor pezsdül fel igazán. A Budapesti Operettszínház szeptember 15-én a Miss Saigon-nal indítja el 2011/2012-es évadát, de a következő hetekben, hónapokban olyan operett előadásokra válthatunk jegyet, mint a Madame Pompadour, Peller Károly lemezbemutató gálája, az Egy éj Velencében, a Cigányszerelem, a Csárdáskirálynő vagy éppen a Lili bárónő. Őszi operett-körképünk következik.

Madame Pompadour

 

A huszadik század egyik legnépszerűbb operett-komponistája volt az Olmützben született, de Berlinben és Bécsben zeneszerzővé lett Leo Fall. Több műve aratott nagy sikert Budapesten is, majd az 1922-ben színre kerülő Madame Pompadour a világsikert hozta meg a kitűnő zeneszerző számára. Adott tehát egy erotikával és politikával átszőtt, ma is nagyon aktuális történet, hozzájön Leo Fall szenzációs és fülbemászó melódiákkal teli muzsikája, a remek szereplehetőségek, a látványos jelmezek, díszletek, a kitűnő koreográfia és rendezés. Szinetár Miklós rendezésében olyan, ünnepelt operett-sztárokat láthatunk az előadásban, mint Kalocsai Zsuzsa, Oszvald Marika, Csere László, Huszti Péter.

 

Előadások:

2011. 09. 23. 19:00

2011. 09. 24. 19:00

2011. 09. 25. 19:00

2011. 10. 09. 15:00

2011. 10. 09. 19:00

 

szi1pompaJelenet a Madame Pompadour című operettből

Peller Károly Ez Operett! 2 – Kettecskén lemezbemutató gála

 

Peller Károly Ez Operett! 2 - Kettecskén című albumának lemezbemutató koncertje az Operettszínházban.

A 2009-ben megjelent Ez Operett! album volt Peller Károly első lemeze, amely több alkalommal is előkelő helyen szerepelt a MAHASZ toplistáján. Ennek folytatásaként jelent meg a Kettecskén alcímet viselő CD, melyre ugyancsak a legnépszerűbb operett slágerek kerültek fel - főként duettek. A táncos-komikus énekel a Kossuth-díjas Lehoczky Zsuzsával, Oszvald Marikával, Kalocsai Zsuzsával, Fischl Mónikával, Szendy Szilvivel, Kékkovács Marával, Bódi Barbarával, Peller Annával, Geszthy Veronikával és Lukács Anitával, valamint 3 tehetséges fiatal kolleganővel, Bordás Barbarával, Ágoston Katival és Vörös Edittel.

 

Előadás:

2011. szeptember 26. 19:00

 

peller_karolyPeller Károly

Egy éj Velencében - avagy a golyók háborúja

 

A tavaszi szezon egyik szenzációja volt a Staruss operett premierje. Szerencsére az előadás ősszel is az Operettszínház repertoárján szerepel, melyben - a korabeli kritikusok szerint - több a dallam, mint egy Beethoven-szimfóniában.

Varázslatos muzsika, egyszerre andalító és felpezsdítő keringők, vérforraló polkák, álarcosbáli forgatag, igazi ünnep a Szent Márk téren; s közben szerelem, csalás, felszarvazás, féltékenység, beteljesülés. Valódi olaszos temperamentum, csipetnyi keserű bécsi humorral elegyítve... Az előadás nem fukarkodik a látványossággal, különleges világba helyezi a történetet: egy flipperasztalra, ahol szemet gyönyörködtető velencei díszletelemek között pattognak, forognak, száguldanak és háborúznak a golyónak öltöztetett szereplők. Reméljük, hogy operett-sztárjaink - Lőcsei Jenő koreográfiáival, Túri Erzsébet díszleteivel és jelmezeivel, KERO® - Kerényi Miklós Gábor rendezésében - a budapesti közönséggel is megszerettetik ezt a gyönyörű muzsikákban gazdag, fordulatos, pirgő-pörgő produkciót, melynek főbb szerepeiben Vadász Dánielt, Vadász Zsoltot, Boncsér Gergelyt, Homonnay Zsoltot, Földes Tamást, Vörörs Editet, Szendy Szilvit, Bordás Barbarát, Fisch Mónikát, Peller Károlyt, Szabó Dávidot és Oszvald Marikát láthatjuk.

 

Előadások:

2011. 10. 07. 19:00

2011. 10. 08. 15:00

2011. 10. 08. 19:00

 

szi2velenceEgy éj Velencében

Lili bárónő

 

Az egyik legbájosabb és legszórakoztatóbb operett, a Lili bárónő Lukács Anita, Geszthy Veronika, Dolhai Attila, Vadász Dániel, Jantyik Csaba, Szolnoki Tibor, Lehoczky Zsuzsa, Kerényi Miklós Máté és Szabó Dávid főszereplésével ismét az Operettszínház repertoárján szerepel. A Huszka Jenő nagyszerű slágereivel dús operett-álomja a szenvedély és a komikum végletes formái közé vezet - egy meglehetősen szűk, intim térben, a Raktárszínházban. A kettő találkozásából születő feszültség adja azt az energiát, melynek köszönhetően az előadás szétrobbantja a műfaj hagyományosan elfogadott kereteit.

A Lili bárónő ezúttal egyszerre több és kevesebb is egy nagyoperettnél: csupán kilenc színész, egy zenész és egy hihetetlen történet.

 

Előadások:

2011. 10. 07. 19:30

2011. 10. 08. 19:30

 

szi3liliJelenet a Lili bárónőből

Cigányszerelem

 

Október 21-én és 22-en nagyszabású premierre készülhetünk, a Budapesti Operettszínházban bemutatják a Cigányszerelem című Lehár operettet. A Cigányszerelemben három különböző kultúra, három egymással összebékíthetetlen világ találkozik és ütközik egy romantikus szerelmi történetbe ágyazva. Mint minden remekmű, Lehár operettje is túlmutat önmagán: a szabadságvágy, a boldogságkeresés örök témáját kiszélesíti azzal a történelmi tapasztalattal, hogy mennyire sérülékeny és egyben milyen magától értetődő is lehet a különböző etnikumok békés egymás mellett élése.

A szerző operai igényű zenei világa grandiózus tablókban, szenvedélyes és fájdalmasan szép szólókban és duettekben bontakozik ki a Cigányszerelemben, olyan felejthetetlen számokkal, mint a Messze a nagy erdő, vagy a Vad cigánylegény vagyok. Az operett-irodalom egyik főművét nagyszerű szereposztásban láthatják az Operettszínház színpadán, Béres Attila rendezésében, aki itt a jekatyerinburgi Sverdlovsk Zenés Színház, majd a Szegedi Szabadtéri Játékok után állítja színpadra a művet, többek között Kalocsai Zsuzsa, Dolahi Attila, Vadász Dániel, Faragó András, Lehoczky Zsuzsa, Kerényi Miklós Máté, Csonka András, Verebes István szereplésével.

 

Előadások:

2011. 10. 20. 19:00 – premier!

2011. 10. 21. 19:00 – premier!

2011. 10. 22. 15:00

2011. 10. 22. 19:00

2011. 10. 23. 15:00

2011. 10. 23. 19:00

2011. 10. 24. 19:00

 

szi4cigny_bresBéres Attila, a Cigányszerelem rendezője

Csárdáskirálynő

 

Az operett-statisztikusok szerint nincs egyetlen perc, amikor a Föld valamelyik pontján föl ne csendülne - színházban, koncerten, filmen, tévében vagy rádióban - Kálmán Imre valamelyik népszerű melódiája. S kétségtelen, legtöbbször A Csárdáskirálynő dallamai hangzanak fel, mellyel a zeneszerző kiérdemelte az első helyet kora vezetô operett-komponistái között! Nem véletlenül játszották az 1915-ös premier helyszínén, Bécsben 533 estén át, majd söpört végig a mű Európán: az I. világháború ellenére azonnal bemutatták Svédországban, Finnországban, Lengyelországban, Oroszországban, Olaszországban, majd Budapesten

1916 novemberében, s végül eljutott egy esztendővel később a New York-i Broadway-re is. Kálmán muzsikájáról itt az angol szövegkönyvet készítő P. G. Wodehouse nyilatkozta: "A Csárdáskirálynő nemcsak e tehetséges magyar ember művei közül emelkedik ki, hanem egyenesen minden idők legjobb zenéje!"

Októberben KERO® - Kerényi Miklós Gábor rendezésében ismét megnézhetjük ezt a csodálatos operettet méghozzá olyan operett dívákkal, mint Fischl Mónika, Bordás Barbara, Lukács Anita, Szendy Szilvi, Kékkovács Mara, Dancs Annamari és Kállay Bori.

 

Előadások:

2011. 10. 26. 19:00

2011. 10. 27. 18:00

2011. 10. 28. 19:00

 

szi5csardasA Csárdáskirálynő

Mágnás Miska

 

Bajor - Oszvald - Verebes! Kell ennél több?! Ez a három név igazi garancia arra, hogy pompás szórakozásban lesz része mindenkinek, aki jegyet vált erre az előadásra.

A Mágnás Miska a magyar operett-irodalom egyik legsikeresebb műve, mely újból és újból bemutatásra kerül, zenés és prózai színházakban egyaránt.

Ez egyrészt szatirikus, mulatságos történetének köszönhető, másrészt Szirmai Albert és Gábor Andor pompás, örökzöld számainak. Hogy csak néhány jól ismert slágert említsünk: A nő szívét ki ismeri, Úgy szeretnék boldog lenni vagy Cintányéros cudar világ!

 

Előadások:

2011. 10. 29. 15:00

2011. 10. 29. 19:00

2011. 10. 30. 15:00

 

szi6magnasMágnás Miska

 

Bővebb információ, fotók, jegyvásárlás: Budapesti Operettszínház