"Irtó furcsa, de isteni jó a Bál" - Marozsán Erika újra Bozsik Yvette-el dolgozik

Marozsán Erikával a főszerepben újítja fel Bál című koreográfiáját Bozsik Yvette, a Nemzeti Táncszínházban. Második közös munkájukról a színésznő a következőt mondta: „Yvette türelmes, ugyanakkor nagyon is maximalista velem. Olyan erős kisugárzása van, hogy az ember amint belép vele a próbaterembe, elfeledi minden fáradtságát és izomfájdalmát.” Cikkünkben Erikát és Yvette-t kérdeztük a produkcióról.

A BÁLRÓL

Bozsik Yvette felújított koreográfiája a Nemzeti Táncszínház felkérésére készült két részes mű, melyben egy táncos összejövetel ürügyén találkozhatunk különböző emberi sorsokkal és kapcsolatokkal. A darabot Ettore Scola A bál című filmje inspirálta. A mű első része, mely akár bálteremben is játszódhat, remek lehetőséget ad az emberi karakterek groteszk és humoros ábrázolására. A különböző stílusú táncok, keringők, tangók vágyakat és beteljesületlen álmokat keltenek életre. A második rész hangulata sokkal elemeltebb, költőibb. A tér egy óceánpartot is idézhet, ahol a bálterem volt táncosai saját személyes emberi sorsukat mutatják be, eltáncolva magányukat és életük különböző, megismételhetetlen pillanatait.

A darab hangulatát meghatározza a zene, amely ízelítőt ad a XX. század legfontosabb zenei irányzataiból, a jazztől kezdve a sanzonig, a klasszikustól a mai modern zenéig.

erika2

Vati Tamás és Marozsán Erika a Bál próbáján - fotó: Horváth Judit / Bozsik Yvette Társulat

MAROZSÁN ERIKA A BÁLRÓL

"Még tavaly, a Cabaret című előadás idején hozta be a Bál felvételét Yvette. Akkor mondta, hogy nézzem meg, mert szeretné, ha beugranék a női főszerepbe. Az első reakcióm a következő kérdés volt: jól átgondolta-e? – hiszen én nagyon régóta nem táncolok. Nem tudtam, vajon képes vagyok-e táncosként megjelenni, a mai napig csak reménykedem, hogy elkészülök a szereppel. Pár napja érkeztem haza Amerikából. Előtte már próbáltunk két hetet. Október 8.-án lesz a bemutató, úgyhogy elég gyors tempóban haladunk" - mesélte a Színház.hu-nak Marozsán Erika.

Arról is beszélt, hogy a táncmemória máshonnan fakad, mint a színészi memória. "A próbák során a testemnek kell emlékeznie, tanulnia. Sokkal élesebben kell kifelé figyelnem, mint egy prózai darab esetében. A zene, az ütem vezet, nem az előbányászott érzések, ha egyszerűen akarok fogalmazni: takkra kell jónak lennem. A táncolás hasonlít az énekléshez, elképesztően kötött, ugyanakkor meg kell találnom benne a szabadságom, önmagam. Más koncentrációt kíván, mint a színészet, a fizikai felkészültségről nem is beszélve" - fogalmazott a színésznő.

erika

Marozsán Erika a Bál próbáján - fotó: Horváth Judit / Bozsik Yvette Társulat

A kérdésre, hogy láttak neki a munkának azt válaszolta: "Van egy asszisztens, aki segít a ’favágásban’, elkezdi mozdulatról mozdulatra betanítani a darabot, amit Yvette próbál rám igazítani. A koncepciót is át kell alakítani egy picit, mert a Bált eredetileg egy csodálatos táncosra, Zarnóczay Gizire találták ki, aki a bemutató idején is már tapasztalt, idősebb táncosnak számított. A darab a táncosról is mesél, akinek lassan el kell búcsúznia a szerepétől. Mivel én mást jelentek a színpadon, más a fizimiskám, mint a Gizinek, meg kell találni az apró változtatási lehetőségeket, hogy érvényes legyen a táncom. Most, mint egy jö ötvös, veregetjük a vasat".

"A Bált próbálni olyan, mintha egy régi álomba kerültem volna vissza, egy furcsa utazás. Amikor 19 évesen, kész, ígéretes táncosnőként abbahagytam a balettot, a tánchoz való szoros kötődésemet mintha ollóval elvágták volna. Most pedig megint ott állok a tükör előtt, kontyban és balettdresszben. Minden nap egy órás balettórán veszek részt. Egyfolytában déja-vu érzésem van. Rádöbbentem, hogy az elmúlt években nem nagyon néztem így magamra, hiszen a színpadi próbák alatt nem kell mozdulatokat korrigálni, rúdhoz állni. Különös érzés tölt el akkor is, ha arra gondolok, ez lehetett volna az életem. Irtó furcsa, de isteni jó a Bál, csak egy kicsit izgulok, mert felelősséggel tartozom a projektért" - árulta el Marozsán Erika.

BOZSIK YVETTE is nyilatkozott a Színház.hunak a BÁL felújításáról:

Hogy találtál rá anno Ettore Scola filmjére? Miért inspirált az alaphelyzet?

Bozsik Yvette: Még balettnövendék koromban jártam filmklubba, és ott láttam. A film szinte kizárólag mozdulatokkal és gesztusokkal ábrázolja az emberi kapcsolatokat, így természetes, hogy engem is inspirált, mint koreográfust. A Bál tulajdonképpen egy táncfilm, amely különböző táncstílusokon keresztül mutatja be a XX. század történelmét.

erika3

Vati Tamás és Marozsán Erika a Bál próbáján - fotó: Horváth Judit / Bozsik Yvette Társulat

Miért újítjátok fel a Bált? Miért foglalkoztat újra?

Bozsik Yvette: Bál, avagy a táncos mulatságnak több bemutatója volt azóta. A Bukaresti Operettszínházban és a Iasi Operaházban, Romániában a híres táncosnő és rendezőnő, Beatrice Rancea főszereplésével került színre. Az ottani sikerek és az új élmények hatására régóta terveztük, hogy ismét bemutatjuk, hiszen a darab remek lehetőség a táncosok számára.

Hogy kezdtetek el próbálni? Mit követel tőled egy felújítás?

Bozsik Yvette:  Mivel két hetes a kisbabám, segítségemre vannak az asszisztenseim, legfőképp a frissen kitüntetett Vislóczki Szabolcs, aki a darabot többször betanította már külföldön is. A mostani felújításban sok új táncos lesz, és más lesz a főszereplők kora és karaktere miatt is, hiszen az idősebb párt felváltja két érett, de fiatalabb személyiség, Marozsán Erika és Vati Tamás. Ezen kívül látható lesz a barbadosi származású társulati tagunk, Valencia James, és vendégként szerepel a remek fiatal argentin táncos, Federico Marcos Moreno Hernandez.

Miért döntöttél úgy, hogy újra együtt dolgoztok Erikával?

Bozsik Yvette: A Cabaret próbák alatt tudatosult bennem, hogy milyen csodálatosan táncol, ezért szerettem volna, ha ő is újra felfedezi magában a tánc örömét.

Mennyiben változtathatja meg ő az eredeti koncepciódat?

Bozsik Yvette: Biztos meg fogja változtatni, hiszen az ő kisugárzása és persze Vatié is mindig inspirál.

Melyik képet érzed magadhoz a legközelebb az előadásból?

Bozsik Yvette: Ezt a képet érzem magamhoz legközelebb:

bal_hj

Vati Tamás és Marozsán Erika a Bál próbáján - fotó: Horváth Judit / Bozsik Yvette Társulat

BÁL

 Táncolják: Marozsán Erika, Vati Tamás, Blaskó Borbála, Kalmár Attila, Fülöp Tímea, Gombai Szabolcs, Hasznos Dóra, Székely Szilveszter, Valencia James, Csere Zoltán, Samantha Kettle, Vislóczki Szabolcs, Krausz Alíz, Federico Marcos Moreno Hernandez

 Jelmez: Bozóki Mara - Díszlet: Pető József, Vati Tamás - Fény: Pető József - Koreográfus-asszisztens: Soós Erika, Vislóczki Szabolcs - Kreatív producer: Iványi Marcell

Koreográfus: Bozsik Yvette