"Mi is olyanok vagyunk, mint a delfinek" - Nagy Zsolt színészkollégának mesélt

"Kísérletezünk mindannyian. Megpróbálunk jó előadást létrehozni. Én nem hiszek abban, hogy most ez outsider, az meg underground. Nem. Mindenki dolgozik, mindenki ki akar találni valami újat. Persze semmi újat nem fogunk kitalálni, nincsenek új formák, ezt a Kosztya (Zsolt szerepe a Sirájban, a szerk.) is megmondta" - meséli Nagy Zsolt, aki szeptembertől a Nemzeti Színház csapatának tagja. A  színésszel kollégája, Fehér Tibor beszélgetett.

Fehér Tibor: A Krétakör feloszlása utáni időszakról mesélnél egy kicsit? Miket játszottál, és mi történt veled?

Nagy Zsolt: Szabadúszó voltam három évig, és Kárpáti Péterrel dolgoztam, a Krétakörrel tovább játsszuk a Hamlet előadásunkat, a Vígszínházban játszottam, és Mundruczó Kornéllal csináltunk előadásokat.

Fehér Tibor: Hogy tudod ezeket összeegyeztetni? Szabadúszóként bármilyen lehetőségre ráugrasz, vagy folyamatosan szelektálnod kell?

Nagy Zsolt: Szelektálnom kell. Nem akarok mindent elvállalni, van egy családom, amivel szeretnék foglalkozni, meg azokat a munkákat szeretném csinálni, amik fontosak számomra. Szelektálni kell.

Fehér Tibor: És volt olyan időszak, hogy nem volt semmi? Vagy azért a lehetőségek mindig ott álltak az ajtóban?

Nagy Zsolt: (Nevet) Dehogyis. Volt, amikor három hónapot otthon sakkoztam magamban, és pörgettem az ujjaimat. És aztán fölhívtak a MUOSZ-tól, hogy én lettem az év filmszínésze, és az nagyon nevetséges volt, mert éppen dühöngtem a feleségemnek, hogy az nem lehet, hogy itthon ülök, és nem csinálok semmit. 

Fehér Tibor: Ezt nagyon szépen megfogalmaztad.

Nagy Zsolt: Igen, csak nézőpont kérdése az egész. A sikeresség is, meg az, hogy most dolgozol, vagy nem dolgozol. Lehet úgy is dolgozni, hogy tulajdonképpen nem végzel semmit, és csak pörögsz magad körül, és tulajdonképpen nem történik veled semmi.

Fehér Tibor: Ahogy én most látlak a próbák alatt, olyan embernek kezdelek megismerni, aki nem nagyon bírja a korlátokat. Gondolom, ez Schillingnél (Schilling Árpád, a Krétakör vezetője, a szerk.) nagyon jól működött. Mert az végül is egy kísérletező színház volt. De mi történt akkor, amikor bekerültél a kőszínházba, nagyszínpadra? Ezt a váltást hogy élted meg?

Nagy Zsolt: Nem hiszek ezekben. Most már csak azért se. Tapasztalatból mondom. Szerintem nincs ilyen, mert minden színház kísérletező. Kísérletezünk mindannyian. Megpróbálunk jó előadást létrehozni. Én nem hiszek abban, hogy most ez outsider, az meg underground. Nem. Mindenki dolgozik, mindenki ki akar találni valami újat. Persze semmi újat nem fogunk kitalálni, nincsenek új formák, ezt a Kosztya (Zsolt szerepe a Sirájban, a szerk.) is megmondta. Hogy mi a helyzet a korlátokkal? Szerintem pont az a lényeg, hogy látod a szabályokat, és látod a korlátokat, és egyébként hülye is lennél, ha nem látnád a korlátokat. Látod, és ezeket feszegeted, tologatod, pöckölgeted, ezek a legizgalmasabb dolgok szerintem, hogy megismersz valahogy egy embert, és akkor elkezded a határait tolni annak az embernek, hogy na még ezt bírod, bírod? Terheled a kapcsolatokat, terheled. Ebből jönnek létre a jó szituációk is a színpadon, hogy elkezdesz terhelni egy kapcsolatot.

Fehér Tibor: Hogy jött a Nemzeti Színház? Hogyhogy leszerződtél egy színházhoz?

Nagy Zsolt: Muszáj volt. Mondtam Alföldi Robinak, hogy fogadjon be a színházába, és ő nagyon nyitott volt erre. Örült neki, hogy idejövök, vagy nekem úgy tűnik, hogy örül, hogy idejöttem. Picit féltem tőle, hogy milyen lesz ez, hogy jól fogom-e érezni magam, de eddig nincsen semmi gond. Nagyon jó itt dolgozni.

Fehér Tibor: És miért pont a Nemzeti?

Nagy Zsolt: Mert jó a csapat, jókat hallok róla. Roland nagyon sokat mesélt, meg A jégbe is ahogy visszajöttem, azt látom, hogy itt is dolgoznak az emberek. Megvannak ennek a színháznak a korlátai, és megpróbálják ezek az emberek ezt megugrani, megpróbálnak átmenni rajta. Ezt a hülye sztereotípiát, ami az én fejemben is benne volt, ki akarom már irtani egyszer s mindenkorra, hogy ha kőszínház, akkor ott nyilván beülnek az emberek és meresztik a seggüket. Nem. Nagyon progresszív irányba halad ez a színház, nyilván az is tetszik nekem. Mikor meghallottam, hogy Robi idejön, és ő fog igazgatni, akkor azt gondoltam, a Nemzeti Színházból csinál egy progresszív színházat, és mindenki betámadja majd. Így is lett, de hogy ez nem jó irány, az hülyeség. Sikeres ez a színház, ez tetszik nekem. (...)

Fehér Tibor: Most ugye Johanna, Hamlet, aztán A tanítónő, nem biztos, hogy ebben a sorrendben…, melyiket várod, vagy vártad a legjobban a három közül?

Nagy Zsolt: Nagyon várom A tanítónőt, de nem gondoltam a Szent Johannáról, hogy ennyire érdekes lesz. Azt gondoltam, hogy kicsit laposabb lesz az egész dolog, de nagyon jó az irány szerintem. Nagyon izgalmas vele dolgozni. Nekem nincsenek ilyen-olyan vágyaim a színházban, engem az érdekel, hogy most, a jelenben mi történik. Öt vagy hat évvel ezelőtt az Árpáddal (Schilling Árpád) elkezdtünk beszélgetni a Sirály kapcsán a jelen időről. Valamire rájöttünk ott. Hogy ez az egyetlen ereje a színháznak. Az, hogy jelen időben történik valami, ez az, amit a film nem tud megcsinálni, egészen más. Egy másik esztétika, meg egy másik varázsdoboz, mint a színház. De a színház ezt tudja. A jelen időt. Nem azzal foglalkozunk, hogy mi volt, meg mi lesz, hanem azzal, hogy most mi van, most mit csinálunk, ezt hogy oldom meg, azon hogy megyek túl. A többi majd úgyis adja magát.

Fehér Tibor: Látom most a próbákon, hogy hogy működsz, és észrevettem, hogy rengeteget operálsz a humorral. Ez nálad mindig így van, vagy mindig a próbafolyamattól függ?

Nagy Zsolt: Szerintem az élet önmagában annyira vicces. Ha körbenézel, ezek az arcok, emberek, a szituációk, a titkok, a leplezések meg a játékok, az ember…, szerintem mi is olyanok vagyunk, mint a delfinek, mert az életünk nagy százalékát mi is játékkal töltjük el. Hát most épp azt játszom a buszon, hogy magányos vagyok vagy azt, hogy gondolkozom. Ilyen játékokkal töltjük el az időnknek a nagy százalékát. Ha erre rálátsz, ha így figyeled, az mulatságos.

Fehér Tibor: Nagyon bátran és határozottan nyilvánulsz meg mindig. Olyan színész vagy most a szememben, aki nem sétálgat a tóparton, hanem egyből fejest ugrik bele. De van benned azért félelem, vagy van benned megfelelési vágy?

Nagy Zsolt: Mindenkinek vannak félelmei, de szerintem pont a félelmekkel kell leszámolni. Egy időben elkezdtem rombolni a saját magam nimbuszát, mert nem ez a fontos, nem ez számít. Erre is az Árpáddal jöttünk rá, a munkák során, hogy a legnagyobb gátja a színészeknek az a félelem, hogy meg kell felelni. Kinek akarsz megfelelni? Miért akarsz te megfelelni annyira? Hagyjuk már! Miért nem arra jössz inkább rá, hogy te mi vagy? Mi van még benned? Kimeríthetetlen az ember, megismerhetetlen, önmagadat se tudod megismerni, folyamatosan ismered fel azt, hogy mi van benned, és ezeket húzgálni kell elő félelem nélkül. Nem lehet félelemmel dolgozni, mert akkor begörcsölsz. Szerintem ezt kellene a főiskolán is megtanítani a gyerekeknek, először, amikor bemennek a főiskolára, hogy hogyan lehetne föloldani a félelmet. Nem kell megfelelni. Úgy vagy jó, ahogy vagy. Ezt kellene megértetni az összes emberrel. Nem cseszegetni az öreg színészt mert öreg, a fiatalt pedig azért, mert tapasztalatlan. Mindegyiknek az a feladata. Ezt úgy kell elfogadni, ahogy van. Hagyni kell az embereket dolgozni, és a félelmet kell belőlük eltüntetni. Hát persze, hogy úgy van, hogy ha kiállsz a medence szélére, és ugrasz, nem tudod, hogy mi van bent! Nem tudod, hogy mi van a víz alatt! És akkor az már az elugrás. Az érdekes lesz. Az teszi érdekessé az egészet. Hogy ott van a rizikó.

(...)

Fehér Tibor: Három gyerekes családapa vagy, és Agárdon laktok. Hogy oldod meg például a hazautazást? Most, hogy ide szerződtél a Nemzetibe, előadás után például albérletet fogsz keresni, ha nem tudsz mindig hazautazni?

Nagy Zsolt: Eléred az utolsó vonatot. És a gyerekeid is megértik, hogy, ha mondjuk egy hónapot nem vagy otthon, akkor az anyjuk elmondja nekik azt, hogy apa szeret titeket, csak apának most dolgoznia kell. Nem könnyű ügy, de megoldható. A lényeg az szerintem, hogy szeresd a gyerekeidet. Nem tudsz többet adni úgyse. Semmi többet, csak szeretetet. Azzal lehet mit kezdeni.

Fehér Tibor: Ezt már megszoktad, nem megterhelő?

Nagy Zsolt: Megterhelő, persze, hogy az. Ha valami érdekel, akkor munkát kell befektetned. Persze, hogy fárasztó. Ha érdekel a dolog, ha fölspannol, ha fölcsigáz, akkor el fogsz fáradni ugyanúgy persze, csak teljesen más a fáradtság, föltölt. Ha valami nem érdekel, inkább ne csináld.

Fehér Tibor: És mit csinálsz a szabadidődben?

Nagy Zsolt: Ami belefér. Arra van időd, amire akarsz. Sportolok és olvasok.

Fehér Tibor: Az mit jelent, hogy sportolsz? Mit sportolsz?

Nagy Zsolt: Kung fu-zok meg futok. Meg bokszolok. Biciklizek.

Fehér Tibor: Neked nagyon fontos a testépítés meg a testmozgás?

Nagy Zsolt: Mens sana in corpore sano. Ép testben ép lélek, ugye? Ennyi. Ha sokat dolgozol, akkor muszáj foglalkozni a testeddel. Ez a bőrdarab viszi az egészet, a lelket, meg mindent, ami benne van. Ha nem foglalkozol vele, akkor mit vársz? Hogyan éreznéd jól magad? Hogyan tudnád magad kibontani, ha nincs rendben a tested? Meg hát ez a munkaeszköz. Erre nagyon kell vigyázni. Dolgoztatni kell, épen kell tartani, és egészségesen. Ez a kung fu. Nekem nagyon jó a kung fu.

Fehér Tibor: Ezt a színházban is jól fel tudod használni?

Nagy Zsolt: Persze, hiszen ez energia! Koncentráció. A kung fuban nekem az a legjobb, hogy hozzászoktat a rendszeres munkához. Ezzel is dolgozni kell. Minden nap el kell végezni a munkát. A kung fu a befektetett energiát is jelenti. A munkába fektetett energia az akarat, érted? Hogy menni kell, nyomni kell, és csinálni kell, mert különben nem változik és nem lesz semmi. Egyébként önmagától is változik minden, de ahhoz, hogy te lépést tudjál tartani a változásokkal, vagy valahogy létezni benne, ahhoz be kell fektetni a munkát. Mindenbe be kell fektetni a munkát. Ha azt akarjuk, hogy jó legyen ez az előadás, azért dolgozni kell nagyon sokat. Ha azt akarom, hogy az egyenes ütés jó legyen, akkor 1697 egyenes ütést le kell ütnöm. Munka, és ilyen pici változások. Türelem.

Fehér Tibor: És te türelmes vagy?

Nagy Zsolt: Dehogy vagyok. De hát dolgozni kell ezen is. (...)

A teljes interjú videón is elérhető a Nemzeti Színház honlapján.

Forrás: Nemzeti Színház