Megvan Esterházy Péter jelöltje az AEGON Művészeti Társdíjra

"Magyarországon nincs hasonló díj, amelynek odaítélése egy valaki felelőssége lenne. Mondhatnám, milyen nehéz volt a választás, mert sokan eszembe jutottak, akik azonban túl közel vannak hozzám. Valójában egy esőnap könnyítette meg a dolgomat..." – fogalmazott Esterházy Péter, az idei Aegon-díjasként a napokban Társdíjast választott.

esterhazypeter_dedikal_dobofoto_kicsi

fotó: Dobó László

 

Két összefonódó, különleges elismerést hozott létre 2006-ban az AEGON Magyarország Zrt.: az AEGON Művészeti Díjat és a párját, az AEGON Művészeti Társdíjat. A cél az volt, hogy az alapító társaság ezzel is elismerje a kortárs magyar művészeket, a korunkban születő, kiemelkedő alkotói teljesítményeket.

Az AEGON Művészeti Díjat kortárs magyar író kaphatja meg az előző esztendőben napvilágot látott, kiemelkedő jelentőségű szépirodalmi művéért. Erről szakmai zsűri dönt.

Az AEGON Művészeti Társdíjra aztán az AEGON-díjas író, költő jelölhet fél évvel később kortárs magyar művészt – méghozzá kötelezően másik művészeti ágból. Olyan alkotót, akit ő maga erre méltónak tart, s akire fontos ezzel az elismeréssel is felhívni a figyelmet.

Az idei AEGON Művészeti Díjat Esterházy Péter vette át 2011 áprilisában az alapító társaság vezérigazgatójától, így most Esterházy Péteren volt a sor, hogy megnevezze jelöltjét az AEGON Művészeti Társdíjra. Az erről tartott sajtótájékoztatót óriási várakozás előzte meg, sokan már hetek óta tippeltek, vajon ki lesz az idei társdíjas.

Az október 18-i sajtótájékoztatóról kiadott MTI-tudósítás elején ez olvasható: „A díjat alapítók képviseletében Zatykó Péter, az Aegon Magyarország vezérigazgatója a kedd délelőtti bejelentés alkalmával felhívta a figyelmet arra, hogy tizenkettedszer mutathatnak be új díjazottat. Kiemelte: bármilyen nehéz helyzetben is van a cég, fontosnak tartják, hogy a kultúra által teremtett marandó értékek megőrzésében részt vállaljanak. (...)

2011-ben Esterházy Péter író vehette át a művészeti díjat az Esti című regényéért, ő pedig Lukács Miklós cimbalomművészt választotta társdíjasnak. Elmondta: finom ötletnek tartja ezt a megoldást, hiszen a különféle művészeti ágak nagyon összefüggenek. "Magyarországon nincs hasonló díj, amelynek odaítélése egy valaki felelőssége lenne. Mondhatnám, milyen nehéz volt a választás, mert sokan eszembe jutottak, akik azonban túl közel vannak hozzám. Valójában egy esőnap könnyítette meg a dolgomat..." – fogalmazott Esterházy Péter." (MTI, okt. 18.)

 

esterhazyp_lukacsm_dobofoto_01_k

fotó: Dobó László

Az eddigi AEGON-díjas művészek:

2006: Spiró György (a Fogság című regényéért), a társdíjas Jeney Zoltán zeneszerző volt

2007: Rakovszky Zsuzsa költő, író (Visszaút az időben című verseskötetéért), aki Vojnich Erzsébet festőművészt jelölte az AEGON Művészeti Társdíjra

2008: Térey János költő (Asztalizene című színművéért), a társdíjas Kovalik Balázs rendező volt

2009: Jónás Tamás költő (Önkéntes vak című kötetéért), ő Juhász Gábor zeneszerzőt jelölte a társdíjra

2010: Csaplár Vilmos író (Hitler lánya című regényéért), az ő jelöltjeként Pálfi György filmrendező vette át az AEGON Művészeti Társdíjat,

2011: Esterházy Péter író (Esti című regényéért), a társdíjas Lukács Miklós cimbalomművész

 

Esterházy Péter rövid indoklása:

Lukács Miklós tüneményes művészete (létezésével, gyakorlatával) arra a fontos, és napjainkban egyre fontosabb, amúgy magától értődő tényre hívja föl a figyelmünket, hogy a hagyomány az nem valamiféle múzeumi tárgy, amelyet ünnepkor meglátogatunk (hétfő szünnap!), tisztelettel és nemesen unatkozva nézegetjük, és jóindulatú szigorral szólunk a teremőrnek, ha porosság esetét észleljük. Hanem. (Majd itt folytatódik a laudáció november 10-én.)

 

Lukács Miklós szakmai életrajza:

1977-ben született, zenész családból származik, édesapja szintén cimbalmos. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem elvégzése után érdeklődése a klasszikus zene mellett a dzsessz és a népzene felé irányult. A saját zenekara mellett több formáció tagja, jelentős produkciók résztvevője, játszik duóban például Szakcsi Lakatos Bélával, Horváth Kornéllal, valamint Borbély Mihállyal is.

 

lukacs_miklos_vancsofoto_01_kicsi

fotó: Vancsó Zoltán

 

Világhírű dzsesszmuzsikusokkal játszott már, ilyen volt Uri Caine, Steve Colman, Archie Shepp, Chico Freeman, Gerard Presencer, Herbie Mann, Tony Lakatos, Roby Lakatos, Chris Potter.

Aktívan foglalkozik klasszikus zenével is, Eötvös Péter zeneszerző címbalomra írt műveinek Lukács Miklós az előadója.

2002-től a Talentum Tánc- és Zeneművészeti Szakközépiskola tanára.

Snétberger Ferenc felkérérése Lukács Miklós a 2011 nyara óta működő felsőőrsi Zenei Tehetségkutató Központban a cimbalom tanszék vezetője (az első, nyári hat hét után ősszel és tavasszal is három-három hétig tart itt az intenzív zeneoktatás).

Koncertezett több jeles európai zenekarral, köztük például a Budapesti Fesztivál Zenekarral, a Conceertante di Chicago kamarazenakarral, a varsói, a hamburgi és a torinói filharmonikusokkal. Fellépett a Covent Gardenben, a Royal Albert Hall-ban, az amszterdami Concertgebouw-ban, a Barbican Centerben, a 2008-as Yehudi Menuhin fesztiválon (a svájci Gstaadban), 2009-ben a Suisse Romande zenekarral. 2011-ben játszott például a BBC és az ORF szimfonikus zenekarral is.

Mano Camón holland-mexikói rendező 2007-ben portréfilmet készített Lukács Miklósról és hangszeréről, a DVD Cymbalom Legacy - The Soundscape of Miklos Lukacs címmel jelent meg Hollandiában. Ehhez kapcsolódó koncertek voltak például 2007-ben Amszterdamban, ahol a DVD világpremierjét tartották, majd a 2nd London Gypsy Film Festival keretében (2007 novemberében), a Cheltenham Festival 2007 egyik koncertjeként (2007 júliusában), valamint 2009-ben a madridi Imagine India Festival egyik eseményeként. Fellépett például a 2010-es Yehudi Menuhin Fesztiválon is.

Magyarországon 2009. október 13-án, a Budapesti Őszi Fesztivál egyik jelentős koncertje volt Lukács Miklós DVD-bemutatója, a Millenáris Teátrumban. A nagy sikert aratott hangverseny első felében kortárszenei művek és improvizációk szerepeltek, a szünet után saját zenekara, a Lukács Miklós Quintet játszott, amelynek a tagjai Lukács Miklós mellett: Bacsó Kristóf (szaxofon), Szandai Mátyás (nagybőgő), Szalai Péter (tabla), Dés András (ütőhangszerek).

2010. október 1-jén a Művészetek Palotájában volt Lukács Miklós koncertje, amely jól érzékeltette a kiemelkedő magyar cimbalomművész bámulatos sokszínűsége. Az estre két kitűnő zongorista, Vukán György és Oláh Kálmán írt új cimbalomversenyt, az ősbemutatót ezen a koncerten tartották. Utána a Lukács Miklós Quintet játszott a magyar zenei élet kiválóságával, Szakcsi Lakatos Bélával.

Az idei Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon, október 11-én Balogh Kálmán, Farkas Rózsa és Lukács Miklós, három jeles cimbalmos azt érzékeltette, mennyire sokszínű zene szólaltatható meg a népzenétől a dzsessz műfaján át a kortárs zenéig ezen a különleges hangszeren.

 

Lukács Miklós díjai:

2000-ben és 2009-ben: Artisjus-díj

2011: Magyar Művészetért-díj

a 2011-es AEGON Művészeti Társdíj

 

Díjátadó:

A 2011-es két AEGON-díjas művész estje, az AEGON Művészeti Társdíj díjátadója a Katona József Színházban:

Irodalmi-zenei párbeszéd

november 10-én 19 órától

Esterházy Péter író

az idei AEGON Művészeti Díj kitüntetettje

és Lukács Miklós cimbalomművész

akinek Zatykó Péter, az alapító társaság vezérigazgatója

ekkor adja át az AEGON Művészeti Társdíjat

Műsorvezető: Szikszai Rémusz

Zene:

Barcza Horváth József – nagybőgő

Borbély Mihány – fúvós hangszerek

Dés András – ütőhangszerek

Dresch Mihály – fúvós hangszerek

Irodalom zenével, beszélgetéssel, a 2011-es két AEGON-díjas művész közös fellépése, amely egyben az AEGON Művészeti Társdíj díjátadója is. Esterházy Péter ott olvassa fel laudációját jelöltjéről.

forrás: www.aegondij.hu