Új Színház-ügy: "Dohnányi forog a sírjában"

A miép.hu szerint Dohnányi Ernő forog a sírjában. "Talán nem tudja az unoka, hogy mennyi nélkülözést kellett elszenvednie a híres zeneszerzőnek és zongoristának, mert nyilasbarátnak titulálták?" - kérdezik.

A miép.hu a következőket közölte:

"A Magyar Távirati Iroda szerint a Magyar Állami Operaház október 28-ra és 29-re kitűzött hangversenyének vendégkarmestere, Christoph von Dohnányi arról tájékoztatta az Operaházat, hogy nem kíván olyan városban fellépni, „amelynek főpolgármestere az egyik színház vezetését két ismert szélsőjobboldali antiszemitára bízta”.

Minden bizonnyal a nagypapa, Dohnányi Ernő forog a sírjában. Talán nem tudja az unoka, hogy mennyi nélkülözést kellett elszenvednie a híres zeneszerzőnek és zongoristának, mert nyilasbarátnak titulálták?

dohnanyi

Dohnányi Ernőnek 1944-ben el kellett hagynia Magyarországot, Ausztriába menekült. 1945 után háborús bűnösséggel vádolták, s a rágalmak egzisztenciáját is veszélyeztették, így 1948-ban elhagyta Európát és először Argentínában telepedett meg, majd onnan Floridába vándorolt ki. Azt hiszik, hogy ott rögtön hangversenyezhetett? Utánanyúltak. Hogy kik? Az Ascher Cafe tagjai. A Révai Józsefek és a Himler Mártonok. És amikor idős korában végre zongorahangversenyeket adhatott, mindenki úgy írt róla, mint új csillagról. Arról, hogy ez a csillag sokáig nem ragyoghatott, arról pont az a társaság tehet, akit most az unoka védelmez. Apropó! Tudják honnan érkezett az értesítés Operaházunkhoz? Megbízható forrásból tudjuk: Izraelből. Ez mindent megmagyaráz."