Új Színház-ügy: Megszólal Szikora János

Az Új Színház ügyében Szikora János, az Új Színház jelenlegi művészeti vezetője is nyilatkozott a Színház.hu-nak. 

"Le a világtörténelemmel!" (Weöres Sándor: A kétfejű fenevad)

 

Milyen hatással lesz Dörner Györgyék kinevezése az Új Színház élére?

Szikora János: Megszűnik egyfajta színházi alkotóműhely és utána jön valami, amit talán szellemi süllyedésnek lehet nevezni. Erről azért nem szeretnék hosszabban beszélni, mert igazából beszélgetni szeretnék. Keserűséggel, kiábrándultsággal tölt el az a gondolat, hogy a politika párbeszédképtelensége után a kulturális élet szereplői is kommunikációképtelenné váltak. Az Új Színház helyzete tökéletes kórképe ennek az általános jelenségnek. Minden oldalról monológok hangzanak el. Én sokkal izgalmasabbnak tartanám, ha értelmesen, nyitottan és nyíltan tárgyalni lehetne egymással, de erre semmi reményt nem látok, ezért sem részletezem a véleményem a szituációnkról. Arról, amit gondolok a soron következő rendezéseimben fogok intenzíven beszélni. November 11.-én mutatom be Pécsett, Weöres Sándor Kétfejű fenevad című darabját, amit kétszer tiltottak be az első premier előtt. Bár közel 20 éve íródott, hihetetlenül aktuális, minden sora rólunk szól. Ebben az előadásban nem fogom be pörös számat, ahogy a Varázshegyben sem, ami az Új Színház társulatának utolsó névjegye lesz.

Gáspár Sándor szerint az, hogy Dörner György pályázott az Új Színházra, csak annak tudható be, hogy politikai támogatást szerzett számára Eperjes, aki nem bírta elviselni győri levitézlését. A győri igazgatói pályázat szakmai bírálóbizottságának, amely 7:1 arányban támogatta Forgács Péter megválasztását, te is tagja voltál…

Szikora János: Noha jól ismerem az ármánykodó emberek lélektanát, tartozom az igazságnak annyival, hogy azt mondjam, nem tudjuk mi volt Eperjes szerepe Dörner György kinevezésében. Nekem, Eperjes soha nem mondta, hogy neki rosszul esik, hogy nem rá szavaztam győri szakmai bizottsági tagként. Az, hogy a későbbiekben, emiatt hol tesz nekem keresztbe, az ő lelkiismeretén múlik - ha még van neki. Ez engem nem érdekel.

 

szikora

Fotó: Vörös Szilárd


Többször találhattad már magad az Új Színházéhoz hasonló helyzetben...

Szikora János: Valóban, megéltem néhány történetet, ami kísértetiesen emlékeztet az Új Színházéra. A pályám legelején, fiatal, felkapott rendezőként egyik napról a másikra kivágtak Győrből és a miskolci karanténba zártak. Szegeden és Szolnokon is politikai lobbi eredményeként repültünk. Azt hittem, hogy a rendszerváltás után hasonló nem fordulhat elő.

Anno, a miskolci színház miért jelentett karantént?

Szikora János: 1982-ben Grósz Károly, későbbi miniszterelnök vaskézzel irányította Miskolcot, a helyi színházat is. Tudni lehetett, hogy aki Miskolcon dolgozik „jó helyen van”.

Bán János mesélte, hogy Győrött, a városvezetés úgy találta, meg kell bolygatni a színház állományát, hiszen amit képviseltetek, az a “szabadelvűség” politikai értelemben veszélyesnek tűnhetett. Hogy kerülhettél Miskolcra?

Szikora János: Egyszerűen kijelölték, hogy ott dolgozhatok. Megkérdezte tőlem Aczél György, hogy mártír akarok lenni, vagy rendező. Erre mit válaszolhat az ember? Vagy fogja a kalapját és elhagyja az országot, vagy marad. Én maradtam.

Megfordult a fejedben, hogy elmész?

Szikora János: Nem. Én mindig is ide kötődtem.

Egyszer azt mondtad, a 70-es években izgalmasabb volt színházat csinálni...

Szikora János: Sokkal izgalmasabb volt, mert akkoriban a színház a szabadság különleges birodalma volt, ahol olyan dolgokat lehetett kimondani, amiket a valós életben nem. Ez összehozta az embereket, közösségeket kovácsolt.

Mennyire lehet terhes most, az Új Színházban dönteni arról, hogy az ember megy, vagy marad? Mennyiben különbözik az, ami mérlegre kerül?

Szikora János: Azt gondolom, hogy napjainkban, az ideológiai és sokszor az erkölcsi kérdésekre adott válaszokat nagyon erősen befolyásolja a pénz. Ez a rendszerváltás előtt, a puha diktatúra idején nem így volt. Az emberek alapvetően szegényen éltek, kasztrált vágyakkal, de az élethez szükséges anyagiak megszerzése soha nem tűnt elérhetetlennek. Most, az adósrabszolgaság korszakában, amikor gyakorlatilag az egész ország tartozik valakinek, az egzisztenciális rettegés inkább sakkban tartja az embereket, mint a Kádár-korszakban a rendőri megfigyelés. Én Győrben, két évig egy személyi megfigyelővel büszkélkedhettem, aki küldözgette rólam a jelentéseket, de ezt nem vettem komolyan, szinte imponált. Most, ha arra gondolok, hogy nem lesz munkám, vagy állásom, jobban megijedek, mint akkor egy besúgótól.

Előfordult már, hogy téged támadtak. Amikor megrendezted a Nemzeti Színházban Az ember tragédiáját, azzal vádoltak, hogy a politikai vezetéshez dörgölőzöl. Úgy tűnik a politikát nem lehet kizárni az alkotók életéből...

Szikora János: Azt tapasztaltam a pályám során, hogy egyik politikai oldalban sincs meg az a szellemi tolerancia, ami megengedné, hogy az embernek megbocsássa, ha másként gondolkodik. Én sokszor másként gondolom, mint ahogy a kurzus gondolja. Akkor, amikor Az ember tragédiáját rendeztem, szociálliberál kurzus volt, ettől függetlenül, a premier után többen azt hangoztatták, Orbán Viktor szobrát alapozom a művészi koncepciómmal. A politika, és a politizálás tehát mindig része az életünknek. Viszont az Új Színházé nem csak politikai ügy. Annál sokkal elkeserítőbb. Ettől függetlenül, azt, ami történik, tényként konstatálom.

Mohácsi János a tüntetésen azt kiáltotta, „a politika takarodjon el egyszer s mindenkorra a színházból”. Te mit gondolsz erről?

Szikora János: Mivel az állam pénzéből élünk, amit mindig az aktuális kurzus oszt, amit a János szeretne, az lehetetlen. Az egy másik kérdés, hogy ha a politika párbeszédképtelen, akkor mi a teendő...

Mit érzel jövőbeni teendődnek az alkotáson kívül? Hogy látod a jövőd?

Szikora János: A jövőmet nem az elkövetkező Új Színházban látom, már csak azért sem, mert azt gondolom, annak a színháznak nincs jövője. Egyébként életemnek egy egészen kitüntetett, boldog periódusát élem. Úgy érzem, izgalmas terveket dédelgetek és meglehetős erő van bennem ahhoz, hogy megvalósítsam őket és a színpad radikalizmusát vállaljam az utca radikalizmusa helyett.

Félted-e a társulatot?

Szikora János: Nagyon féltem a társulatot, de elsősorban a belső meghasonlástól. Ilyen helyzetben az elfojtott, privát, szakmai indulatok töltést kapnak, így az emberek egymásnak ugranak. Már többízben megtapasztaltam ezt az átmeneti korszakot és az egy házba zárt színházcsinálók csoportpszichológiáját, azt, hogy szétszedik egymást. Tehát abban reménykedem, hogy színházunk bemutatója, a Don Carlos, a szellemi odaadást kívánó munkák képesek lesznek feloldani a feszültségeket az emberekben és segítenek méltósággal várni a jövőt.

Tóth Berta/ színház.hu


 

Kapcsolódó anyagok:

Az Új Színház-ügy részletei

Összefoglalónk folyamatosan frissül

Összefoglalónkból kiderül, mi történt az Új Színház körül az elmúlt hetekben. Cikkünk folyamatosan frissül és azt is beavatja az eseményekbe, aki eddig nem értesült róluk.


INTERJÚK:

Interjú Ascher Tamással

Interjú Bérczes Lászlóval

Interjú Herczeg Tamással

Interjú Csiszár Imrével

Megszólalnak az ÚJ Színház színészei I. rész - Derzsi János, Száraz Dénes

Megszólalnak az Új Színház színészei II. rész - Takács Kati

Interjú Pozsgai Zsolttal

Megszólalnak az Új Színház színészei 3. - Pokorny Lia

Megszólalnak az Új Színház színészei 4. - Vass György

ÚJ SZÍNHÁZ-ÜGY: MEGSZÓLAL GÁSPÁR SÁNDOR

ÚJ SZÍNHÁZ-ÜGY: HÁMORI GABI LEVELE

MEGSZÓLAL GALKÓ BALÁZS