Letiltják a Sarkadi darabokat is az Új Színházban

Sarkadi Imre örökösei is közölték a Magyar Naranccsal, hogy az író munkássága, életfelfogása nem egyeztethető össze azzal a szemlélettel, amit Dörner György, az Új Színház 2012. február 1-től kinevezett igazgatója képvisel.

„Gondolattá vált magunkkal kell felmérni a világot, mint Oszlopos Simeon tette... de a változó kor megköveteli a póznáról való leszállást... A világ öngyilkos törekvéseinek segíteni az emberrel szemben... Lássuk, uramisten, mire megyünk ketten...”

 

"Dörner György az Új Színház igazgatói posztjára kiírt pályázatában a 2012/13-as évad tervezett, stúdiószínpadra szánt bemutatói között megnevezte Sarkadi Imre: OSZLOPOS SIMEON c. drámáját.
Dörner György a terveiről sem a szerző örököseivel, sem ügynökségemmel mint az örökösök képviselőjével nem egyeztetett, a pályázatban az örökösök tudta nélkül nevezte meg Sarkadi Imre művének lehetséges bemutatását.
sarkadi2leadSarkadi Imre munkássága, életfelfogása nem egyeztethető össze azzal a szemlélettel, amit Dörner György, az Új Színház 2012. február 1-től kinevezett igazgatója képvisel, és amely szellemiség keretében tervezi működtetni az általa vezetett színházat. Ezért a szerző örökösei kijelentik, hogy amennyiben a Dörner György által vezetett színház Sarkadi Imre bármely művének színreviteléhez engedélyért fordulna hozzájuk akár közvetlenül, akár képviselőjükön keresztül, azt nem szándékoznak megadni." 

sarkadiimre

Sarkadi Imre, az írásról:

"Tekintve, hogy öt-tíz év beletelik, míg egy igazán örömteli jó regény manapság az ember kezéhez jut [...] nem tehet az ember egyebet, megpróbálja maga megírni. Úgy kezdtem hozzá, hogy olyat írok, amit mindig szerettem volna olvasni."

Sarkadi Imréről így írt Hegedűs Géza:

"Huszonöt éves fővel művelt, komoly, felelősségtudatos és fegyelmezett stílusú író; negyvenéves korában is fenegyerekeskedő, amolyan lehetetlenül viselkedő kamasz. Kopaszodó már kisdiák korában, gyerekképű családapaként is. Emlékezetemben úgy él, mint egyszerre érzelmes, jó férj és minden szoknya után kajtató szerelmi kalandor; egy liter - reggeli előtt megivott - rummal a gyomrában és idegeiben józan okossággal tudott filozófusok tanításairól vitatkozni, a napközben részletekben lenyelt legalább még egy liter pálinka után éles elméjű publicisztikai cikkekben magyarázta a politikai és gazdasági helyzetet, máskor meg kábult fővel ült az írógép elé; ha szóltak hozzá, akadozott a nyelve, vagy éppen összefüggéstelen értelmetlenségeket válaszolt, miközben ujjai alatt kikerekedett egy novella, amely akár görög mitológiai tárgyú volt, akár a hazai parasztság napi helyzetéből következő tragédiát mesélt el, tökéletes formai kecsességgel, népi ízű, de gondosan választékos nyelven és izgalomkeltő érdekességgel nyomdakész remekmű volt, de az is megtörtént, hogy egy kocsmában délelőtt, baráti körben, néhány pohárka körtepálinka után valaki felvetette a kérdést, ki emlékszik valamelyik kortárs néhány évvel ezelőtt megjelent versére vagy novellájára, akkor Sarkadi  váratlanul felpattant, két kezére állt, és lábaival a magasban kalimpálva, szó szerint elmondotta a réges-rég olvasott szöveget. És kedvesebb embert, szolgálatkészebb barátot, kiadók, újságok, színházak alkalmazkodóbb munkatársát el sem lehetett képzelni. Ha egy rendezőnek nem tetszett egy dialógus, leült, és neheztelés nélkül átírta; ha egy egész felvonás nem tetszett, azt írta át. Volt úgy, hogy ezeroldalnyi szöveget írt és újraírt, amíg színre nem került a nyolcvan-kilencven oldalnyi dráma. A teremtő lángelme és a gyerekes oktalanság, a példátlan megfigyelőkészség és mindent megőrző memória, a szépség, jóság és igazság mámoros szeretete és az idült iszákosság sosevolt egységben forrt össze az önpusztító életmóddal." - írja róla Hegedűs Géza.

Az Oszlopos Simeonról:

Utolsó pályaszakaszának legfontosabb műve, az Oszlopos Simeon (1960) Sarkadi legnagyobb igényű drámája. Az ösztönös-tudatos önpusztítás útját járó ember alakját mutatja be. A cím egy korai keresztény aszkétára, az 5. századi Simeonnevű szíriai remetére utal, aki száműzte magát az emberi társadalomból, kiment a sivatagba, s ott állt egy oszlop tetején évtizedekig. A darab főhősének, Kis János festőművésznek a dolgai rosszul mennek: fő művét a zsűri el utasította, rajztanári állásából el bocsátották, telefonját le szerelték, lakásának egyik szobáját társbérlőnek utalták ki, s szeretője, Mária el hagyja. Bár a csapások közül kettőért kétségkívül ő a felelős - állásából sorozatos mulasztásai miatt bocsátották el, telefonját azért szerelték le, mert nem fizette a díjat, noha italra mindig volt pénze -, úgy érzi, hogy a világ rossz. "A formák, úgy látszik, bomlanak, s nincs jogom, hogy ezt akadályozzam" - szögezi le nyomatékkal, kétszer is. Arra a meggyőződésre jut, hogy ha avilág vezérlő elve a rossz, akkor ő neki a rossz munkáját, a világban való érvényesülését kell segíteni, hogy a világot helyes működésében láthassa. Ettől kezdve egyre nagyobb rokonszenvvel néz Vinczénére, a viceházmesterre, aki a darabban a rossz démonikussá növő képviselője, a tedd a rosszat gyakorlatának elősegítője. Kis János tehát segíti a rosszat tovább rontani, a rosszra még rosszabbal válaszol, és egykedvűen figyeli, hogy pusztul körötte a világ, immár az ő aktív segítségével. El csábítja az új társbérlő feleségét, Zsuzsit, másnap magára hagyja, majd pénzért "át passzolja" egy házbeli féfinak, s közben fel kelti az asszony férjében a féltékenység és elhagyatás kínját. Életfilozófiája és magatartása szinte ki hívja a kést, mellyel Zsuzsi, a gyalázatosan sértett asszony le szúrja.

Forrás: Színház.hu, Magyar Narancs