Ma utoljára a Trafóban-Krízis 11.nap

Ma látható utoljára a Trafóban a Krétakör teljes, Krízis című trilógiája. A 17 órakkor kezdődő programsorozat a JP.CO.DE című filmmel, a Trilógia első kísérletével kezdődik, utána a Hálatlan dögök opera és A papnő színházi produkció látható.

Schilling Árpád és alkotótársai mindhárom munkában aktuális társadalmi feszültségekre hívja fel a figyelmet.

Radnóti Zsuzsa azt nyilatkozta stábunknak, hogy : "Rettenetes fontos, hogy megint itt vannak. Hogy megint született egy olyan előadás, amiben újra láthatjuk, hogy a maga teljességében Schilling Árpád egy egészen másfajta színházat csinál. Ugyanaz az újító, nagyszerű ember, aki volt. És nagyon remélem, hogy sokáig lesz is. És nyitja, nyitja, nyitja a magyar színházat.

Ugyanekkor Alföldi Róbert azt mondta: "Ez hangos, és ma azt gondolom hangosnak kell lenni. Nagyon hagosnak."

 

Stábunk tegnap az Osonó Színház tagjával A papnő papjával Bartha Lóránddal beszélgetett, illetve megszólítottuk az előadás nagy viccmondóját, Csárlit a cigányfiút, aki mindenki nagy kedvence az előadásban.

 

lead_11nap_02

 

csarli

A videók megtekintéshez kattintson ide >>>

 

Stábunk az elmúlt két hétben folyamatosan követte az eseményeket a Trafóban, a videók megtekinthetők: facebook.com/kretakor