Szputnyik - Mainz, Moszkva, Nestroy

A Szputnyik Hajózási Társaság a Staatstheater Mainz-cal és a Theater Winterthur-ral koprodukcióban 2011. október 13-án mutatta be Bodó Viktor legújabb rendezését, a Halál az Orient-expresszen című előadást.

A külföldi bemutatót követően egy magyarországi premierre is sor került: Gigor Attila rendezésében a Rosencrantz és Guildenstern című előadás 2011. október 22-től látható a MU Színházban.

 

DSC_2500_copy2

Rosencrantz és Guildenstern | fotó: Láng Nóra

 

A bemutatók után a társulat nemzetközi vendégjátékokra indul: a tavalyi évi Legjobb előadásnak járó rangos Arany Maszk-díj (Az óra, amikor semmit sem tudtunk egymáról) után a Szputnyik ismét visszatér Moszkvába, hogy 2011. október 30-án a moszkvai NET Fesztiválon két alkalommal adja elő a Kockavető című előadást.

                  

Kockavető trailer (1,5p)

            

Így készült a Kockavető (6p)

 

A Fábián Gábor főszereplésével játszott előadás Oroszország után Szerbiában is látható lesz 2011. november 26-án a Desiré fesztivál programjában.

Bodó Viktor 2011. telén a Schauspielhaus Graz-ba is visszatér, hogy a Szputnyik és a Schauspielhaus színészeivel közösen állítsa színpadra a Szentivánéji álom című Shakespeare-klasszikust. A mű több mint egy kirándulás egy álomszerű fantáziavilágba. Az erdő sötétjében megmutatkozik a természet ereje, előtörnek az elfojtott energiák, ösztönök és vágyak, amelyek motiválják az emberiséget.

Bodó Viktor hatodik grázi rendezésének 2012. január 14-én debütál.

 

16344_152_212

 

A két csapat közti utolsó sikeres együttműködés a Mester és Margarita c. darab volt, amely 2011. novemberében ismét Nestroy-díj jelölést hozott a csapatnak és vezető rendezőjének. A Nestroy-díjak átadására 2011. november 14-én kerül sor.

 

mester

Jelenet a Mester és Margarita c. előadásból


Mester és Margarita trailer (2p27mp)

 

 

Miklós Melánia kritikája a Mester és Margaritáról a Revizor online-on:

ÖRDÖG A RÉSZLETEKBEN

Bulgakov: A Mester és Margarita / Schauspielhaus Graz

2011.04.12.

 

Van-e szíve, joga és oka panaszkodni a kritikusnak, ha pénzt, időt és energiát nem kímélve megengedheti magának, hogy újra elutazzon Grazba, hogy nyomon követhesse a magyar rendező és társulata munkáját?

Ez egyben azt is jelenti, hogy a grazi Schauspielhaus meghívására Bodó Viktor a negyedik évadban is folytatja vendégrendezői „sorozatát". A megállapodás értelmében az évi egy bemutató színpadra állításában Bodó közeli munkatársain (jelmeztervező, dramaturg-fordító, fénytervező) kívül 2008-as megalakulása óta saját társulata, a Szputnyik Hajózási Társaság tagjai is lehetőséghez jutnak, ami a független színházak honi működési feltételei között felbecsülhetetlen jelentőségű. Sőt, egyre összecsiszoltabb a hazaiak és a vendégek közötti együttműködés, s azt is a maximális bizalom és szabadság jelének tekinthetjük, hogy Bodó úgy választ darabot, és úgy oszt szerepet, hogy fokozatosan emeli a tétet. Ezáltal jól látható az az út, amelyen színészei járnak, még akkor is, ha a teljesítmény a növekvő elvárásokhoz képest esetenként ingadozó.

Az idei anyag szintén klasszikus mű, amely viszont úgy tűnhet, különbözik a rendező eddigi „repertoárdarabjaitól". Az idézőjelezést egyrészt az indokolja, hogy a Kamrában tíz éve teltházas Kafka-adaptációt leszámítva, kőszínházi előadásai Grazban sincsenek repertoárszinten évekig vagy nagy előadásszámmal műsoron. Ennek okait a marketingcélú tervezhetőség mellett a társulat kétlakiságából adódó egyeztetési nehézségekben kell keresnünk. Hiszen a díjakra való rendszeres nominálás illetve azok elnyerése nemcsak a német nyelvterületű (és a magyar) színházi szakma figyelmét irányította a grazi színházra, hanem a szűkebb közönségét is, amely tapasztalataink szerint kitartó rajongással ünnepli s érzi a sajátjának Bodó színházát. Nincs ez másképp a Szputnyik itthon létrehozott, s a bázis szobányi méretű játszóhelyén életben tartott előadásainál sem, amelyek azonban nem „darabok" a szó klasszikus értelmében, hanem improvizációs jelenetezésből született és írt műhelymunkák, mint pl. a Bérháztörténetek, illetve ugyanezzel a work in progress technikával kibontott prózaadaptációk, mint pl. a Kockavető. Kivételt képez a Csehov Cseresznyéskertjéből rendezett idei fél-előadás, amely egy hosszabb munkafolyamat első állomásaként irányaiban igen, egészében viszont még nem megítélhető.

A cikk folytatása a Revizor kritikai portálon ITT olvasható >>>