Kiírták a pályázatot a Trafó vezetésére

Budapest Főváros Főpolgármerstere pályázatot hirdet a Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. (1094 Budapest, Liliom u. 41.) vezetői (ügyvezető igazgatói) munkakörének betöltésére.

Szabó György a Trafó jelenlegi igazgatója a Színház.hu-nak elmondta, újra fog pályázni. "Két dolog engedi meg az embernek, hogy dolgozzon: egyrészt a pénzügyi lehetőségek, másrészt a közönség befogadóképessége. E kettő összhangját szeretném továbbra is megőrizni, miközben újdonságokat is kínálunk a nézőknek" - tette hozzá az igazgató. 

A főpolgármester 60 napon belül dönt a beérkező pályázatokról.

A leendő igazgató az intézményt egyszemélyi felelős vezetőként irányítja,  2012. július 1-jétől 2017. június 30-ig.

trafo

Feladata:

  1. A Színház/Társaság művészeti programjának kidolgozása az alábbi szempontok alapján:

-       a kortárs magyar és nemzetközi előadó-művészeti csoportosulások reprezentatív megjelenítése,

-       a kortárs művészeti törekvések legszélesebb spektrumán keresztül keresztmetszetet adni a magas szakmai színvonalon teljesítő társulatok munkájából,

-       intenzív együttműködés a független előadó-művészeti műhelyekkel,

-       fiatal és innovatív képző-, film-, fotó- és videóművészek bemutatása, részben az előadó-művészethez kapcsolódóan, részben önállóan,

-       workshopok, kiállítások, vitaestek, előadás-sorozatok szervezése a művészet különböző ágaihoz kapcsolódóan, különösen a film, irodalom, előadó-művészetek, képző- és iparművészet, fotóművészet területén,

-       együttműködés hasonló profilú külföldi intézményekkel, műhelyekkel,

-       az eredményes gazdasági és pályázati tevékenységével a határon túli és európai, valamint esetenként a tengeren túli produkciók szerepeltetésével a közönségbázist szélesítse,

-       fejlesztő-nevelő programok szervezése a fiatalok színházi nevelése érdekében.

 

  1. A Színház/Társaság gazdasági-üzemeltetési programjának kidolgozása és megvalósítása az alábbiak szerint:

-       a színház sikeres, a 2012. évi várható támogatás nagyságrendjének mértékét figyelembe vevő működtetésének kidolgozása,

-       a színház rendelkezésére bocsátott ingatlanok és eszközök – elsősorban kulturális célú – hasznosítási koncepciójának kidolgozása.

 

  1. A Színház/Társaság szervezeti, vezetési, működési feltételeinek megvalósítása:

-       az alapító okiratban, közszolgáltatási szerződésben és az alapítói határozatokban rögzített feladatok ellátása,

-       beszámolás a társaság működtetéséről a közszolgáltatási szerződésben foglaltaknak megfelelően éves mérlegbeszámoló és közhasznúsági jelentés keretében,

-       külső források, szponzorok bevonása a Színház/Társaság működtetésébe,

-       eredményes marketing tevékenység folytatása.

 

A PÁLYÁZAT ITT LETÖLTHETŐ