Választ kapott a Magyarországi Német Színház

A kormányzat elkötelezett a Magyarországi Német Színház (Deutsche Bühne Ungarn - DBU) támogatásában - mondta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán Szekszárdon.

"Elhatározott szándéka a kormányzatnak, hogy ezt a nagyon fontos szellemi-kulturális műhelyt továbbra is kiszámítható finanszírozással fenn lehessen tartani" - fogalmazott Szászfalvi László, aki Tolna megyei német kisebbségi önkormányzati vezetőknek rendezett fórumon vett részt. Kifejtette: az lenne a jó döntés, ha a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata venné át a színház fenntartását.

 Az államtitkár a fórumon úgy fogalmazott, "el kell elérni, hogy a következő évben ne - vagy ne olyan mértékben - csökkenjen a színház támogatása, hogy az a működését veszélyeztesse".

A német nyelven játszó, szekszárdi színház fenntartásának kérdése azután merült fel, hogy teátrumot eddig működtető társulás október 27-én kimondta megszűnését. A Tolna megyei és az országos német önkormányzat alkotta szervezet tanácsa azért döntött így, mert a megyei fenntartású intézmények, köztük a német színház - a kormány és a megyei önkormányzat megállapodása szerint - 2012. január 1-től állami kézbe kerülnek.

Szászfalvi László azt is elmondta: a színház költségvetéséről 2012. januárban tárgyalhatnak a német önkormányzattal, a DBU finanszírozására az országos költségvetés nemzetiségi előirányzatából lesz lehetőség. A társulás megszűnése után Heinek Ottó, az országos német önkormányzat elnöke jelezte: az önkormányzat kész átvenni a színházat, ha forrásokat kapnak működtetéséhez; a német autonómia közgyűlése november 19-én dönt az esetleges átvételről.