Aznemlehet: Levél Csurka Istvánnak

Az Aznemlehet.net szerkesztői levélben fordulnak Csurka Istvánhoz, melyben reagálnak egy, az Új Színház ügyében tett kijelentésére, miszerint  tisztességtelennek tartja, ha a színház jelenlegi vezetése megtartja a január végéig tervezett bemutatókat.

Tisztelt Intendáns úr!

Sajnálattal vettük, hogy Ön legutóbbi írásában eltekintett tiltakozó akciónk válaszra méltatásától – azért reméljük, Ön is látja, hogy a magyar és a nemzetközi színházi szakma (kortól, nemtől, származástól független) színe-java aláírta a petíciónkat. De hagyjuk is ezt, tiltakozásunk nem is Önnek, hanem az Önt kinevező Tarlós Istvánnak szól.

Engedje meg azonban, hogy reagáljunk egy, az Új Színház ügyében tett kijelentésére. Ön azt írja lapjának hasábjain, hogy tisztességtelennek tartja, ha a színház jelenlegi vezetése megtartja a január végéig tervezett bemutatókat. Ön nem tekinti becsületesnek, hogy a további bemutatókra (valójában mindössze egy előadásról van szó) már előre, bérletben értékesítenek jegyeket. Ön azt szeretné, ha a színház 2012. február 1-jén semmilyen jövőbeni vállalással, repertoár nélkül, tárt karokkal várná Önöket és elképzeléseiket.

Tudjuk, idegen Öntől ez a fajta racionalitás, de megjegyezzük: az Új Színház jelenlegi vezetése (melyet egyébként nem sokkal szívesebben veszünk védelmünkbe, mint a következőt) felelősségteljes tervezés után, működőképes, tartható gazdasági tervvel kezdte el a színházi évadot. Nem buszokkal szállítják a közönséget, nem képzeletbeli támogatásokra és csókospénzekre építenek, hanem a színház saját közönségére. Nyilván Ön is meg fogja tapasztalni, milyen bonyolult dolog ebben az elkorcsosult világban fizető közönséggel tölteni meg a nézőteret – bár őszintén reméljük, a város vezetése még időben megkíméli Önt ettől és az ehhez hasonló gondoktól.

 

FOLYTATÁS AZ AZNEMLEHET.NET-en

Itt lehet aláírni a petíciót


Itt pedig Dörner György mellett lehet voksolni.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKK:

Csurka szerint Márta visszaél helyzetével - Az Intendáns rovata

Csurka szerint Márta visszaél helyzetével - Az Intendáns rovataCsurka István ismét írt az Új Színház kapcsán saját lapjában, a Magyar Fórumban. Az Intendáns rovata című cikk szerint az lenne a becsületes, ha Márta Istvánék nem tartanának a Don Carlos után újabb bemutatót az ő kontójukra. "Ezeknek az előadásoknak a költségeit és a repertoárba illesztésüket az új rendszer nem vállalhatja. Ez nem más, mint betartás és visszaélés azzal a helyzettel, hogy most még a régi vezetés van birtokon belül" - fogalmaz Csurka.