Haverom a Messiás – ősbemutató előtt mesél Makranczi Zalán

November 10-én tartja idei második bemutatóját a Thália Színház Új Stúdiójában a „Lélekszínház”. „A fiú a tükörből avagy rekviem a gyerekkorért” című előadásuk elkezdte vidéki „pályafutását”, emellett folynak a „Haverom a Messiás” című ifjúsági ősbemutató előkészületei. A darab játék a barátságról, Bori Tamás, Perjés János, Széplaky Géza, Szabó Viktor, Jászberényi Gábor szereplésével, Makranczi Zalán rendezésében. Zalán mesélt a produkcióról.

A rendező gondolatai:

Ady szavait idézve, én "mint nyakas kálvinista" a vallást mindig is egy olyan tényezőnek tartottam, ami nélkül az ember tartalmatlanabb életet élne a valósnál. Ezzel az előadással az a célom, hogy a tizenévesek újra fölfedezzék a Biblia igazi mondanivalóját, úgy, hogy ne kényszernek érezzék a felismerést, hanem - egy hozzájuk közelebb álló, napi szinten alkalmazható- követendő példának. Az előadás, Krisztus életének azt a 27 évét dolgozza fel, amiről nem szól az írás.  A darab szerint Jézus, egy barátja segítségével, ez idő alatt felkeresi a Napkeleti Bölcseket, hogy magyarázzák el neki, hogy miért Ő a Messiás. A megoldás számunkra már - kétezer év távlatából - kézenfekvőnek tűnhet, ám az odáig tartó út- egyfajta fiktív magyarázata-talán gondolatébresztő lehet a mai ifjúság számára. Az előadásban a zene, a tánc és nó színházi motívumok felhasználásával próbáljuk a fiatalokat bevonni egy közös gondolkodásba, melynek fő konzekvenciája: a szeretet kézzelfoghatósága.

 

- Elkötelezetten állsz fontos társadalmi és emberi kérdésekkel foglalkozó előadásokkal a közönség elé. "A fiú a tükörből..." előadással a családon belüli erőszak ellen veszitek fel a harcot, és most gőzerővel dolgozol a Haverom a Messiás című előadás rendezőjeként. Ez az előadás miért "kampányol" majd?

Makranczi Zalán: Szörnyű ezt kimondani, de a barátság és  a szeretet mellett kampányolunk most. Elgondolkodtató, hogy ezt a két fogalmat "promózni" kell. Reméljük "lájkolják" majd.

- Ősbemutató lesz. Honnan az ötlet?

Makranczi Zalán: Három vagy négy évvel ezelőtt olvastam a Biff evangéliuma című könyvet és nagyon megfogott. Azóta érzem,hogy ehhez az anyaghoz még valamilyen módon közöm lesz. A kisagy nem engedte törölni.

VER_8414

- Miben különbözik a regény és a színpadi adaptáció?

Makranczi Zalán: Egy több mint 500 oldalas könyvből csináltunk Perczel Enikő dramaturggal, 85 oldalas szövegkönyvet. Tehát sok mindent voltunk kénytelenek kihagyni. Úgy fogalmaztam meg magunknak, hogy le kellett rágnunk a jobb kezünket ahhoz, hogy legalább a bal megmaradjon. Viszont azzal biztattam Enikőt közben, hogy nyugodjon meg, az előadásban elhangzó szöveg, nem nagyon fog emlékeztetni erre a könyvre. Jó úton haladunk… Viszont a könyvből áradó szabadságot és szeretetet, mindenképpen szeretnénk megjeleníteni. A könyv rajongóit azzal tudom biztatni, hogy: bár sok rész kimarad - akár kedvenc részek is - de a könyv lényege (amiért szeretjük) a pofátlanság és a végtelen naivitás furcsa elegye megmarad. Szerintem nem fognak csalódni.

- Kiknek szánod az előadást?

Makranczi Zalán: Természetesen ilyenkor azt kell mondani, hogy mindenkinek. De az igazi célközönség a 14-22 éves korosztály. Ők és mindenki más, akik még szeretik más aspektusból megvizsgálni az evidenciákat. Az előadásban nem az a kérdés, hogy Jézus/Józsua  -e a Megváltó. Ezt a regény is evidenciaként kezeli. Az odáig tartó út a lényeg.

VER_8422

- Mióta foglalkoztat a kamaszok nevelése, segítése?

Makranczi Zalán: Kamaszkorom óta! De ez egy másik, sokkal hosszabb cikk lenne. 

- Miért tartod ma különösen fontosnak?

Makranczi Zalán: Ezt nem csak ma, mindig is fontosnak tartottam. És nagyon sokan gondolták még ugyanígy. Mára egyre kevesebben vagyunk, akik ezt tényleg komolyan veszik. Az ember egyik legsérülékenyebb időszakában - bár a világ egyre jobban nyit a kamaszok felé- sajnos csak fogyasztóként, vagy potenciális fogyasztóként kezeljük a kamaszokat. Nem úgy, mint   gondolkodó embereket. Óriási hiba. Hogy várhatjuk el tőlük azt, hogy így később, ne ugyanígy kezeljenek minket. És akkor aztán majd lehet azt mondani, hogy: "Bezzeg az én időmben...."  :-)

VER_8532

- A vallások bemutatása, megismertetése ezzel a korosztállyal miért szükséges?

Makranczi Zalán: Marx azt mondat: " A vallás a lélek ópiuma." (Ha nem így hangzott a mondat pontosan, vállalom, kövezzenek meg. De a lényege ez volt.) Az ópium-kábítószer, tehát rossz, vagyis a vallás rossz. Legalábbis ezt sulykolták belénk...naaagyon sok évig. A dolog pikantériája az, hogy amikor ezt mondta Marx, akkoriban az ópium volt az egyetlen ismert fájdalom-csillapító. Így egy picit már más a gyerek fekvése. Ha valaki veszi a fáradságot (és erre szeretnénk ösztönözni mindenkit) és összehasonlítja- elég, ha "csak" - az öt nagy világvallást, rájöhetne, hogy mennyi hasonlóság van közöttük. Akkor talán elgondolkodna azon, hogy ennyire – látszólag - különböző vallásban, ha ennyi minden közös, akkor lehet, hogy az, ami a lélek fájdalmának csillapítására (is) szolgál, az hasznos is lehet.

Haverom_a__messias

 HAVEROM A MESSIÁS

Mindenkinek kell egy barát, aki jóban-rosszban kitart mellette. Ezalól miért pont a Messiás lenne kivétel? Ki tudhatná jobban, hogy mi történt Jézussal az elfeledett 30 év alatt, mint Lévi Biff, a Messiás haverja?

És van olyan pofátlan, hogy ezt el is mondja az ő földi stílusában. Elmondja, hogy kísérte végig Barátját - az akkor ismert - világon, hogy megtudja: Miért pont Ő a Messiás?
Vigyázat, nem szókimondó, de elgondolkodtató előadás, sok poénnal, zenével, tánccal és ...egy jetivel!

Józsua Bori Tamás

Lévi (Biff) Jászberényi Gábor

Raziel  Széplaky Géza

Mária Siménfalvy Ágota

Gáspár, Menyhárt, Boldizsár, János  Perjés János

 Dramaturg: Perczel Enikő, Színpadra alkalmazta és rendezte: Makranczi Zalán

 Zene: Bori Tamás, Díszlet: Spirit, Jelmez: Mohácsi Nóra

 Előadások időpontja és helyszíne: 2011 november 09-10-11 19:30 és december 31. 21:00 Thália Színház, Új Stúdió