Márta István levele Dörner Györgyhöz

Márta István reagál Pozsgai Zsolt kijelentésére, miszerint őt és Dörner Györgyöt kitiltották az Új Színházból. A leendő főrendező szerint bizonyos körök arra a két szóra, hogy állami támogatás, valósággal gyönyört éreznek, mert abból nem kell visszaadni semmit. „Na most ettől teljesen megbolondulnak” – nyilatkozta. Csurka István pedig arról beszélt, a vitákat belekalkulálta majdani sikereikbe, szerinte ennél jobb közönségtoborzó nincs.

Pozsgai Zsolt kijelentéseiről:

„..Pozsgai Zsolt azt is mondta, szerinte az Új Színház jelenleg szakmailag leszálló ágban van. Ez szerinte tapasztalható az előadások alapján, amelyekre Dörner Györggyel együtt bejártak. „Bár épp most lettünk kitiltva” – mondta az író, aki szerint olyan levelet kaptak a színháztól, hogy ne merjenek gratulálni a színészeknek az előadások után, mert csak megzavarják őket. „De szerintem akkor is gratulálni fogunk a színészeknek, mert ez egy színházi dolog” – tette hozzá”  - ezt közölteKossuth Rádió november 6-i Vasárnapi Újság című műsora után.

Márta István ennek kapcsán azt írta:

Eddig két előadást néztek meg. Az eddig százötször játszott „A fösvénnyel” tucatnyi hazai és külföldi vendégjátékon vettünk részt, az Oscar díjas Jirí Menzel által rendezett szakmaiatlan „Még egyszer hátulról” című produkciónk pedig a száznyolvcanhetedik előadásnál tart. Mellékelem a Dörner Györgyhöz eljuttatott levelemet, bár nem hiszem, hogy a „ szakmailag leszálló ágban lévő” Új Színház „közönségileg felfele növekvő ágát” ez különösen érdekelné.

Levél Dörner Györgyhöz:

Megtisztelő, hogy az elmúlt napokban Pozsgai Zsolttal több esetben is jártatok színházunkban – gondolom - ismerkedni repertoárunkkal. Természetesen minden esetben biztosítottuk/biztosítjuk részetekre az Új Színház szabott árú szakmai belépőit. Viszont. Társulatunkból többen jelezték, hogy a színfalak mögötti jelenlétetek zavaró, ezért kérlek Benneteket, hogy az előadások szünetében és után lehetőleg ne „látogassátok” színházunk szolgálati területeit. Az esetleges gratulációitokat telefonon, mailben, vagy sms-ben tegyétek meg. Ez természetesen kérés és nem tiltás! Gondolom - mint színházi emberek - megértitek a társulatunkra nehezedő súlyt, megértitek színészeink és műszakunk kiszolgáltatottságát, megértitek továbbá, hogy biztosítanom kell az elkövetkező hónapok nyugodt és zavarmentes munkáját ebben az igen feszült, ellentmondásos, zavaros időszakban.

Köszönettel: Márta István ü.ig.Új Színház, 2011-11-02

Mi hangzott még el a rádióban?

Csurka István író, politikus az Új Színház körüli vitákról a közrádió Vasárnapi Újság című műsorában azt mondta: azokat belekalkulálta majdani sikereikbe, szerinte ennél jobb közönségtoborzó nincs. „Akit évtizedekig elhallgattak, mint engem, az repes ilyenkor” – tette hozzá a drámaíró, MIÉP-elnök.  Csurka úgy látja, az Új Színház vezetőváltásával a bírálóknak az a gondja, hogy a kinevezett igazgató, illetve munkatársai magyar színházat szeretnének csinálni. „A magyar a baj, és ezért csapja ki a biztosítékot az ő szemükben. Nem tudják elviselni, hogy egy esetben nyitás történjék” – nyilatkozta a drámaíró. Csurka István megjegyezte még, korábban sok bírálat érte, mert a MIÉP elnöke, most azonban épp azok nehezményezik, hogy hamarosan az Új színházban kezd tevékenykedni, akik húsz éve azt ajánlották: térjen vissza a politikából a színházi életbe.

Pozsgai Zsolt a fent említettek mellett azt is elmondta, évek óta gondolkodnak együtt – főleg Csurka István vezetésével –, hogy melyik lehetne az hely, ahol az a fajta dráma, amelyben ő végtelenül hisz, megjelenhet. A rendező szerint a szakmai pályafutásában meghatározó pécsi színházban korábban rendszeresen programon voltak Illyés Gyula, Páskándi Gáza, Sütő András, Fejes Endre, Csurka István, Hernádi Gyula darabjai. Szerinte ott akkor sikerült megcsinálni egy magyar színházat, de az utóbbi húsz évben ezek a szerzők eltűnőben voltak a színjátszásból. „Én pedig úgy gondolom, a régi sikerek láttán és a régi érzésekkel a szívemben, hogy ezeket az értékeket meg kell menteni” – mondta Pozsgai Zsolt.

Pozsgai Zsolt leendő főrendező a kialakult feszültségeket azzal magyarázta, hogy jelentős pénztől esnek el  egyesek. Bizonyos körök arra a két szóra, hogy állami támogatás, valósággal gyönyört éreznek, mert abból nem kell visszaadni semmit. „Na most ettől teljesen megbolondulnak” – mondta.

 

INTERJÚK, Kapcsolódók:

AZ ÚJ SZÍNHÁZ-ÜGY RÉSZLETEI

Interjú Ascher Tamással

Interjú Bérczes Lászlóval

Interjú Herczeg Tamással

Interjú Csiszár Imrével

Megszólalnak az ÚJ Színház színészei I. rész - Derzsi János, Száraz Dénes

Megszólalnak az Új Színház színészei II. rész - Takács Kati

Interjú Pozsgai Zsolttal

Megszólalnak az Új Színház színészei 3. - Pokorny Lia

Megszólalnak az Új Színház színészei 4. - Vass György

ÚJ SZÍNHÁZ-ÜGY: MEGSZÓLAL GÁSPÁR SÁNDOR

ÚJ SZÍNHÁZ-ÜGY: HÁMORI GABI LEVELE

MEGSZÓLAL GALKÓ BALÁZS

MEGSZÓLAL SZIKORA JÁNOS

CSURKA ISTVÁN ASCHER CAFÉ CÍMMEL ÍRT

CSURKA AZ INTENDÁNS ROVATA CÍMMEL ÍRT

BAGOSSY LÁSZLÓ LEVELE

CSURKA LAPJA: 'NÁCI VAGYOK VALÓSZÍNŰLEG ÖN IS AZ'