Színészét ünnepelte Debrecen - Csikos Sándor 70 éves

Közismert és közkedvelt színészét ünnepelte Debrecen: Csikos Sándort, a Csokonai Színház tagját 70. születésnapján, november 7-én gálaesten köszöntötték.

Csikos Sándor pályájáról:

Csikos Sándor rövidebb-hosszabb megszakításokkal három évtizede meghatározó tagja a debreceni társulatnak. A Színház és Filmművészeti Főiskolán, ahol Simon Zsuzsa, Gáti József és Montágh Imre tanítványa volt, 1965-ben szerzett diplomát. Előbb a Miskolci Nemzeti Színházban, majd az Irodalmi Színpadon játszott, 1972-ben került Debrecenbe, a Csokonai Színház társulatába. Debrecenből kétszer ment el, de mindig visszatért: egy évadot a győri Kisfaludy Színházban töltött, kilenc évet pedig Nyíregyházán, ahol három évig a Móricz Zsigmond Színház igazgatója volt. 1993 óta ismét a Csokonai Színház színművésze és rendezője. Pályája során több, mint kétszáz szerepet játszott, volt Lucifer, István király, Széchenyi István, Vörösmarty Mihály és Gál Nagy István, Debrecen város főbírája.
"Öröm számomra, hogy Arany János, Petőfi és Ady nyelvét beszélhetem" - nyilatkozta korábban Csikos Sándor, aki pályája során számos kitüntetést - Jászai Mari-díj, Csokonai-díj, Kazinczy-díj, a Magyar Köztársaságért Érdemrend Lovagkeresztje - kapott, de a legnagyobb elismerésnek - mint mondta - a közönség tapsát tartja.
Csikos Sándort hétfőn este gálaesten köszöntik a Csokonai Színház művészei, valamint színművészetis osztálytársai: Almási Éva, Csomós Mari, Szilágyi Tibor és tanítványai: Szarvas József, Csuja Imre, Tornyi Ildikó, Tenki Réka, Szabó Máté, Tóth Orsolya, Földeáki Nóra és még sokan mások.

Csikos Sándor régi tanárokról:

"Amikor kiejtem a régi tanárok nevét, fontos a hangsúly is. Divat ma szidni azt, akitől a tudást kellene gyűjteni, régen nem így volt. Én kifejezetten szerettem a főiskolát. Zsuzsa néni, akár egy tyúkanyó, őrzött minket, annak ellenére, hogy túlhalmozta őt feladatokkal a kor. Gáti rettegett tanár volt, s okkal féltek tőle az iskolakerülők. Mi nem féltünk tőle, tudtuk, mennyit lehet tőle tanulni. Az ő érdeme, hogy (közösen Mécs Károllyal) Kazinczy-díjat kaptam, ám az órái sokkal többet nyújtottak a beszédtanításnál. Beavatott a versmondás titkaiba. A szavak tartalmi hátországába kalauzolt. Mű-egészként mutatta meg a költeményt; ez később nagyban hozzásegítette az odafigyelőket a szerepelemző képesség kifejlesztéséhez. Elemezni tanított meg – Aranyt, Adyt, József Attilát, Illyést, Weörest, Nagy Lászlót, Vas Istvánt. Felhívta a figyelmünket a jelentős versekre. Naprakészen tájékozott volt a kortárs lírában is. A tananyag vajmi keveset változott az óta: jelenetek, helyzetgyakorlatok, zene, tánc, próza, de a versmondás sajnos háttérbe szorult. Mi Sztanyiszlavszkij módszere szerint tanultunk. A színpadi létezés igazságát próbáltuk megkeresni. Erre utal már 1844-ben (!), ötven évvel Sztanyiszlavszkij előtt Egressy Gábor is a színészetről írt tanulmányában. A mondat miértjét, a cselekedet rugóit keresi. „Mielőtt bemegyek a színpadra – írja Egressy –, megkérdem ítéletemtől, miért megyek be, miért mondom, amit mondok, milyen hatással van érzelmeinkre, amit hallok, és miért jövök ki a színpadról.” Elavultnak tartják a módszert sokan, pedig a színészi felkészülés során átlépni nem lehet. Indíték hiányában blöff marad a jelenet. Olyan házat építenénk, aminek nincs fundamentuma, falai is alig, s akkor mi végre volna rajta a díszcserép? Bármi újdonság felpróbálható, de Magyarországon nem könnyű tartóssá tenni a divatját. Az orosz iskola nálunk a saját hagyományainkkal találkozott. Teátrális naturalizmusnak látszik most, amit hajdan realizmusként örökítettek egymásra a színésznemzedékek, ugyanakkor a szót értés igyekezete erősen kapcsolódik a nemzeti nyelv védelmének parancsához".

sandoroltozoben

Csikos Sándor arról, hogy került Debrecenben:

"Lengyel György, egykori igazgató révén. Látott a főiskolai vizsgaelőadásunkban, ide akart szerződtetni, de friss diplomásként Miskolcra vezényeltek, Lendvai Ferenc keze alá. Ő hívta meg Lengyelt, az Ahogy tetszik rendezésére. Rám osztották Méla Jacques szerepét (afféle Hamlet-fióka). Filozofikus, merengő-borongó, melankolikus fazon, ám eleven eszű. Szép emlék fűz hozzá, s innen számítódik a Lengyel Gyurival szövődött barátságunk is. Egyzser ebédre hívott egy szezonvégi napon: Az ember tragédiáját szeretné elővenni jövőre – mondta – és rám gondol, Luciferként. Magyar színésznek két vágya lehet: Ádámot játszhatni vagy Lucifert. Nagy megtiszteltetés! Lengyel György debreceni rendezésében az Úr Lucifer hangján szólalt meg, Madách önnön kételyeivel viaskodott, mint ahogy Ádám és Lucifer is Madách kettős énje. Nem blöff! Lengyel a fényhozói jelentését akarta kiemelni a figurának, nem a démonit. A művész vívódását sugallta: készen van-e a mű, lehet-e készen egyáltalán valaha, valami? A dolgomat jól végeztem-e? A kételkedés nemcsak joga, kötelessége is az embernek! Kétségeink által megy elébb a világ".

Lengyel György Csikos Sándorról:

Nyolc év színigazgatás után készültem eljönni Debrecenből. Ez az időszak sokszoros nyolc évnek felelt meg, hiszen voltaképpen éjjel-nappal a színházzal foglalkoztam. Elérkezett az utolsó nap, feleségemmel csomagoltunk, a bútorszállítók vitték a holmijainkat. Mintha a Cseresznyéskert zárójelenetét éltük volna, bár ott nem a bútorokat viszik, ott a fákat vágják. Ha egy költözésnek nincs perspektívája, ha egy korszak végét jelenti az életben, akkor az ember ezt hiába dolgozza föl intellektuálisan, érzelmileg nagyon nehezen éli meg. Félreértés ne essék: nem akartam folytatni az igazgatást, de hogy vége lett, nagyon megrázott.

A költözés utolsó óráiban Sándor váratlanul megjelent. Megvárta, amíg az utolsó bútort is elviszik, azt is megvárta, hogy lemenjünk és beüljünk a kocsiba, mert nem akart magunkra hagyni ezzel az erősen sokkírozó élménnyel. Nem volt ebben érzelmesség, sem kimondva, sem kimondatlanul. Sándor, a "koronatanú", jelenlétével a helytállást képviselte egy drámai helyzetben.

csikos_sandor

Gyurkovics Tibor Csikos Sándorról:

A küllem mindig meghatározó egy színész számára. Sándor igen csinos ember - ha férfi mondhat ilyet egy férfiról -, jó mozgású, mutatós színész. A vonzó külső régen létfontosságú volt a szakmában - Jávor Pál testesítette meg a szép férfi prototípusát -, aztán elkövetkezett egy időszak, amikor a modernizmus ürügyén kriplik kerültek a színpadra. Még ma is látunk belőlük eleget. Pedig a színész többek között arra hivatott, hogy megjelenítsen valamit a természet eredendő szépségéből. Sándor azok közé tartozik, akik képesek erre. A csinosság lélektanilag is érdekes probléma, hiszen nem csak előnyei vannak, hanem veszélyei is. Sándor külleme viszont színészi erény is egyszersmind: alkalmassá teszi arra, hogy egy férfit direktben megjelenítsen. Ha ő bejön a színpadra, a néző elhiszi, hogy egy herceg, egy király, egy főnök jött be, vagy bármilyen más jelentős személyiség. A Bombatölcsér című darabomban döntő fontosságú volt, hogy a tragikus sorsú mérnök vonzó külsejű legyen, hogy szép ember menjen tönkre a színpadon.

Intellektus, beszédkultúra. Az előbbi nem egyszerűen színészerény, hiszen az intellektuális és a színészi képességek nem feltétlenül függenek össze. Sándornál igen, ő szenvedélyesen keresi a darab, a szerep megragadhatóságát, kutatja rejtett összefüggéseit, belső mozgatóit, nem hagyatkozik csupán az ösztöneire. (...)

Sándorról szólva fölmerül bennem a kérdés: miért nincs ő Pesten? Mert lehetne, nem? Egy életsorsból persze alig érzékel valamit az ember, annyi szála van, olyan szerteágazó. Nekem az a véleményem, hogy minden színésznek másra van szüksége ahhoz, hogy előrelépjen a pályán. Van, akinek a sikerre, van, akinek arra, hogy megadassék neki egy bizonyos szerep. Sándornak, azt hiszem, arra, hogy meggyötörtessék. Hogy szerepek által megkínoztassék. A magam részéről ellene dolgoztatnám saját karakterének, nyersebb indulatait, komédiázó kedvét is helyzetbe hozva. Rengeteg vígjátékot játszatnék vele, hogy kénytelen legyen bukfencezni, leesni a lóról, trottyosnak lenni. Hogy ne csak a saját minőségi adottságaival éljen, amelyekkel egyébként nagyszerűen él. Nem azt mondom, hogy beskatulyázták, hiszen különleges, nagyon izgalmas figurát teremtett többek között másik közös munkánkban, a Kreutzer szonátában is. Igaz, hogy újfent vonzó, intellektuális férfiút alakított, de ezúttal úgy, hogy egy gyötrődő feleséggyilkos tulajdonságai domináltak benne. Őrületes indulatokra tudta ragadtatni magát, sűrű atmoszférát teremtett. Aztán amikor kilépett a szerepből, a bűbájos, jó humorú, kedves fiú lett megint.

Ezért mondom: én elkapnám a frakkját. Meggyötörném. Kiforgatnám önmagából. Mint a bika, amikor fölkapja a torreádort a szarvára és megpörgeti a levegőben.

Mert túl csinos ember, na.

FOTÓK CSIKOS SÁNDOR PÁLYÁJÁRÓL:

kep

1972, Orpheus alászáll, Dévay Kamilla; Csikos Sándor, Csokonai Színház

vanya

1983 Ványa bácsi, Vándor Éva; Csikos Sándor; Kóti Árpád, Csokonai Színház

banb

1985, Csikos Sándor, Gaál Erzsébet a Móricz Zsigmond Színház Banbacus című előadásában

agamemnon

1988, Molnár Erika; X; Csikos Sándor; Tóth Károly a Móricz Zsigmond Színházban, az Agamemnónban

gal

1987, Simor Ottó; Csikos Sándor, Galicia, Móricz Zsigmond Színházban

pantalone

2003., Csokonai Színház, A patikus, Pantalone szerepében

egyegy

2010, Miske László és Csikos Sándor A gyertyák csonkig égnekben, a Csokonai Színházban

Forrás: Színház.hu, Filmkultúra, MTI, Magyar Teátrum