A Hang-villa titka-Gyerekdarab jeltolmáccsal a Centrál Színházban

Magyarországon még soha nem mutattak be gyerekdarabot jeltolmácsolva siketnéma gyerekeknek - ez először a Centrál Színházban, november 13-án történik meg, A Hang-villa titka című darabban.

Bödök Ilona és Nagy Adrienne jeltolmácsok nem csupán közvetítik a szöveget, hanem az előadás részeivé válva kiegészítik a színpadi történéseket.

Simon Kornél, a produkció rendezője azt mondja: a jeltolmácsok kiváló színészi képességekkel rendelkeznek, így olyan, mintha egyfajta balett kísérné az egyes jeleneteket, ekképpen az előadást gazdagítja a jelenlétük.

  

A Centrál Színházban nem szokatlan ez a kísérlet, korábban nagy sikerrel játszották jeltolmács közreműködésével A mi utcánk – Avenue Q, a Guppi, és a Mégis, kinek az élete? című előadásokat is. Puskás Tamás igazgató azt mondja: a Centrál Színház teljes mértékben elkötelezett az akadálymentesítés ügye mellett. A nagyszínpad mozgáskorlátozottak számára könnyen megközelíthető, a hallássérültek számára pedig az előadásokon nagyothalló hurkot biztosítanak. A 90 decibel projekttel – amely a siketek és súlyos nagyothallók számára igyekszik teljes értékű kulturális élményeket biztosítani – jó együttműködés alakult ki az elmúlt években. Az előadásokat szakemberek előre megtekintik, és így választják ki azokat, amelyek jelelhetők. Puskás Tamás kifejezetten büszke arra, hogy gyerekdarabot először a Centrálban láthatnak a nézők jeltolmácsok közreműködésével. Az igazgató hozzátette: terveik szerint a jövőben is rendszeresen sor kerül egy-egy előadás jelnyelvi közvetítésére.

A 90 decibel projekt célja éppen az, hogy az ország kisebb-nagyobb színházaiban az előadások rendszeresen hozzáférhetőek legyenek a siket és nagyothalló nézők számára. Hazánk lakosságának 10%-a él valamilyen mértékű hallásproblémával, közülük mintegy 60 ezren teljesen siketek, 300 ezren pedig súlyos fokban nagyothallók. A siketség általában 90 decibelnél kezdődik, és képletesen szólva a 90 decibeles hangerő elég kell, legyen ahhoz, hogy mindenki meghallja a jogos kérést: a színházi előadások kommunikációs szempontból is akadálymentesek legyenek!

 

-----

A Hang-villa titka

2011. november 13. vasárnap 19 óra

90 decibel projekt - Gyerekdarab jeltolmáccsal a Centrál Színházban

 

A_Hang-villa_titka_Central

 

„...egyszer csak elszabadulhat 400 gyerek"

Beszélgetés Simon Kornél rendezővel A Hang-villa titka jeltolmácsolt előadása kapcsán


- Centrál Színház Sajtó – Ez volt az első rendezésed a Centrál Színházban, most tartjátok a felújító próbákat. Van beugró?

Simon Kornél: Nem, nálunk nincs. Kicsit megnehezítette ugyan a dolgot Vári-Kovács Péter balesete, de ehhez képest nagyon jól helytállt. Egyszer egy összpróbában lement az előadás, mindenki tökéletesen emlékezett a szerepére, ami csodálatos dolog.

– Gondolom, ez szívügyed. Milyen volt az első rendezés?

Simon Kornél: Maximálisan a szívügyem. Olyan volt, mintha egy monstre hullámvasúton ülnék. Egyik nap még azt érzed, hogy most pedig kézen fogva megváltjátok a világot a színészekkel, hogy ők a világ legjobbjai és micsoda kreativitás van bennük, a következő nap pedig – én is vagyok színész, tudom milyen úgy felkelni, hogy az embernek éppen semmi kedve próbálni – lapáttal kell rakni az energiát, és azért harcolni, hogy könyörgöm, értsétek meg, figyeljetek már rám. Aztán egy ilyen nap után, amikor az ember hazamegy, olyan, mint egy leengedett strandlabda. De ezzel együtt is csodálatos volt.

Simon_Kornel

– Színészként rendezni az azt jelenti, hogy te jobban figyelsz a színészre, mint mondjuk egy olyan rendező, aki sokszor inkább formákban gondolkodik?

Simon Kornél: Én szeretem a formákat, de közben próbálom nem elfelejteni, hogy színész vagyok és színészből kiindulni, de az a benyomásom, hogy szerintem nálam zsarnokabb rendező kevés van. Nem egyszer kiborítottam a színészeket, viszont úgy tűnik, mintha ezt szeretnék is, hiszen látják, hogy foglalkozom velük. Talán ezért is kérdezték közülük sokan, hogy mikor lesz a következő rendezésem, mert szeretnének benne lenni.

– Úgy sikerült minden, ahogy azt elképzelted? Ez egy gyerekelőadás, és gyerekeknek azért másképp kell játszani.

Simon Kornél: Igen, úgy sikerült. Azon igyekeztünk – és a darab teret is adott ehhez –, hogy ne gügyögjünk. Minőségében egy igazi felnőtt darabot sikerült létrehozni a gyerekeknek. Annak ellenére, hogy elmesélünk egy teljesen felnőttes, olykor horrorisztikus történetet gügyögés nélkül, úgy tűnik, tudják élvezni a legkisebb gyerekek is. Arra törekedtünk, hogy ne essünk bele abba a hibába, hogy elkezdjük túljátszva a gyerekek szájába rágni a dolgokat. A színésznek is jobb az, ha ezt sikerül elkerülni, és úgy jön be délelőtt, hogy egy ugyanolyan előadást fog eljátszani, mint amit este kell, csak más időpontban, és gyerekek ülnek a nézőtéren. Ez nekik is hasznos.

– Más tétje van egy gyerekelőadásnak?

Simon Kornél: Igen. A gyerekeket egyszerűbb hatásokkal lehet befogni az előadás hálójába, viszont sokkal hamarabb lankad a figyelmük, ha nem érdekli őket, amit látnak. Ezt pedig nem rejtik véka alá. Nagy öröm, ha megvan a gyerekközönség, és fogod őket, és nincs nyüzsgés a nézőtéren – illetve minimális nyüzsgés mindig van, hiszen gyerekek. Nagyon lehet érezni, hogy mikor van náluk az, hogy elkapták és mennek a történettel, és mikor nem. Sokáig voltam meseszínész, négy éven keresztül egy szegedi kis színházban játszottam. Volt olyan előadásom, amikor 300 gyerek ordított. Betrappoltam, mint ló, egy kérdést kellett volna feltennem, de láttam, hogy esélyem sincs, nem tudok abból a helyzetből jól kijönni, úgyhogy kitrappoltam, hátramentem, hogy oldjátok meg, mert én ezzel tényleg nem tudok mit kezdeni.

– Legalább tudod, hogy kell elkerülni ezt a helyzetet. Ezek szerint ez sikerült is.

Simon Kornél: Igen, sikerült, hála a Jóistennek. Ez a tapasztalat nagyon jó volt, hogy elkerüljük azokat a potenciálisan veszélyes aknákat, amitől egyszer csak elszabadulhat 400 gyerek.

– Gondolom, megnézed az egyes előadásokat.

Simon Kornél: Elég keveset nem láttam.

– Változott azóta az előadás, hogy sok gyerek látta? Nyilván voltak reakcióik az egyes dolgokra. Utólag még dolgoztatok a színpadon, hogy mondjuk véletlenül se lankadjon a figyelmük?

Simon Kornél: Azt hiszem, én a főpróbán elengedtem ennek a kezét, és nagyon jó ösztönű színészekre bíztam, akik élnek is ezzel a lehetőséggel. Az előadások után a megbeszéléseken még mondok ezt-azt persze, mert szeretném kondícióban tartani, figyelni, hogy ne menjen el másfajta irányba, mint amit jónak gondolok, hogy azok a tartalmak, amiket beleültettünk, azok benne legyenek.

A_Hang_villa

– A siketek és nagyothallók akadálymenetesítésének programjához, a 90 decibel nevű kezdeményezéshez a Centrál Színház A Hang-villa titkával csatlakozik. Ez azt jelenti, hogy jelnyelvi tolmáccsal mennek az előadások. Próbáltatok a tolmáccsal?

Simon Kornél: Abszolút, meg is van már a felújító próba.

– Milyen egy ilyen próba?

Simon Kornél: Annyira szép. Gyönyörű, tényleg megható élmény. Valahogy az arcukkal is követik a jeleneteket – nagyon jó színészi képességű tolmácsok vannak egyébként. Mintha egyfajta balettet tettél volna a jelenetek mellé. Megrendítő élmény már az is, hogy ha elképzeled, hogy valaki csak azt látja, hogy mi mit csinálunk és nem hallja, de most már két ember közvetíti az egészet, hogy ez ne így legyen. Számtalanszor látták az előadást, és hihetetlen tenni akarás van bennük, ami nagyon jó. Arra biztatjuk a halló embereket is, hogy bátran jöjjenek el, és nézzék meg így is, mert ez unikum a maga nemében. Arról nem is beszélve, hogy olyan jeltolmácsolt előadás még nem nagyon volt Magyarországon, ahol a tolmácsok bele vannak építve az előadásba.

– Beleépítetted az előadásba a jeltolmácsot?

Simon Kornél: Igen, ők is a játék részei. Nem csak a szélén állnak és jelelik, hanem benne vannak az előadásban, még jelmezük is van.

– Vagyis egy új dimenzióval is kiegészült az előadás. Nehéz volt a jeltolmácsolást hozzárendelni az előadáshoz?

Simon Kornél: Csak idegesek voltunk előtte. Amikor leültünk, hogy integráljuk őket az előadásba, akkor az első öt percben mindenki tehetetlenül kapaszkodott a székébe. Aztán valahogy mindenki megtalálta a helyét és azokat az apró játékokat, amitől összeszövődnek a dolgok. Tizenöt perc után olyan volt, mintha végig együtt dolgoztunk volna, egymásra éreztünk. De ez a zseniális színészeken múlott és a tolmácsok fantasztikus fölkészültségén.

– Ezek szerint ők részt vettek már más színházi előadásban is?

Simon Kornél: Igen, ők ezt tanulják, pont most van egy színházijeltolmács-workshop. Szerintem ez egy nagyon jó kezdeményezés, halló létemre én se gondoltam volna, hogy ilyen erős tud lenni. Eljött hozzánk egy siket szakértő, épp Prágából érkezett, azt mesélte, hogy látott kint egy olyan előadást, ahol pont ugyanannyi siket volt a színpadon, mint halló. Ők már egymással játszottak komplett jelenteket, úgyhogy van még ennek jövője, ez színházi értelemben is rendkívül izgalmas.

forrás: Centrál Színház