Tizenkét dühös ember Szombathelyen

A szombathelyi társulat Reginald Rose híres darabját vitte színpadra, Silló Sándor rendezésében. Jordán Tamás igazi közönségcsalogató darabnak tartja a 12 dühös embert, cikkünkből kiderül, nem véletlenül választotta.

Jordán Tamás - igazgató, Weöres Sándor Színház
"A Chicagóval került párba, amelyből nagyon sok férfi színész kimarad, így kínálta magát ez a darab. Az is fontos szempont volt, hogy biztosra lehet vele menni, fantsztikus jó darab, csak elrontani lehet."
Silló Sándor - rendező, a darab díszlettervezője
"Furcsa volt, mert Jordán Tamás ismeri a korábbi munkáimat, nagy, mozgalmas, sokszereplős, nagyszínpadi darabokban szoktam inkább gondolkodni. Ez egy nagyon kész kotta."
tizenket1

Darabtörténet:

A történet akkor veszi kezdetét, amikor egy gyilkossági ügyben már elhangzottak a záróbeszédek aés a bíró eligazítja az esküdteket. Az amerikai törvények szerint (akkor is és most is) az ítéletnek (bűnös vagy nem bűnös) osztatlannak kell lennie. A kérdés, amiről döntenek, hogy a vádlott, egy szegénynegyedből származó, tizenéves fiú megölte-e az apját. Az esküdteket továbbá tájékoztatják, hogyha az ítélet „bűnös”, akkor ahhoz automatikusan halálos ítélet fog társulni: a villamosszék. A tizenkét esküdt elvonul a különszobába, ahol elkezdik megismerni egymás személyiségét és megkezdik az ügy megvitatását.

tizenket2

Darabtörténelem:

Reginald Rose Tizenkét dühös ember című drámájának sikerét Sidney Lumet 1957-es (Berlinben Arany Medve-díjas) filmje  alapozta meg. Legutóbb az orosz film élő klasszikusa, Nyikita Mihalkov készítette el a maga Tizenkét dühös-átiratát, a mai orosz viszonyokra (a csecsen konfliktusra) élezve ki az alaphelyzetet. De a dráma nem kerül le a színpadokról sem. Magyarországon az utóbbi években például Nyíregyházán, Sopronban és a budapesti Nemzeti Színházban láthatta a közönség.

tizenket3

Alkotók a darabról:

Az ötvenes évek végén – Amerikában – Reginald Rose megír egy történetet, amelyben a józan ész, az érvek és – merjük nagy betűvel írni! – az Igazság győz az indulatok, az előítéletek felett.

A történetek változnak, mi emberek nem. Mi is szeretnénk hinni abban, hogy ez lehetséges. Még akkor is, ha mindennapjainkban, közéletünkben ritka is ez a diadal. Ez a vágy rejtezik a tizenkét esküdtben is. Ezért kezdenek el egy szinte lezárt ügyben újra nyomozni. A tények kegyetlenül belehasítanak a történetet boncoló esküdtekbe is. Ez billenti el végül az igazság mérlegét…

tizenket4

Kritikus szemmel:

Az emberi elme egyik legnagyobb találmánya az önmagára reagálás, és az az egyetlen valósnak gondolt tény, hogy létezik - ez legalábbis a Descartes-i alaptézis. Innentől minden másban lehet hibát találni, minden állítást meg lehet cáfolni, minden evidencia szublimál, mintha csak az elme alkotta manifesztáció szűnne meg oka fogytán. A „tény", amit két ember lát, az vajon erősíti azt a „tényt", vagy gyengíti? Más szögből, más idegállapotban, más látási viszonyok közt, más érzelmi reakciókat megélő emberek összecsengő - de nem azonos - állításai alkothatnak cáfolhatatlan tényt? Persze, gyakran elég ahhoz, hogy valamit tényként kezeljünk, mert annak akarjuk hinni. De az emberi tényező, és a tudat, hogy tévedhetünk, érzékeink becsaphatnak, memóriánk, figyelmünk nem pörög mindig száz százalékon, jogosan ébreszthet kételyt minden emberben. A darab pedig ezt igyekszik közvetíteni. Csak az igazság lehet vak. (Vaskarika.hu )

tizenket5

A morális diskurzusok közepette egyszer csak azon kapom magam, a fásultságom elillant, a közönyösségemből kibillentettek, és egyre jobban izgat a játék. Engem is lassan - mint a meleg vízbe ejtett békát – észrevétlen megfőztek. Figyelem a többiek reakcióit, bíráskodom és agyalok, vajon ki lesz a következő „áldozat”, aki megváltoztatja a véleményét. Élők a párbeszédek, nem érzékelek üresjáratokat, működik, élnek a karakterek. (Nyugat.hu )

TIZENKÉT DÜHÖS EMBER

SZEREPLŐK:

1. esküdt / Kelemen Zoltán

2. esküdt / Avass Attila

3. esküdt / Trokán Péter

4. esküdt / Mertz Tibor

5. esküdt / Horváth Ákos

6. esküdt / Endrődy Krisztián

7. esküdt / Balogh János

8. esküdt / Zayzon Zsolt

9. esküdt / Jordán Tamás

10. esküdt / Bajomi Nagy György

11. esküdt / Orosz Róbert

12. esküdt / Szabó Róbert

teremszolga / Schmidt Róbert

Díszlettervező: Silló Sándor

Jelmeztervező: Kárpáti Enikő, Varga Alexandra

Ügyelő: Győrváry Eszter

Súgó: Papp-Ionescu Dóra

Rendezőasszisztens: Pusztai Fanni

Rendező: Silló Sándor

BEMUTATÓ: 2011. november 11., 19 óra, Márkus Emília terem

Forrás: Weöres Sándor Színház, Nyugat.hu, Vasnépe, stb.