Kortárs musical hangszerek nélkül - Megújult a Szeánsz

A Tünet Együttes 2006-ban a Budapesti Őszi Fesztiválon mutatta be Szeánsz – aritmiás szívek klubja című előadását, amely kortárs musical hangszerek és zenészek nélkül. December 1-2-án a MU Színházban kerül színpadra a felújított változat.

Szeretnéd, ha bevennénk? Tudod a szabályokat? Ez nem villamos, hogy kiszállok-beszállok, nem nyílik az ajtó, de minek is nyílna. Szuszog az egész szerkezet. Hogy tudnánk együtt venni a levegőt? Csak ha kifújom, van mit beszívnod. Kicsit elhasznált, de mit van mit tenni, ilyen szűk térben.

Ha bántasz, azonnal sírok. Ha kedveskedsz, azonnal mosolygok. Ha figyelsz rám, produkálom magam. Ha csinálsz valami érdekeset, én is azt akarom csinálni. Ha van valamid, nekem is kell. Csalok, hazudok, én leszek az első. Ha mégse, megmondlak. 
Szeretnék köztetek lenni, én, a legkülönb. Hogy tudna együtt dobogni a szívünk, ha egyszer mindannyiunké össze-vissza ver?

A Szeánszról:

Az előadásban minden zene emberi hangok és tárgyakból előcsalogatott zajok-zörejek segítségével jön létre. A játszótérre emlékeztető színpad nagyranőtt gyermek szereplői egy közös szeánszon idézik meg az elveszett aranykort, ám minden kísérletük kudarcba fullad, mert a csapatot ellentétek, pozícióharcok, személyes érvényesülési kísérletek zilálják szét. Az előadásban szereplő táncosok és színészek közös improvizációk során hozták létre szatirikus és groteszk víziójukat a felnőttek játékairól és játszmáiról, az együttműködés és a kommunikáció csapdahelyzeteiről.

Az előadást 2007-ben jelölték Magyarország egyik legrangosabb koreográfusi díjára, a Lábán Rudolf-díjra, valamint beválogatták a németországi Ludwigshafenben tartott No Ballet nemzetközi koreográfusversenyre.

szeansz_dusa_gabor_1

Fotó: Dusa Gábor

Kritikus szemmel az előadásról:

„Egyszer fönt, másszor lent: öt táncos és két színész tökéletesen összeforrott létezése hozza össze ezt a libikókát, olykor valaki a mozgás- és hangsorozat élére áll, a többiek követik, van, aki ügyesen, van, aki vonakodva, és van, aki viccet csinálva saját „ügyetlenségéből”. (…) Az egész nagyon vicces. Virtuóz váltások, kiapadhatatlan fantázia. Semmi aritmia.”

(Csáki Judit, Magyar Narancs)

Zenélnek a tárgyak is, van például zsinórra fűzött cipőkanál, mely berregő hangot ad, zizegő henger és sok-sok párna, melyeknek segítségével tenger morajlik és eső kopog. E gazdag és izgalmas csöndben így minden apró puffanás és csusszanás, de a nézők legkisebb mocorgása is hallatszik, és finoman beszűrődnek az utca zajai, a tetőket verdeső, zuhogó eső, csupa-csupa olyan hang, melyekre a színházban általában nem szoktunk különösebben figyelmet fordítani. A szeánsz kifejezés valamiféle különleges, szertartásos társasági eseményre utal. Az előadás olyan, mint egy estély, egy parti, csakhogy ez a szeánsz sajátos beavatás, a szereplők gyermeki mivoltukat, a bennük lakozó gyermeki szellemet idézik meg. (Kelemen Orsolya)

A Szeánszban verbalitás és mozgás egybefonódik. Ha nincsen tánc vagy megkoreografált mozdulatsorozat, a mozdulatművész színészek különleges, extrém pózokban adják elő a monológokat, dialógusokat vagy éppen a megkomponált, közös üvöltéseket. Egy ülve, játékosan, ritmikus kopogással elektronikus pityegő ütemére kezdődő táncbetét visszatérő motívumként háromszor is megjelenik, de mindannyiszor szervesen illeszkedik a kontextusba: lecsengeti a megelőző jelenetet, és felvezeti a következőt. A táncképekben a mozdulatelemek ismétlődnek, a hangulat viszont mindig más. Harmadszorra, komollyá vált, majdnem elfajuló játékot követve, a közös tánc-játék is elkomorul: derűre mindig ború jön, avagy előbb-utóbb mindenkinek muszáj felnőnie. (Kútszegi Csaba)

szeansz_dusa_gabor_3

Fotó: Dusa Gábor

2011. december 1-2. (csütörtök-péntek) 20:00 MU Színház (XI. ker. Kőrösy József u. 17.)

Szeánsz -

aritmiás szívek klubja

Rendező: Szabó Réka

Szereplők: Dózsa Ákos, Góbi Rita, Gőz István, Kántor Kata, Kövesdi László, Szász Dániel, Vadas Zsófia Tamara

Zene: Keleti András, Márkos Albert

Kosztüm: Bodnár Enikő

Fény: Szirtes Attila

Dramaturg: Peer Krisztián

Külön köszönet: Farkas Zsolt