Kesselyák Gergely: radikális változást sürgetek

Kesselyák Gergely karmester, a miskolci Bartók+Nemzetközi Operafesztivál újonnan megválasztott igazgatója szerint a helyzet talán mégsem reménytelen. Bár szerinte az opera műfaja haldoklik, de a tetszhalotti létből talán még újraéleszthető. Erről a Demokratának beszélt. 

A világtörténelemnek nagy mondásairól

"Azt a tényt, hogy megválasztották a miskolci Bartók+ Nemzetközi Operafesztivál igazgatójának, csaknem elhomályosította az az ön szájába adott idézet, miszerint "az opera halott". Valóban ennyire komoly a baj?" - kérdezte Kesselyák Gergelyt a lap. "Voltak a világtörténelemnek nagy mondásai. Sztravinszkij például azt mondta, hogy "a zene nem szól semmiről", míg a kortárs zene francia fenegyereke, Pierre Boulez az operaházak felrobbantására buzdított. Nyilván Sztravinszkij mindeközben gyönyörű zenéket komponált, s Boulez sem rögtön a TNTre gondolt, s arra, hogy gyújtsuk meg a kanócot. Ezek a marketingmondatok általában fennmaradnak, s nagyon sokat elárulnak az utókor számára. Szinte sajnálom, hogy a kérdésben szereplő mondatot nem én mondtam. (...) Az MTI tudósítója pontosan idézett engem, amikor kihirdették, hogy én nyertem a Bartók+ Nemzetközi Operafesztivál meghívásos igazgatói pályázatán, s ő a cikkének adta ezt a címet. Aztán azok az újságírók, akik nem voltak ott ezen a sajtótájékoztatón Miskolcon, már úgy vették át, mintha én mondtam volna" - fogalmazott a karmester, aki nem szeretné, ha úgy tűnne, mintha szabadkozna. "Ez egy nagyon nagy formátumú mondás, s be kell látnom, hogy azt a precízen felépített szakmai eszmefuttatást, amit ott a sajtótájékoztatón előadtam, nagyon találóan sommázza. De talán az is világosan látszik belőle, hogy radikális változást sürgetek. Miskolcon kaptam egy lehetőséget, ami akár kiindulópontja is lehet egy országos, vagy ha nem tűnik szerénytelennek, egy világméretű változásnak. A Bartók+ esetében már érezhetővé vált a koncepcióváltás szükségessége, ezért is hirdették meg így a pályázatot. A fesztivál művészeti koncepcióját én magam dolgoztam ki 2001-ben, s akkor tíz évet adtam neki." - tette hozzá.

kesselyak

Arról, mi marad fenn hosszútávon

A kérdésre, a Bartók+-ra értsük ezt, vagy az operajátszás egészére, azt felelte, hogy a kettő összefügg és pontosan úgy számolta, tudta, hogy a tíz év alatt el fog fáradni. "Akkor azt mondtam, hogy induljunk el ezen az úton, vagyis, hogy az első évben Bartók+Verdi, majd Bartók+Puccini, Bartók+Mozart és így tovább, s aztán közben alakítsuk át az igények szerint. Végül lement a tíz év, s nem történt semmi, idén jött újra Bartók+Verdi és jövőre jön Bartók+Puccini. De itt van az ideje az újításnak szakmai szempontból is. Eredetileg Miskolc az a hely lett volna, amely a jövő világsztárjait fedezi fel. Ez végül nem így lett, a jövő helyett a ma és a tegnap sztárjai jöttek Miskolcra, s a fesztivált tulajdonképpen megfürdette az ő dicsfényükben. Ez számomra szakmailag ugyan teljesen érdektelen, de el kell ismerni, hogy a Bartók+ ennek köszönhetően vált világhírűvé. Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy Miskolc felkerült a világ operatérképére. Vagyis be kell látnom, hogy az én akkori magasröptű művészi koncepciómnál hatékonyabban szolgálta ez a másfajta szemlélet egy induló fesztivál híressé válását. Most viszont körülnézve a világban jól látszik, hogy hosszú távon azok a fesztiválok maradnak fenn, amelyek valamire specializálódni tudnak. A Bartók+-nak most már hozzá kell járulnia valamivel ahhoz a nemzetközi operaélethez, amelynek a részévé vált" - magyarázta Kesselyák Gergely, aki a fesztivál címéhez ragaszkodva úgy gondolja, hogy a Bartók+ mától jelentse az operaélet és operaírás Bartókon túl, Bartók utáni idejét.

Verdi slágerei és a péklegény

Kesselyák arról számolt be, hogy mindez a kortárs magyar operák írásának szükségességét is jelenti. "De nem akármilyen operákét! A nemzetközi operaéletnek van egy nagyon nagy hiánya, mégpedig a kortárs népopera. Úgy érzem, hogy az a szellemiség, amit Mozartra, Verdire, Puccinire visszavezethetünk, mára teljesen eltűnt. Példaként jól érthető, ha azt mondom, hogy egykor Verdi slágereit fütyülte az utcán a péklegény, s álltak a sorok a pénztár előtt, amikor egy új operáját bemutatták. Ez a múlt. A népoperai vonal mára szétesett két nagy torzóra. Az egyik a mai musical, amely széles tömegeket tud megszólítani, de a komolyzenei igényeknek nem felel meg. Másrészről van a kortárs opera, amely megfelel az esztétikai elvárásoknak, de nem képes, s talán nem is akar komoly tömegeket megszólítani. A népopera ezzel szemben szerintem az a zenés színpadi műfaj, amely igényes zenei nyelven széles tömegekhez képes szólni. Szakmai meggyőződésem, hogy csak elhatározás kérdése, használjuk-e a kor hangszereit, adott esetben a kor könnyűzenei eszköztárát, s akarunk-e ezzel olyan maradandó és értékes alkotásokat létrehozni, amelyek komolyzeneként elfogadhatóak. Hiszen tulajdonképpen Mozart is a kor szórakoztató zenéiből alkotta meg a maga halhatatlan komolyzenei életművét" - fejtette ki a karmester.

Eretnek nézetekről

"(...) Van egy olyan eretnek nézetem, hogy százötven év múlva senki sem fog azzal foglalkozni, hogy a West side storyt maga Bernstein is musicalnek nevezte. Na és? A Varázsfuvola pedig daljáték. De attól még az operairodalom gyöngyszeme. Mutasson a West side storyban a legfinnyásabb komolyzenész egy rossz hangot, egy rossz harmóniát, egy indokolatlan tempóváltást. Nem tud. Mert zseniális mű, amelynek minden hangja igaz és minden hangja művészet, kifejezőerő és dráma. Miért ne hívhatnánk operának? Azért mert beszélnek benne? Akkor a Varázsfuvola sem az. Mert táncos ritmusok vannak benne? A Don Giovanniban nincsenek? Verdi öszszes operája az első ritmustól az utolsóig táncos ritmusokból áll. Vagy mert sokaknak tetszik? A népoperai vonal igenis létezik, csak valakik nem akarnak tudomást venni róla" - egészítette ki gondolatát.

Kesselyák arról is beszélt, hogy úgy érzi, van egy zeneszerzői elit, akiknek nagyon is érdekük a szétválasztás, s azt, ami tetszik a népnek, lenyomják a showbusiness és musical kategóriába, s művészetként nem vesznek róla tudomást. Szerinte elérkezett az az idő, amikor már nem lehet lesöpörni azt az igényt, hogy legyen populáris kortárs opera. 

"Csak nézzünk körül: ha felülök a metróra, minden második ember füléből lóg az mp3-lejátszó, szól a zene az uszodában, a fitneszteremben, a bevásárlóközpontban, mindenhol. Az emberiségből nemhogy nem veszett ki a zene iránti vágy, hanem talán sokkal erősebben él, mint valaha. Ezt az erősen élő vágyat hagyjuk, hol elvigye a könnyűzene, s nem alkotunk olyan komolyzenei művet, amellyel becsábíthatnánk az embereket az operába. Mernünk kellene az ösztönökre is hatni. Ez nem jelent olcsó sikert. Csak akkor lenne az, ha itt leragadnánk. Az elsődleges persze a szellemi, intellektuális élmény lenne. Viszont azt, hogy a dióhéj feltöréséhez kalapácsot is lehet használni, nevezetesen az ösztönökön keresztül felkelteni az érdeklődést, ki merem mondani, hogy vállalnunk kell" - fogalmaz Kesselyák Gergely.

A teljes beszélgetés a Demokrata legfrissebb számában olvasható.