Idén és jövőre 1,8 milliárd jut az Erkel Színházra

Rövidesen megkezdődhet az Erkel Színház felújítása, mert a kormány határozata alapján idén és jövőre összesen 1,8 milliárd forintot biztosítanak a célra.

A pénteki Magyar Közlönyben megjelentek értelmében a színház "előadás tartására alkalmas állapotra történő felújítását meg kell kezdeni", és az ehhez szükséges 1,7 milliárd forintos forrást a 2012. évi költségvetési törvényjavaslatban kell biztosítani.
A kormányhatározat rendelkezik arról is, hogy már az idén 100 millió forintot kell átcsoportosítani az Erkel Ferenc Színházrekonstrukciójához a Nemzeti Erőforrás Minisztérium költségvetési fejezetéből.

erkelFotó: urbanista.blog.hu

Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház kormánybiztosa még november 2-án mondta el, hogy az előzetes elképzelések szerint 1,8 milliárd forintot szán a kormány az Erkel megújítására. Arról is beszélt, hogy olyan felújítást képzel el a színházban, amely lehetőséget ad arra, hogy egy pénzben bőségesebb jövőben a legmodernebb technikák könnyen behelyezhetők legyenek az épületbe. Kitért arra is, hogy a kormányülés vendégeként a színház 2013. decemberi megnyitásról, mint reális időpontról is hallott.
Közölte, idén december elején "születésnapi bulit rendeznek" annak emlékére, hogy 1911. december 8-án nyitotta meg kapuit az Erkel Színház. Ekkor már kiplakátolják majd a felújítás utáni nyitás időpontját is - közölte Ókovács, aki szerint ha nem is Európa legmodernebb színházává, de a népoperai játékra alkalmas hellyé lehet tenni az Erkelt.
Megemlítette, hogy 2012. február 18-án ismét szerveznek operabált, amelyet az Erkel Színház ügyének szolgálatába állítanak, bízva abban, hogy sikerül a bevételből az 1,8 milliárd forintot kettő fölé tornázni.