Új Színház-ügy: Radnóti Zsuzsa írt

Radnóti Zsuzsa Jászai Mari-díjas dramaturg a Népszabadságban írt az Új Színház ügye kapcsán. Cikkében arról értekezik, milyen helyzetben van ma a kortárs magyar dráma és miért is nevezhető Csurka István antiszemitának.

Részlet Radnóti Zsuzsa írásából, mely a Nol.hu-n olvasható:

"(...)
Dörner György pályázata kitér a kortárs drámaírókra is, állítván, hogy a nemzeti értékeket hordozó mai magyar dráma háttérbe van szorítva, s ők majd újra feltámasztják. A kortárs magyar dráma és a kortárs színház azonban épp ellenkezőleg, prosperáló, "egymásra találó" korszakát éli. Szakmai berkekben köztudott, hogy manapság egyre jobban kiépül a jól működő kezdeményezések összefüggő hálózata: az NKA által támogatott Katona József pályázatban a drámaíró és a színház együtt pályázhat egy bizonyos produkciós összegre. A Debreceni Csokonai Színház minden évben megrendezi a kortárs magyar drámák fesztiválját, a Deszkát. A fiatal, pályakezdő drámaírókat pedig a dramaturgok Nyílt Fóruma támogatja évtizedek óta. Egyre gyakoribbak a színházak saját pályázatai, például a Nemzeti Színházé, Tízparancsolat elnevezéssel. (A pályaművekből kettő a Nemzetiben, egy a Színművészeti Egyetemen, a többi pedig felolvasó-színházi formában került színre.)

radnotizsuzsaS ebben a felsorolásban benne sincs még az új irányzat, az új "trend": a nem irodalmi dráma, pontosabban az olyan kollektív, magyar színészcsapatok által létrehozott magyar előadások magyar nyelvű alapanyagai, amelyek mint gyorstüzelésű egységek a legfrissebben tudnak reagálni a jelenkori magyar valóságra, társadalmi változásokra, közhangulatra. Klaszszikus példája ennek az irányzatnak Schilling Árpád egy évtizede készült Hazámhazám és Fekete ország című, társadalomkritikai tablója. Ahogy erős látlelet a világkrízisről legújabb munkája, a Krízis trilógia is. Hasonló hangvételű produkciók Pintér Béla és Mohácsi János szatirikus krónikái a magyar jelenről és a magyar múltunkról. Azért kell ennyire kiemelni a magyar szót, mert Dörner György inkriminált dolgozatában a kelleténél sokkal többször szerepel, ami teljesen értelmezhetetlen józan ésszel, hiszen mindnyájan magyarok vagyunk, magyar nyelvű színházat csinálunk határon innen és túl, magyar nézők nézik a magyar szerzők jó vagy kevésbé jó drámáit és előadásait. Minek ezt ennyire hangsúlyozni? De az előttünk, a valóságban zajló többepizódos, egyre durvuló színpadi történet erre is ad újabb és újabb támadó válaszokat.
Egy demokratikus, sokszínű és heterogén kulturális életben egyaránt helye van a hagyományos és az alternatív, a külföldi és a hazai, a szöveghű és a modernizációs színházi törekvéseknek, a különböző felfogások összeütközésének, belső színházi döntéseknek, kik, melyik művet tartják idő- és korszerűnek a bemutatásra, s ezek az alternatívák egymást gazdagíthatják. De az ellenségképzésnek ebben az egyre erősödő légkörében ez nálunk ma nem színház-esztétikai kérdés, hanem aktuálpolitikai. Dörner György és Csurka István hatalmi szóval került vezető pozícióba közismert politikai nézetei hangoztatásával és egy felkészületlen pályázattal. Így szó sem lehetett alternatívák és felfogások ütköztetéséről, arról az újra és újra ismételt és gyakran hamvába holt próbálkozás mérlegeléséről, hogy létrejöjjön-e vegytisztán a magyar drámák színháza.

(....)

Az új színházi pályázat még kódoltan, Csurka István azonban már gátlástalan nyíltsággal hirdeti antiszemita nézeteit. Egyik újabb interjújában már kétségbe vonja egyes magyar szerzők magyarságát is, név szerint említve Spiró Györgyöt, egy nagy vitát kavaró, de majdnem harminc éve megjelent verse kapcsán: "...Mi inkább magyar szerzőket akarunk játszani. Spiró tán nem magyar szerző?" - kérdezi a riporter. "Nem tudom. Íróként számomra nem bizonyított, hogy az lenne..." (Heti Válasz, 2011. 10. 13.) Egy hajdan jelentős magyar író mondja ezt a súlyosan dehonesztáló és riasztó történelmi emlékeket idéző szavakat kollégájáról, egy másik, napjaink egyik legjelentősebb magyar írójáról. És ezt követte Ascher Tamás és a liberális szellemi kultúra és színház elleni példátlan támadása a Magyar Fórumban. Egy kiegyensúlyozott, egymás véleményét toleráló európai országban nem okozna különösebb riadalmat ilyen szélsőséges vélemény és ilyen szélsőséges eszméket hirdető marginális orgánum. De itt, ahol ez a periféria a centrumtól kap megerősítést, már sokkal nagyobb egy ilyen döntés veszélyessége, destabilizáló hatása.
E két újdonsült színházvezető politikai és ideológiai nézetei már egyértelműen bizonyítottak. A nem csillapodó és szokatlanul nagy méretű tiltakozás elsősorban eddigi, múltbeli szereplésük, megnyilvánulásaik és nem jövőbeli színházi terveik miatt robbant ki. És védelmezőik kínosan, óvatosan kerülik az állásfoglalást a már közismert nézetekkel kapcsolatban, csupán a jövőről beszélnek, azzal a viszonváddal illetve a tiltakozókat, hogy előre és méltatlanul támadják "a magyar nemzeti dráma otthonát" és a készülő "szép" és "értékmentő" előadásokat.
A küzdelem állóháborúvá változott. Nem maradt más hátra, mint a folyamatos tiltakozás és valamiféle halvány reménykedés, hogy a döntéshozók mégis felmérik a következményeket, visszavonják döntésüket, és új pályázatot írnak ki az Új Színház vezetésére".

RADNÓTI ZSUZSA ÍRÁSÁT TELJES TERJEDELMÉBEN A NOL.HU-N OLVASHATJÁK!