'Már készül bennem a forradalmár' - Horváth Margit mesél

Több mint tíz évadon át játszott a Jókai Színházban, később ötöt a Hevesi Sándor színházban, 1999 óta pedig a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház színésznője. Rajong a városért – és a város viszontszereti. Azt mondja, egyetlenegy oka lehetne annak, ha elhagyná Nyíregyházát: a családja. 

Bármennyire is hihetetlen, de igaz: a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház színésznője, Horváth Margit sokszor azért nem mer mozdulni, mert kishitű. Szereti, ha szeretik, s mindenkinek meg akar felelni. Tudja, hogy ez lehetetlen, de legalább megpróbálja. Úgy véli, minél több meghatározó élményen van túl, annál jobb színésznő. Márpedig mögötte ott a nagy szerelem, a nagy csalódás, a tragédia és a boldogság is.

horvath_margit_kHorváth Margit

Hűséges típus – állapítom meg, mire azt válaszolja, ez természetes. De azt is hozzáteszi: az, hogy mennyi időt tölt egy-egy helyen, nem mindig rajta múlik. – Földhözragadt vagyok, aki nem mer mozdulni, nem mer váltani, és ennek minden bizonnyal a kishitűség az oka – mondja, de nem nagyon hisszük, ám ő bizonygatja: nem bízik magában, s nem áll ki magáért, s hogy e téren érzékel némi elmozdulást, azt a lányának köszönheti: érte bármire képes.

Nem mondok ki dolgokat, s érzem, ahogy gyűlik bennem a feszültség, ami mindig rossz helyen, rossz időben robban. De már készül bennem a forradalmár, mert mint mindenre, erre is meg kell érni – mondja. Úgy véli, minél több meghatározó élményen van túl, annál jobb színésznő.

Ahhoz, hogy az adott szerep tényleg az enyém legyen, hogy birtokolhassam még a csendjét is, hogy magammal vihessem a nézőket, hogy teljesen átadják magukat nekem, ahhoz meg kell élni a nagy szerelmet, a nagy csalódást, a szegénységet, a jólétet, de kell hozzá tragédia és boldogság is. Azt mondja, a szerepek mindig akkor találták meg, amikor az élete éppen ott tartott, ahol a szerepe szerint is tartania kellett.

Amikor a Csárdáskirálynőben Szilvia voltam, az életemben is Szilvia voltam, most pedig néha azon kapom magam, hogy itthon is úgy viselkedem és beszélek, mint ahogy a Kokainfutárban Maria Kroll.

Bár több, mint két évtizede áll a színpadon estéről-estére, Horváth Margit még mindig izgul egy-egy előadás előtt, és vannak olyan rituálék, amiket soha nem hagyna el. A kritikákat nem igazán szereti, és ha hibázik, azt napokig cipeli magával. – Agyalós típus vagyok – meséli, s hozzáteszi: nem szereti, ha nem szeretik, s meg akar felelni mindenkinek.

Tudom, hogy ez lehetetlen, és ez szétfeszít. Állandó lelkiismeretfurdalásom van amiatt, hogy otthon kell hagynom a férjemet és a lányomat Békéscsabán, miközben én itt vagyok, folyamatosan út közben.

Munkája és élete lemondásokkal jár – itt is és ott is. – De a színház minden egyes szereppel új oldalamat mutatja meg – saját magamnak – meséli. – Mert minden egyes darab kapcsán kiderül: ez is én vagyok. Olyan tulajdonságaimat ismerem meg, amikről nem tudtam, hogy léteznek, s hogy azok az enyémek. Minden szerep én vagyok, még akkor is, ha az nem mindig pozitív. Ezekre ráébredni, ezeket megtapasztalni időnként hatalmas eufória, máskor csöndes elgondolkodás, de minden esetben nagy élmény. És ha ezek látszanak a színpadon, ha én vagyok a civil Hugi, de közben őszinte vagyok és a néző is elhiszi, amit mutatni és mondani akarok, az maga a varázslat. És hála Istennek egyre többször élhetem ezt át.

(Szerző: Száraz Ancsa, Fotó: Racskó Tibor, Eredetileg megjelent: Sikeres nők)