Köles Ferenc helyettesíti Dolhai Attilát a Koldusoperában

Dolhai Attila betegsége miatt a Koldusopera november 23-ai és 24-ei előadásában Bicska Maxit Köles Ferenc, a Pécsi Nemzeti Színház művésze alakítja. A fiatal színész egy nap alatt elevenítette fel a 2008-as szerepét és azt meséli a vonaton utazva memorizálta a szöveget.

Köles Ferenc ugyan beugrik a Thália Színházban megtekinthető produkcióba, de a szerep, s az előadás nem ismeretlen számára, hiszen Pécsett, ugyancsak Béres Attila rendezésében 2008-ban már eljátszhatta a sármos rablógyilkost.

kolesferenc

„Kedden hívtak fel az Operettszínházból, hogy helyettesíteném e két előadásban Dolhai Attilát. Kértem két óra gondolkodási időt. A feleségem is folyamatosan játszik, és kérdéses volt, hogy a gyermekünkre tud e valaki vigyázni. Miután apósom pont ráért, igent mondtam." – meséli a színész, akit a Koldusopera előtt másfél órával értünk el telefonon. Kurt Weill zenés, kultikus darabja ugyanis november 23-án és 24-én látható a Thália Színházban.

Köles Ferenc azt is elárulta, hogy izgulni sincs ideje, mivel olyan gyorsan történt minden.

„Tegnap kikértem az archívumból a szövegkönyvet és a Pécs-Budapest vonatúton újra tanultam Bicska Maxit. Három éve ugyan már játszottam a szerepet, de Weill azért néha mellőzi a fülbemászó dallamokat, úgy értem, nem emlékszem mindenre tökéletesen. A prózai résszel szerencsére nem akadt gond. Az meg különösen izgalmas, hogy a rendező, Béres Attila jelenleg Erdélyben dolgozik, így az asszisztensek és az Operettszínház művészei segítettek. Kedd este megérkezett a próbaterembe Szinetár Dóri, Szabó P, Szilveszter, Szendy Szilvi, Peller Anna és azonnal a szárnyuk alá vettek. Teljesen akkor leszek nyugodt, ha ma este lemegy a függöny, és jól sikerül a produkció, de tulajdonképpen mindenre van megoldás. Az egész napos próba után már csak néhány dal okoz némi fejtörést, de ezúttal Bicska Maxi börtöncellájának falán Kurt Weill idézet olvasható majd.„ - tette hozzá nevetve a bravúros beugró.

koldusoperaJelenet a Koldusoperából

Köles Ferenc a PTE-FEEFI művelődésszervező szakán szerzett diplomát, jelenleg a pécsi teátrum tagja, látható az Édes Annában, a Hajmeresztőben, A kétfejű fenevadban és A testőrben is.

A Koldusoperára a jegyek természetesen érvényesek, azokat nem váltják vissza. Megértésüket köszönjük!