A KÉZ - Bítzenés ősbemutató Kaposváron

A kéz egyértelműen gitározásra való: lefogjuk a húrokat, belevágunk egy dalba, és miénk a világ, no meg egy bítzenés szindarab... mondjuk Kaposváron.

ALKOTÓK A DARABRÓL, meg arról, hogy miről is...

foszereploA kéz egyértelműen gitározásra való: lefogjuk a húrokat, belevágunk egy dalba, és miénk a világ. A kéz bűvös erejű: zenekart szervez körénk, hogy aztán a lányok sorban elájuljanak a koncertünkön. A kéz minden idők legjobb gitárosává tehet. A kéz tesz valódi zenésszé. A kéz bedagad és bőrkeményedéses lesz, ha használják. A kéz még akár farmernadrágot is szerezhet nekünk! 
Aztán van az a kéz, amelyik a földet műveli. A kéz, aminek köszönhetően Pestre megyünk iskolába, nyaralni a Balatonra. A kéz Apa keze. A kéz, amely a bokrokat ülteti, a permetezőt kezeli, a termést szüreteli. A kéz bedagad és bőrkeményedéses lesz, ha használják.
Aztán van olyan kéz is, ami üt - bedagad és bőrkeményedéses lesz, ha használják. 
És annak a lánynak is van keze, akinek gitározni szeretnénk. Azt a kezet kellene megpróbálni megfogni. Kínkeserves feladat: csak mintegy véletlenül, épp hogy megérintve, akaratlanul és nyilvánvalóan nem közeledési szándékkal... A kéz hagyja-e, hogy belesimuljon egy másik kéz?
Háy János saját novelláskötete, „A bogyósgyümölcskertész fia" alapján írta a színdarab szövegét, hogy aztán Lovasi András zenét csepegtessen hozzá; Göttinger Pál gondoskodik a fiatalos, lendületes rendezésről. Reméljük, hogy az előadás végén az Önök kezei is összeütődnek majd...

 

GÖTTINGER PALI A KÉSZÜLŐDÉSRŐL:

"Háy és Lovasi - úgy vagyok persze, mint a készülő darab főhőse lenni szeretne: az a jóféle elhűlés, hogy hogyan kerülök ezek közé az emberek közé,gottinger kezdőként, érdemben ismeretlenül. Munícióimat rendezgetem a kaposvári munkához: valamit már gondolok a Háyról, mert olvastam, és mert találkozhattam vele és az írásművészetével hivatalból is a Magyar Színházban. Valamit gondolok a zenéről is, amit itt hallani szeretnénk majd, mert beszélgettem a Lovasiékkal, és úgy tűnt, mintha értenénk, mit beszél a másik. Valamit gondolok a kaposvári társulatról, mert sokukat ismerem személyesen, és sokukat tisztelek a színpadon látottak miatt.
Úgyis csak akkor dől el minden, mikor leülünk októberben egy asztal köré valamennyien, és megpróbáljuk a saját elért, el nem ért és elérhetetlen "többre"-vágyásunkat megfogalmazni a tinédzser rocker történetén keresztül. Hogy van-e bennünk annyi emberismeret és bölcsesség, mint Háyban, annyi stílusérzék és közlésvágy, mint Lovasiban. Annyi szeretet, hogy segítsünk ennek az igyekvő fiúnak, megmentsük őt a léleknyomorító nevetségessé válástól - meg persze magunkat.
A kezünkről van szó. Hogy tudunk-e gitározni. De érted, "úgy".
Alig várjuk."

 

LOVASI ANDRÁS AZ ELŐZMÉNYEKRŐL:

- Van valamilyen múltad-történelmed konkrétan a Csikyvel?

- Annyi, hogy pécsiként a nyolcvanas években sokat jártam ide előadásokat nézni.

- És Háy Jánossal?

- Vele régóta ismerjük egymást, de dolgozni még nem dolgoztunk együtt, illetve egyszer az Ördögkatlan Fesztiválon, egy irodalmi zenés esten, ahol ő is zenélt és én is irodalmárkodtam, és összekentük egymás dolgait... a másikéval. Ő beleciterázott az én számomba, én meg belebeszéltem a szövegébe. Ő egy elvetélt rockzenész. Mint mindannyian az én generációmból.

- És most?

lovasi- Rátóti Zoltán felkért, hogy hozzunk össze egy zenés játékot, aminek az alapja Háy egyik regénye lesz. A regényt olvastam, még mielőtt a Jánost megismertem volna, jókat röhögtem rajta, eddig ennyi közöm volt hozzá. De ez a munka most mindenkinek, neki is, nekem is egy kihívás. Mindenekelőtt az, hogy a zenés játéknak Magyarországon vannak sikerre ítélt hagyományai, amiket vagy felül kell írni, vagy el kell felejteni. Ezek a magyar operett hagyományaiból gyökereznek - amit itthon nagyképűen musicalnek hívnak. Ennek az általam egyáltalán nem elítélt vagy prekoncepcióval kezelt műfajnak vannak olyan hagyományai, amik a magyar szórakoztató zenében is megjelennek. Ezekre lehet építeni. Ha akarunk. Ha használni fogjuk, akkor újra ki kell találnunk őket, vagy pedig gyökeresen elvetni, és csinálni egy teljesen más, valami csupasz, radikális dolgot...

- Nem teljesen új számodra ez a terep.

- Csináltam már alkalmazott színházi zenéket, meg olyanokat, amik már-már a zenés darab felé mutattak. Utoljára a Budapest Bábszínház Csizmás kandúrjához írtam dalszövegeket, a zenét a Csík zenekar prímása, Szabó Attila szerezte. Előtte meg a Pécsi Egyetemi Színháznak csináltunk A kétfejű fenevadhoz meg a Tartuffe-höz zenét. Kiderült, hogy könnyebb meglévő karakterekre dalt írni, mint megteremteni egy háromperces dal önálló világát a semmiből. Mondjuk a rendező megadja a kereteket: "itt és itt a darabban ez a két karakter énekeljen erről és erről, ez legyen az első mondat". Az önálló dalnál meg kell teremteni a világot, egy közeget, amibe rögtön bekerülsz, mint hallgató, és ki kell találni, hogy ki beszél így, ki a dal "elbeszélője". Ezek egy darabban már adottak.

Ebben a mostani munkában az az izgalmas, hogy ez még nem egy kész dráma, úgyhogy itt a zene vissza tud hatni a dramaturgiára, bele tud kapcsolódni a darab létrejöttébe, cselekményformáló erőként használódik. Van egy fontos kérdés: hogy mennyire kell központoznia a zenének, mennyire kell a dramaturgiai fordulópontokon előjönni, kiemelni a hangsúlyokat, reflektálni a darabszerűségre, megírtságra... vagy mennyire működhet a zene a klasszikus operett-dramaturgia mentén, miszerint a szereplők az érzelmi csúcspontoknál fakadnak dalra mintegy észrevétlenül, mikor már nem bírnak tovább az érzéseikkel. Mindkét lehetőség baromi érdekes.

- Viszont a regénynek van egy meghatározott zenei világa...

- Igen, a hetvenes-nyolcvanas évek nemzedéki nosztalgiája. Erről beszélgettünk Jánossal, ez egy érdekes kérdés, hogy mennyire kell ehhez a zenei világhoz kapcsolódni, és arra jutottunk, hogy nem feltétlen kell egy az egyben megjelennie.

- Vannak konkrét számok, amiket a srác játszik.

- Igen, Jimi Hendrix például. Persze bekerülhetnek zenei idézetek, parafrázisok, azt gondolom, ez a kérdés később fog kikristályosodni. Talán végső soron a próbák közben, hiszen az itteni színészekkel, ebben a színházban dolgozunk, ez is meghatározó pontja a zene alakulásának.

- Mondjuk, hogy a főszereplő srácnak gitározni kell.

- Csak annyira kell tudnia a színésznek gitározni, amennyire mondjuk a Háy is tud... :)

A KISCSILLAG A DARAB EGYIK DALÁHOZ FORGATOTT KLIPET:

                      

kezplakat

 

A Szinház.hu "A KÉZ" címmel sorozatot indít, melynek keretében beszámol a darabról, a szereplőkről, és a rock and rollról.

Háy János - Lovasi András: A KÉZ / bítzenés szindarab

Dávid Nagyhegyesi Zoltán e.h.

Anya  Varga Zsuzsa

 Apa  Szula László

Nagymama  Tóth Eleonóra

 Zenetanárnő   Csapó Virág

Peti  Béli Ádám e.h. (TEVA-ösztöndíjas)

Gábor  Fándly Csaba

Laci  Marofka Mátyás e.h.

 Kristóf  Dénes Viktor e.h.

Kriszta  Lovas Rozi  e.h.

 Anna  Czakó Julianna  e.h.

Egyik csaj Czene Zsófia,

 Másik csaj  Grisnik Petra

Emese  Tolnai Hella  e.h.

 Szobafőnök Gulácsi Tamás

Matektanár   Némedi Árpád

 Ápolónő  Nyári Szilvia

Két "verőlegény"  Mózes Balázs, Takács Géza

 

A Maradék:

Császári Gergely - akusztikus gitár, Drapos Gergő - basszusgitár, Mészáros Ádám - villanygitár,Gáspár Gergely - dob

Díszlet: Csík György Jelmez: Kovalcsik Anikó

Világítás: Memlaur Imre Zenei vezető: Drapos Gergő

Koreográfus: Katona Gábor Koreográfus-asszisztens: Bódis-Nagy Katinka

Súgó: Csordás Bernadett Ügyelő: Székely György

Vetítés: Kiss Ákos Segédrendező: Váradi Szabolcs

Rendező: Göttinger Pál

Bemutató: 2011. december 9.