„A kertben illatokkal játszottak a szagok” - A KÉZ 3. fejezet

Már javában próbálják a kaposvári Csiky Gergely Színházban a Háy-Lovasi páros A kéz című bítzenés színdarabját, melyből ősbemutatót tartanak decemberben. A munkafolyamatról egy megfigyelő gondolatait olvashatják.

1

Göttinger Pál

Két és fél héttel a bemutató előtt:

Két és fél héttel a bemutató előtt, próba a színpadon, jelzés-díszlet-kellékkel. Meg a hang, a tánchoz. Igen, ez táncos előadás lesz, bizony. De nem úgy ám, csak úgy.

Göttinger Pál (valóban ő, a friss Junior Príma-díjas) az a rendező, aki nem nagy, érthetetlen hűbelebancokat puffogtat a színésznek, ha meg akarja értetni vele a szerepe mélységét, adott helyzetben szándékolt mondanivalójának lélektani tartalmát, hanem egészen egyszerűen, a saját életéből, tapasztalataiból nyert élményeket osztja meg az épp küszködő színésszel. Merthogy lehet azt is egy azon hangsúllyal, és mélységgel elmondani, hogy éppen én hol tartok a pályámon, meg hogy egyébként van egy hajszál a reggeli tojásrántottámban. Mert a kettő igazából nem is különbözik. A kézben legalábbis biztos, hogy nem. Épp úgy nem, ahogy nem különbözik adott esetben a vidék magányossága a nagyvárosi egyedülléttől. Mert ha úgy van, akkor nincsen vége egyiknek sem.

2

Fél- Maradék

Két héttel a bemutató előtt:

A zenetanárnő (Csapó Virág) érzékeny orra nem bírja Dávid (alias főhős, civilben Nagyhegyesi Zoltán) konyhaszagát. Ezen elgondolkodom. Milyen szaga legyen annak, aki a konyhában van? És annak, aki enni ad a tyúkoknak, akiknek később meg vérszaguk lesz, de csak azért, hogy aztán konyhaszaga lehessen az egész családnak vasárnap tizenkettő környékén? Jó ebédhez szól a nóta-szag. De korábban kezdődik ez. Jóval korábban. Már reggel öttől igazából, első a sülő kelt tészta- és sütiszag, aztán a répa-fehérrépa, petrezselyem és karalábé-szag, mert a tészta után jöhet a leveszöldség-pucolás. A déli harangszó-szag után meg a mosogatószer-szag. Még utána a jóllakott horkolás nyálszaga.

3

Csapó Virág

Szagológiai filozofálgatásba kezdek a próbán. Egy embernek élete során mennyi és milyen szagai vannak? Vagy egy helynek? Milyen helyek szagát veszem át? Menza-babgulyás? Kocsmai cigiköd? Személy vagy sebesvonat-bőrülés? Step-aerobic-terem? Chanel No. 5? Axe-angyalok? Melyik érzésnek milyen szaga van? A félelemnek, a szerelemnek, a rock-koncertnek, a tyúkólnak, a … gyorsan visszakapcsolódom a próbába, mert közben a tyúkok között, a hátsó udvaron megszólal a rock, és tízezer ember tombol a villogó fények alatt. Míg anyu meg mama kukoricát morzsolnak. Mi a különbség Jimi Hendrix és Szécsi Pál között? Már szagok tekintetében… „Na, vigyél még egy kis darát a tyúkoknak.” ‒ veti közbe a Tóth Nóra-nagymama-figura, de én tovább viszem a szag-vonalat.

4

Lovas Rozi és Dénes Viktor

Van-e szaga az álmoknak? Álmodozzál csak, álmodozzál színeset-szagosat, te fiú a tyúkok közt. Azt teszi a zenetanárnő és a nagymama is. Meg a Jimi Hendrix is valahol messze. Mennyi a különbség az álmodozók között? Mindegy, ki hol érzi magát jobbra érdemesnek, száműzöttnek, megnemértettnek. Tök mindegy, falu-város-New-York-City, aki éppen álmodozik, az pont ugyanolyan: a tekintet fókusza kicsit veszt a konkrétságából, valamivel a tárgyak mögött pihen meg, aztán kicsit bentebb csuk a szem, és magában találja meg a horizontot, vagy egy másik horizonton magát. És pont akkor leszünk pont ugyanolyanok, mikor a legkülönbözőbbnek álmodjuk magunkat.

Úgyhogy irány a Balaton! A vízben is mindenki vizes. (Szerző: SZF)

 

KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

  • Néha eltűnik a fal - Nagyhegyesi Zoltán mesél

    Néha eltűnik a fal - Nagyhegyesi Zoltán mesél

    Nagyhegyesi Zoltán, a Színművészeti Egyetem zenés színész szakának negyedéves hallgatója játssza Dávidot, A KÉZ című bítzenés szindarab főszerepét. A naivan dacos vagy dacosan naiv Dávidot, aki rocksztár ...»

  • A KÉZ - Bítzenés ősbemutató Kaposváron

    A KÉZ - Bítzenés ősbemutató Kaposváron

    A kéz egyértelműen gitározásra való: lefogjuk a húrokat, belevágunk egy dalba, és miénk a világ, no meg egy bítzenés szindarab... mondjuk Kaposváron. ALKOTÓK A DARABRÓL, meg arról, hogy miről ...»