A KÉZ 4. fejezet - Tolnai Hella mesélt

Tolnai Hella, a Kaposvári Egyetem színész szakának negyedéves hallgatója játssza Emesét, A KÉZ című bítzenés szindarab főszerepét. Arról mesélt, hogy került színházközlbe.

Hogy indult a kapcsolatod a színészettel?

Kecskeméti vagyok, 2007-ben érettségiztem a Zeneművészeti Szakközépben. Eredetileg énekelni szerettem volna, hegedűltem, zongoráztam is. 2 évig ének szakos voltam, be is adtam a jelentkezést Szegedre ének szakra. 2007-ben Pesten és Kaposvárra is felvételiztem a Színműre, akkor nem sikerült, viszont a Magyar Színház Stúdiójába felvettek. 2008-ban vettek fel ide Kaposvárra, most negyedéves vagyok.

hella

Milyen volt ez az egy év, és előnyt jelentett-e ez neked a későbbiekben?

Izgalmas volt elkerülni otthonról. Az egyetem előtt nem volt sok közöm a színházhoz, szerettem színházba járni nézőként, ennyiben kimerült, meg volt versmondó múltam. Iglódi István volt az osztályfőnököm, nagyon szerettem, nagyon sokat tanultunk tőle. A magam számára mindenképpen előny volt ez az egy év, mert másképp nehezebb lett volna ráfutni a felvételire, úgymond tréningben voltam.

Nagyon mást játszottál a Tisztogatásban mint most A kézben. Nem nehéz ez az ugrás?

A Tisztogatásbeli szerepemet nagyon szeretem. Nem hasonlítható össze a kettő. A Tisztogatásban végig éreztem , hogy kezd lehúzni maga a történet, amin ezek a szereplők keresztül mennek, az rátelepszik az emberre, ez könnyedebb.

hella2

Volt-e korábban zenés darabban szereped?

Másodévben Rusznyák Gábor rendezett egy darabot, a Ragtime-ot, és Réthly Attilának is volt egy zenés rendezése a Szedett-vedett Orfeum.

Milyen zenét szeretsz?

Nem voltam még ugyan koncertjükön, de hozzám közel áll a Lovasi, bár ez nem olyan régi dolog, úgy 3-4 éve van. Szeretem a Kiscsillagot, a Quimbyt, meg Palya Beát is.

A darabról mit gondolsz?

Nem egy bonyolult történet. Erről az jut eszembe, hogy voltak a környezetemben olyan emberek, akik faluról jöttek Kecskemétre, nem mindenki tudott velük mit kezdeni, egyszerűen máshogy viselkedtek.

Emese szerepéhez hogyan közelítesz?

Pici szerep, vissza kell menni diákba. Durcás lány, rivalizál Annával, miközben felállít magában egy rangsort, amiben Annát, maga fölé helyezi.

Van-e szerepálmod?

Mindig félek ettől a kérdéstől, de ahogy egyre közelebb kerülök a színházhoz, mindig kezd kopni a dolog, és egyre tágul a horizont.

Szerző: Tóth Marcsi


Kapcsolódó anyagok:

  • Már javában próbálják a kaposvári Csiky Gergely Színházban a Háy-Lovasi páros A kézcímű bítzenés színdarabját, melyből ősbemutatót tartanak decemberben. A munkafolyamatról egy megfigyelő gondolatait olvashatják. ...»

  • Néha eltűnik a fal - Nagyhegyesi Zoltán mesél

    Néha eltűnik a fal - Nagyhegyesi Zoltán mesél

    Nagyhegyesi Zoltán, a Színművészeti Egyetem zenés színész szakának negyedéves hallgatója játssza Dávidot, A KÉZ című bítzenés szindarab főszerepét. A naivan dacos vagy dacosan naiv Dávidot, aki rocksztár ...»

  • A KÉZ - Bítzenés ősbemutató Kaposváron

    A KÉZ - Bítzenés ősbemutató Kaposváron

    A kéz egyértelműen gitározásra való: lefogjuk a húrokat, belevágunk egy dalba, és miénk a világ, no meg egy bítzenés szindarab... mondjuk Kaposváron. ALKOTÓK A DARABRÓL, meg arról, hogy miről ...»