Lemondott a polgármesterségről Rátóti Zoltán

A Kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatója azzal indokolta döntését, hogy a polgármesteri poszttal járó feladatokat felelősséggel már nem tudta vállalni. Rátóti Zoltán a Zala megyei Magyarföld első embere volt.

A kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatójának kinevezett Rátóti Zoltán csaknem egy évvel második ciklusának megkezdése után, idén szeptember 26-án jelentette be lemondási szándékát – írja a Zalai Hírlap.

A színész mindezt elfoglaltságaival indokolta a lapnak. Mint mondotta, igazgatói megbízatásakor úgy gondolta, hogy az nem lesz hatással polgármesteri teendői ellátására, időközben azonban meggyőződött arról, hogy a két feladatot nem lehet párhuzamosan együtt végezni.

ratoti2

Rátóti Zoltán korábban így mesélt Magyarföldről:

Kereste azt a helyet, ahol elbújhat, a barátai révén rátalált Magyarföldre, a menedékre, aztán meg mégis nyári fesztivált rendez itt, polgármestere 2006 óta a harmincegynéhány lelkes falujának, fatemplomot épít. Sőt, saját házat. Ez aztán minden, csak nem elbújás.

- Sokáig jártam ide a barátaimhoz, tényleg kiiratkozni a zajból, talán azért éreztem, hogy kéne egy házat magamnak, ne lógjak már folyton a többieken. A többi valahogy jött.

Az itt élők befogadóak, de az igazi odafigyelést akkor érezte, amikor látták, megfogja a munka végét.

- Adtak tanácsot?

- Persze, egymásnak alaposan ellentmondókat. Jópofa, mókás volt. De kivívtam az elismerést.

Rátóti Zoltán ma már kéthektáros területet tudhat magáénak.

- Próbálkoztam biotermesztéses, vegyszermentes veteményessel, be kell vallani, hosszú távon tévedésnek bizonyult. Két évig kézzel szedtük a krumplibogarat, nem esett nehezemre, a kerti munkát ismertem gyerekkoromból. Gyümölcsfáim vannak, füvet nyírok. De leginkább olvasni szeretek, kiülni, nézelődni, gondolkodni. Most is, megérkeztem szombat reggel, megörültem, esett az eső, na jó, leülhetek, úgyis hoztam pár jó könyvet. Erre nem elállt, hogy lehessen dolgozni, a tél elől betakarulni, amit kell.

- Azt mondja, itt kiterül az idő..., s azt, ez a sose látott szülőföld.

- Igen, már messziről, sok-sok kilométerről érzem ezt, amikor kocsival közeledek.

Ha befogadták, kutya kötelessége visszaadni valamit annak a parányi közösségnek, amelyik ennyire megbízott benne. Pedig a polgármesterség kezdetén még gyomorgörcse is volt, ha jött Magyarföldre- korábban Dobraföld- , s rágondolt az elsimogatnivaló, rá váró konfliktusokra. Még az elmenekülésen is gondolkodott.

- Itt voltak az irigyek, Pesten meg olyanok, akik cikizték? a mi van, Magyarföldön akarod megcsinálni magadat típusú csipkelődések?

- Ebben volt is valami azt hiszem, kevés volt akkor az engem kielégítő szerep.

Túl vagyunk ezen, a híres, ökumenikus fatemplom is például - bár kell hozzá még némi pénzmag -, most már biztosan megépül. Ha már itt tartunk, a hite rejtőzködő, de eleven.

- Tavaszal hófehér öltönyben mondta az alapfa letételénél a beszédet. Mint egy idetévedt arkangyal a szalmabálák, lócitromok között, aki hozott valamit fontosat...

- Gondolja? Látja, én csehovi alaknak gondoltam magam. Igaza van, volt benne valami teatralitás....

Folytatás a Fehér öltöny, csehovi alakon című cíkkben.

Forrás: Zalai Hírlap

Kapcsolódó anyag:

Érdemes megfeszülni

Érdemes megfeszülni

A kaposvári Csiky Gergely Színház új igazgatójával, Magyarföld polgármesterével, a Nemzeti színészével, egy rendezővel, egy zenekar tagjával, azaz Rátóti Zoltánnal beszélgettünk, akinek szeptember elsejével felfordult az élete. Miért? Megtudhatják interjúnkból.   »