Verebes István: Miért akar valaki színházigazgató lenni?

Verebes István Múlásom napjai című blogjában értekezett a kérdésről. "Amikorra sikeressé válik valami, addig a beleáldozott idegbaj már tompítja azt az örömöt, ami akkor érné az igazgatót, ha a dicsőség oroszlnrészét nem happolják el az orra elöl mások" - fogalmaz a rendező.

"Mi ez a tolongás? Mi vonzza az arra alkalmatlant, hogy színigazgatóvá váljék?! A kérdésre adható válasz roppant egyszerű. Hatalomvágyból. Vegyük sorra, mi egyéb csábítaná más! Anyagilag nem jövedelmezőbb, mint egy kerületi csatornafelügyeleti szerv vezetőjének lenni és lopni is sokkal egyszerűbb például egy közraktárból. Színigazgatónak lenni unalmas, primitív foglalkozás. Ha eldöntöd, mit játszol és mikor, ha leszerződtetted a rendezőket és elkészülnek a szereposztások, onnantól a munka érdemi része elvégezve, minden mást elintéznek a munkatársaid, neked már csak simogatni, fegyelmezni, jóváhagnyi, nemet mondani, aláírni, megnyugtatni„ ellenőrizni, leveleket olvasni, ajánlkozókkal találkozni, értekezletre járni, újságírókkal beszélgetni, hátat tartani, védekezni, támadni, pereskedni, reprezentálni kell, - booooorzalmas!

verebes

Aztán hogy kreatív tevékenység volna-e?! Amikorra sikeressé válik valami, addig a beleáldozott idegbaj már tompítja azt az örömöt, ami akkor érné az igazgatót, ha a dicsőség oroszlnrészét nem happolják el az orra elöl mások. Akkor miért ácsingóznak annyian a pozícióért?! Mert “az adott üzem” nyersanyaga nem vas, nem fa, nem fonal, vagy iratpapír, hanem az emberi idegrendszer! Nagyszámú individum fölött uralkodni morganatikus érzés. Állapotaik, reményeik„ magánéletük, vágyaik és keserűségeik, illúzióik és kínlódásaik fölött “igazgatni” mindezt, maga a mámor. Ez vonzza a sok deklasszálódott színészt, hogy nálánál tehetségesebb pályartársait lebírva, ha akár csak rövid időre is, gyógykezeltessék frusztráltságukat.!"

 

Forrás: verebesistvan.tumblr.com