'Jupiteri zsenialitás megtestesülése a Don Giovanni'

Kedden este Medveczky Ádám karmester vezényletével mutatkozik be a Magyar Állami Operaház új Don Giovanni-produkciójának másik szereposztása. A 70 éves dirigens pályája során először vezényli a teljes darabot.

Medveczky Ádám ennek kapcsán elmondta, hogy a partitúrát, amelyből dolgozik, egyik mesterétől, a dalszínház legendás karmesterétől, Kórodi Andrástól kapta még a diplomakoncertjére. "Ahhoz képest, hogy a teljes operát most vezénylem először az operaházban, elég rossz állapotban van a kotta. Sokat használtam, mert a zeneakadémiai növendékeim számára már az első évfolyamon előírom, hogy Mozartot énekeljenek. A sok részletből egy teljes előadás is összejönne" - jegyezte meg.

medveczky

 

Mint fogalmazott, Mozart jupiteri, isteni zsenialitása testesül meg ebben a műben is. Akárhogy szépítjük, Don Giovanni negatív figura, de egy olyan démon, akinek a hatása alól aligha szabadulhatnak a szereplőtársak és a nézők, varázslatos egyénisége magával sodor mindenkit. Öntörvényű, kegyetlen, másokon gátlástalanul átgázoló figura, ám ő kölcsönzi a pezsgést, a színt a világnak. "Ahogy a másik univerzális alkotás hőse, Verdi Falstaffja énekli: nevethetnek rajta, de nélküle bizony kiveszne a költészet az emberi létből" - mutatott rá.

don2
"Az első felvonás végén szól a diadalmas Viva la Libertá!, ez az egyszerű dúr hármashangzat tükrözi Don Giovanni morális felfogását: 'itt, nálam mindent szabad'" - mondta a karmester, hozzátéve, hogy a második felvonásban a pozitív szereplők - Donna Anna, Donna Elvira és Don Ottavio - fejthetik ki egy-egy gyönyörű áriában belső hitvallásukat. Az elhagyott és megcsalt Donna Elvira nem ítél, "csupán" a lehetetlent célozza meg, javítani szeretne Don Giovannin - jegyezte meg Medveczky Ádám.
Mozart páratlan zseni volt, úgy halt meg 1791. december 5-én, hogy még számtalan szimfónia volt a fejében, csak már nem volt ideje papírra vetni - idézte Medveczky Ádám Bartha Dénes zenetörténészt. Mint fogalmazott, "Mozart nem volt felelőtlen, de rendkívül vagány volt, és imádta az életet, de látta az élet rossz oldalát is. És nem volt a vitrinekben álló porcelán figura sem. A muzsikája sem törékeny biedermeier zene, komolyan kell vennünk, az ő meghatározását a Don Giovanniról: dramma giocoso. A szélsőségeket vitte operaszínpadra, Da Ponte roppant szellemes szövegére, amelynek minden szavában erő van." 

don
A keddi bemutatóban a címszerepet Kovács István játssza, Donna Elvirát Bátori Éva, Donna Annát González Mónika énekli. Don Ottavio Szappanos Tibor, Leporello Alik Abdukayumov lesz. Zerlinát Hajnóczy Júlia, Masettót Kelemen Dániel személyesíti meg.