"Választhattunk: élet vagy halál" - Interjú Szűcs Miklóssal

"Az utóbbi pár évben szép lassan elvették az ember kedvét mindentől. Nem lettünk fontosak. Az elmúlt három évben a támogatásunk 40 százalékát vonták el és közben 15 % volt az infláció" - mondja Szűcs Miklós, a Budapesti Kamaraszínház igazgatója, akit az intézmény helyzetéről, a szakma állapotáról, abszurdumokról, politikai döntésekről kérdeztünk.

Bárhol is olvassa az ember az önéletrajzát, a Kamaraszínház honlapján, vagy a pályázatában, mindenhol említést tesz a családi hátteréről, főként az édesapjáról. „1956-ban tagja volt a Maléter Pál által vezetett négytagú delegációnak, amely november 3-án Tökölön, a szovjet csapatok kivonulásáról tárgyalt” – írja. Ilyesmiről nem mindenki szokott említést tenni.

Szűcs Miklós: Büszke vagyok az apámra és a nagyapámra is Nagyapám vármegyei tiszti főorvos volt a háború előtt, nyugdíjba menetele után Balatonszentgyörgyön nyugdíjasként praktizált. Bár dolgozott a faluban egy hivatalos orvos, reggelente 30 szekér állt a házunk előtt. Ha felírta a receptet és jelezték, hogy nincs rá pénz, a nagyapám adott egy huszast a betegnek, hogy kiválthassa a gyógyszert. Gyakorlatilag ingyen gyógyított. Humánus ember volt, akárcsak az apám. 1956 november 3-án hajnalban tartoztatták le a delegációt Tökölön. Tizenegy éves voltam, amikor az anyám behívatott minket a húgommal a nappaliba, megfogta a fejünket és azt mondta: „lehet, hogy többet nem látjátok az apátokat”. 150 méterre laktunk a Gyorskocsi utcától, ahova egyszer beengedtek minket. Szörnyű hely volt, egy idő után behozták az apámat, akivel egy közömbös beszélgetést kellett folytatni. A rendszerváltás előtt Ő írta az első könyvet 56-ról, Ezredes voltam a vezérkarnál címmel. Anyámat kirúgták az állásából, otthon műanyag esőkabátokat hegesztett… Maguk ezt fiatalok nem érthetik... Most majdnem elérzékenyültem... Elnézést kérek. Én soha nem sírtam, még az apám temetésén sem, de amikor 56 eseményeire gondolok mindig elérzékenyülök. Az apámtól tisztességet, becsületet, a törvények betartását tanultam. Egy fiatal fiúnak fontos, hogy legyen példaképe, nekem ő volt.

szucsnagy

Az egyetemen miért kezdte foglalkoztatni a színház?

Szűcs Miklós: Izgalmasnak tartottam az avantgard magyar és a nemzetközi drámairodalmat. Németh László társadalmi drámáiból írtam a szakdolgozatomat.

Miért?

Szűcs Miklós: Lehet, hogy felé irányítottak. Pedig akkoriban Németh László még nem számított divatos, vagy teljesen elfogadott írónak.

Újságíró lett.

Szűcs Miklós: Hetvenben felvettek a Ganz MÁVAG üzemi laphoz gyakornoknak, elvégeztem a hároméves újságíró iskolát, színikritikákat írtam. Az egyik évfolyamtársam, aki a Színházművészeti Szövetségnél dolgozott ajánlott a szakmai szervezetbe, amikor őt hívták a minisztériumba. Nyolc év után lettem ügyvezető titkár, először Sulyok Mária, majd később Kállai Ferenc lett az elnök. Abban az időben a szövetségben rendkívül hatékony szakmai munka folyt. Vámos László főtitkárral létrehoztuk az Országos Színházi Találkozókat, szakmai vitákat szerveztünk, csereutakat a volt szocialista országokba, később több nyugat-európai országokba is. Sajnos mára a szakma atomizálódott, megosztott, rengeteg szervezet van, de egységes fellépésről nem lehet beszélni. Mindenki külön-külön partizánkodik. Anno Székely Gábor, Zsámbéki Gábor, Ruszt József próbálta megújítani a magyar színházművészetet. Én -szó szerint értse- mindent elkövettem azért, hogy ezek az emberek bekerüljenek a szövetség elnökségébe, titkárságába. Ez meg is történt, átvették az irányítást az „öregektől”. Az én korosztályom viszont sajnos „elfelejtette” a következő generációkat kinevelni. Ez a mostani kinevezéseken is meglátszik.

Legutóbb például Pozsgai Zsolt került pozícióba, ő lesz az Új Színház főrendezője. Önnél is rendez.

Szűcs Miklós: Nem tudtam, hogy erre készül. Elolvastam Dörner pályázatát,  nem mindenben értek egyet az elképzeléseivel, gondolataival. De hozzáteszem, nagyon jól emlékszem arra, amikor Székely Gábort kiebrudalták az Új Színházból, teljesen jogtalanul.

Korábban azt nyilatkozta ő az etalon az Ön számára.

Szűcs Miklós: Székely Gábor a mai napig etalon a magyar színházművészetben. Borzasztóan sajnálom, hogy évek óta nem rendez. Elárulom magának, hogy minden évben felhívom és azt mondom neki: „Gábor, azt rendezel nálam, a Tivoliban, amit akarsz”. Előfordult, hogy majdnem aláírta a szerződést, de mégsem sikerült kimozdítani. Ez nagy bűne azoknak, akik őt leváltották.

eszenyi_vagyvillamosaEszenyi Enikő A vágy villamosában

Ön a színházában igyekezett megfelelni annak, amit példának tekint?

Szűcs Miklós: Az első perctől kezdve népszínházi törekvések jellemezték a Kamaraszínházat. Rövid időn belül egy nemzetközi rangú művészszínházat sikerült létrehozni kollegáimmal. Az elmúlt húsz évben 37-szer vendégszerepeltünk külföldön. Eszenyi Enikő első rendezése 91-ben volt a mostani Ericsson Stúdiónkban. Alföldi Róbertnek hét sikeres rendezése volt színházunkban. Böhm Gyuri volt az irodalmi vezető, Megyeri László a gazdasági igazgató. Több olyan fiatal került hozzánk a főiskola után akik más színházakban nem kellettek és most színházunk vezető színészei. Csak néhány nevet említsek: Stefanovics Angéla, Bozsó Péter, Dolmány Attila, Karácsonyi Zoltán, stb. Sajnos itt kell megjegyeznem azt a rossz gyakorlatot, hogy a szakma jelentős részre sajnos nem jár színházba. De még a rendezők, igazgatók sem nézik egymás előadásait. Ez abszurdum. Ugyanakkor véleménye mindenkinek van a másikról. A szakmai színvonal pedig enyhén fogalmazva is az elmúlt években nem javult.

Hogy látja a saját színházát a palettán?

Szűcs Miklós: Nézze, nálunk rendszeresek a magyar bemutatók. Az elmúlt két évtizedben 63 magyar darabot mutattunk be. Ennek több mint fele ősbemutató volt. Elmondok egy furcsaságot. Az idén kapott Kossuth díjat Kristóf Ágota. Egész Európában sikerrel játsszák darabjait. Két egyfelvonásosával pályáztunk a Katona József pályázatra, amelyre kizárólag magyar darabbal lehet pályázni. Nem kaptunk rá egy fillért sem. Amikor háttér információt kértem, azt mondták, hogy a kuratóriumi tagok nem ismerték az írónőt és unalmasnak találták a műveit. Ehhez nem érdemes különösebb kommentárt fűzni. A két egyfelvonásos nagy sikerrel megy és színészeink fantasztikus teljesítményt nyújtanak mind a két darabban. A színikritika is katasztrofális állapotban van, néhány önmagát vezető kritikusnak tartó azzal foglalkozik, ami nem a dolga, hogy ki hol legyen igazgató, nem azzal, hogy elemezze objektíven, részrehajlás nélkül azt az előadást amit látott. Az egyetlen igazán irodalmi szinten író kritikus MGP volt. Vele is sokat vitáztunk, de Ő több fejjel kimagaslott a többiek közül. A POSZT díjait minden évben előre ki lehetett osztani.

Tényleg?

Szűcs Miklós: Igen! Minket már pár éve nem hívnak meg a fesztiválra. Az ok a következő. Sopsits Árpád által rendezett Dosztojevszkij Bűn és Bűnhődéseaz akkori évad kiemelkedő eseménye volt. Nem tudták nem meghívni. De díjat nem akartak neki adni, ekkor az egyetlen külföldi zsűritag közölte, hogy azonnal feláll. Végül Bertók Lajos és László Zsolt megosztott díjat kapott. Bertók a rákövetkező évben a Kritikusok díját is elnyerte az Egy őrült naplójáért,amit szintén érthetetlen módon nem hívtak meg a POSZT-ra. Valószínűleg elvitte volna a legjobb rendezés és alakítás díját is és akkor nem minden díjat azok kapták volna akinek szinte bérletük volt. Azóta mi nem vagyunk meghívottak. Tavaly nem hívták meg a Csiszár Imre által rendezett Caligulát és nem hívták meg Lukáts Andor által rendezett Dühöngő ifjúságot sem. Pedig állítom ez a két előadás biztos benne volt az első ötben a tavalyi szezonban. Én azok közé tartozom, akik járnak színházba. Nagyjából tudom, ki hol tart.

Minek tulajdonítja, hogy a Kamaraszínházat nem hívják?

Szűcs Miklós: Vannak preferált színházak, preferált előadások. Én pedig kakukktojás vagyok, menedzser igazgatóként működöm, sehova sem tartozom. Az igazság az, hogy féltékenyek, irigyek ránk..

dij2002, a legjobb férfi főszereplő díját megosztva kapta Bertók Lajos és László Zsolt a POSZTon

Hogy lehet, hogy 20 éve igazgat?

Szűcs Miklós: Lehet, hogy jól csinálom? Soha nem kormányoknak, pártoknak csináltam színházat, nálam nincs jobboldali, baloldali színész, csak jó színész van, ez vonatkozik a szerzőkre is. Csak a minőség számít. Nem vagyok egy előszobázós típus, szókimondó vagyok, azt is terjesztik rólam, hogy időnként kiabálok. Ez azzal a kiegészítéssel valóban igaz, ha valaki negyedszer vagy ötödször sem csinálja meg amit kérek, vagy ami a dolga, akkor valóban felemelem a hangomat. Soha nem törekedtem arra, hogy engem szeressenek. A munkám alapján ugyanakkor azt érzem, hogy a társulat értékeli a munkámat.

Fontos, hogy szeresse a társulat?

Szűcs Miklós: Erre nem törekszem, de korrektségre igen. Mindenki tudja, még az irigyeim is, hogy ha azt mondom: A, akkor az A. Ha nincs róla papír és ha megállapodtunk azt is be kell tartani. Nálam ez így történik. Az utóbbi pár évben szép lassan elvették az ember kedvét mindentől. Nem lettünk fontosak. Az elmúlt három évben a támogatásunk 40 százalékát vonták el és közben 15 % volt az infláció. Ebben az évben az elvonások miatt a társulat egy havi fizetéséről mondott le, én előre lemondtam prémiumomról, csökkentettük a bemutatók, a vendégek számát, a díszlet és jelmezköltségeket és még a színház személygépkocsiját is eladtuk. És akkor a tulajdonos képviselője a teljes helyismeret hiányában közli, hogy a következő évre csináljunk nullszaldós tervet. És szerinte ez úgy érhető el, ha csökkentjük az előadásszámot. És hiába bizonyítjuk be, hogy a bevétel, plusz az előadó-művészeti törvényből származó 80 %-os többletbevétel nagyobb összeg, mintha egy előadás költségét megtakarítjuk. Hiába a számok, az érvelés, mindez süket fülekre talál.

Felteszem a mostani helyzetben is kértek Önöktől egy üzleti tervet…

Szűcs Miklós: Valóban. Ezt honnan tudja? Azt kérték, csináljak egy olyan üzleti tervet, hogy nullszaldóval jöjjön ki a színház 2012-ben. Na most figyeljen! 2010-ben 85 milliót vontak el tőlünk. Akkor, a vagyonkezelő 47 millió mínusszal fogadta el az üzleti tervet. Abban az évben, még 17 milliót elvontak, tehát összesen 64 milliót. Ehhez képest megtakarítottunk 26 milliót az évadzárásra. 2011-ben elvontak 37 milliót. 101 milliónak kellett volna lennie a hiánynak. Mi azt mondtuk, hogy 47-et bevállalunk, azt mondták, hogy szó sem lehet róla, mert ez a tőketartalék határánál van. Két hónapig nem kaptak a dolgozók fizetést, lemondtam a prémiumról, 38 millió forintot fogadtak el veszteségként. Időközben elküldtem 11 embert, a társulat lemondott az egyhavi fizetéséről, amit 8000 forinttal még csökkentettünk, (de megemeltük a kafetériát), lemondtam egész éves prémiumról, csökkentettük a bemutatószámot és megírtam, hogy nincs tovább, már csak a fal van a hátunk mögött. Ehhez képest majd hogy nem felelősségre akarnak vonni, azért, mert nem vagyok együttműködő és nem vagyok hajlandó egy nullszaldós tervet beadni. Ilyen nincs! Az a vagyonkezelő rögeszméje, hogy csökkentsük az előadásszámot, és ha kevesebbet játszunk, nyilván megtakarítunk. Pedig éppen előremenekülünk, azért játszunk, hogy több bevétel legyen és az előadó-művészeti törvényből adódó, nettó jegybevételnek a 80 százalékát megkapjuk plusz támogatásként. Ha öttel kevesebbet játszunk, akkor havonta 3-4 millió mínuszunk keletkezik! És nem hiszik el nekem, hogy nem bolondultam meg. Ha nyereséges lenne, hogy kevesebbet játszunk, miért ne csinálnám? Megkímélném a műszakot, a színészeket, és kevesebb munkám lenne! Miért gondolja valaki, hogy ennyi év igazgatás után a saját magam ellensége vagyok, nem akarok spórolni, amikor egyéb okokból, korábban 9 illetve 26 milliót spóroltam meg? Hát érti ezt maga? És ez még nem minden! A két stúdióhoz egy műszak tartozik. Korábban egy nézőtéri felügyelő dolgozott. Azért kezdtük 7-kor itt és fél 8-kor ott, hogy a nézőtéri felügyelő átérjen a másik oldalra a kezdésre. A gazdasági hivatal egy pénztárosból és két nyugdíjasból áll. Egy olyan színházról beszélünk, ami ebben a szezonban hat magyar darabot mutat be, melyből négy ősbemutató. A Tivolit annak fejében üzemeltethetjük, hogy 120 előadást ingyen kell játszanunk a fővárosnak. Mi ehelyett  220-at csinálunk úgy, hogy az önkormányzatnak ez nem kerül egy fillérjébe sem! Ennek fejében több mint két évtizede a Józsefvárost leadtuk.

forgoszinpad1991, Perczel Zita és Lukács Margit a Forgószínpadban

Ne haragudjon, hogy ilyesmivel állok elő, de egy pletyka szerint elvitték onnan a radiátorokat az átadáskor... Hogy hagyták el a színházat?

Szűcs Miklós: Micsoda? Leltárilag átadtuk, még lámpákat is otthagytunk! Szerettük azt az épületet. Ott olyan előadásokat játszottuk mint a Forgószínpad, a Faun, a Cigánykerék, a Piaf, a Bunbury, stb. Az utolsó néhány évben sajnos a közbiztonság rettenetesen megromlott. Megpályáztuk a Tivolit, szerencsére meg is nyertük.

Hogy bírja?

Szűcs Miklós: Erre a hivatalos válasz, hogy még három évig. Több ciklust nincs szándékomban végigcsinálni. Többé nem pályázom sehova, ha a saját, önző egyéni érdekemet nézném, lehet, hogy már most abba kéne hagynom, de az erkölcsi érzékem nem engedi, hogy cserben hagyjam ezt a nagyszerű társulatot.

Utódon gondolkodott már?

Szűcs Miklós: Igen. Régen szó esett arról, hogy Alföldi fogja tőlem átvenni a színházat, de ő türelmetlen volt és előbb igazgató lett a Bárkában, majd a Nemzetiben. Szeretném ha az utódom sikeresen folytathatná az eddigi munkát, de nem vagyok naív, pontosan tudom, hogy ebbe már nem lesz beleszólásom.

Annak idején Ön is pályázott a Nemzeti Színházra

Szűcs Miklós: Kétszer is pályáztam. Nem kellett volna, naív voltam. Rábeszéltek a kollegáim, barátaim. Az első alkalommal mindenki azt mondta, nekem kellett volna nyernem. Jordán Tamás lett az igazgató. Akivel egyébként semmi bajom, korrekt a viszonyunk. Annyit azért hozzátennék a dologhoz, hogy a kuratóriumi ülés jegyzőkönyvét 30 évre titkosították. Mit gondol, miért? Én tudom, mert valakitől megkaptam ezt a titkosított jegyzőkönyvet. Nem hittem a szememnek, hogy néhány kollegám, akik a kuratórium tagjai voltak, miket mondtak rólam, Tordy Gézáról a főrendezőről és a színházunk működéséről, művészi munkájáról A második alkalommal Alföldi Róbert nyert. Amióta világ a világ, politikai döntések születnek, jók és rosszak. Csiszár Imrének igaza van abban, hogy a pályázati rendszer álságos, fölösleges. Ausztriában úgy működik a dolog, hogy ha a Burgtheater igazgatóját ki akarja nevezni a bécsi polgármester, kinevezi és vállalja érte a felelősséget.

Jónak tartja ezt a gyakorlatot?

Szűcs Miklós: Igen.

Pedig a beszélgetés elején azt említette, a szakma érdekérvényesítő képességével van a gond. Ugyanakkor a Kamaraszínház jelentkezett a Teátrumi Társaságba.

Szűcs Miklós: Az tény, hogy nincs erős szakmai képviselet. Az is tény, hogy átjelentkeztünk a Teátrumi Társaságba, de ehhez nem fűznék hozzá semmit. Az is tény, hogy 25 éven keresztül egy vidéki színházból irányították a szakmát. Ezek nem egészséges dolgok.

Mióta mer nyíltan fogalmazni?

Szűcs Miklós: Hatvan éves koromban fogadtam meg, hogy egyáltalán nem fogok alakoskodni. A pártállamban azért nem lehetett kimondani az embernek a véleményét, mert az egzisztenciájával játszott. De ma se divat az őszinteség. Nagyon szeretem a fiatalokat és féltem is őket. Az öreg Maklárynak volt igaza, aki azt mondta, „sajnálom a fiatalokat, mert övék a jövő”.

Ilyen borúsnak látja a jövőt?

Szűcs Miklós: Sajnos igen.

Magyar Fruzsina dramaturg a múlt évad végén a sajtóval is közölte, Ön fenyegetéssel kényszerítette a dolgozókat arra, hogy mondjanak le havi bérükről.

Szűcs Miklós: Amit Magyar Fruzsina művelt, mélységesen felháborít. Én őt kétszer vettem vissza a színházba, ha úgy tetszik, kegyelemből, mert nem volt állása. Amikor az elvonásokról értesítettek, a társulatot korrekt módon tájékoztattuk anyagi helyzetünkről egy társulati ülésen. Ezen az ülésen részt vett a színész szakszervezet elnöke is. Ő fogalmazott úgy, nincs más megoldás, a társulatnak áldozatot kell hoznia. A társulatnak ez nem tetszett, morgolódott, de végül is megértették. A kérdés úgy merült fel akkor: élet vagy halál.? Választhattunk. Mindenki lemondott egy havi fizetéséről. Egyedül Magyar Fruzsina nem tette ezt meg. Mindenhol a színház ellen agitál, olyan képtelenségeket állít, hogy én besúgó hálózatot építettem ki és azt működtetem. Az ilyen rágalmakért be is perelhetném, de nem teszem. Ennél sokkal fontosabb feladataim vannak, nekem is és kollegáimnak is, például az, hogy talpon tartsuk, megőrizzük a Budapesti Kamaraszínház működőképességét és folytathassunk munkánkat.

Tóth Berta/ színház.hu