Francia vendégjátékon a Honvéd Táncszínház

Kirobbanó sikerrel kezdte meg vendégszereplését  Lyonban a Honvéd Táncszínház és zenekara. A Maison de la Dance-ban december 6-ig összesen hét alkalommal láthatja a közönség a Csárdás!-A Kelet tangója című produkciót, Zsuráfszky Zoltán koreográfus rendezésében.

A táncszínházi produkció korhoz nem köthető történetet dolgoz fel, amely egy szerelmi háromszög konfliktusaira épül. A történet autentikus magyar, illetve nemzetiségi – cigány, lengyel, szlovák, román –  táncok gyűrűjébe ékelve építkezik és válik teljessé.

Csrds-A_Kelet_tangjaFotó: Dusa Gábor

Az 1949-ben alapított, több művészeti kart magába foglaló Honvéd Együttes Táncszínháza Magyarország legnagyobb létszámú hivatásos néptánc együttese. „Anyanyelve” a Kárpát-medence néptánc kincse, amelyből a nagyformátumú táncdrámáktól a népi vígjátékokig, a klasszikus tragédiáktól a mesedarabokig terjedő, sokszínű repertoár építkezik. Valamennyi produkció közös jellemzője a rendkívüli dinamika, a táncok virtuozitása és a színpadképek látványossága. A Táncszínház zenekarának muzsikusai pedig a Kárpát-medence régi paraszti zenéjének kutatására és megörökítésére vállalkoztak.

Idén a Honvéd Együttes Prima Primissima díjat kapott a „Magyar népművészet és közművelődés” kategóriában. A díjat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport tizenkét jeles képviselője veheti át évente egyszer, a díjátadóra idén péntek este került sor a Művészetek Palotájában.

A díjról

A Prima Primissima Alapítvány évről évre 30 jelöltet jutalmaz 10 kategóriában, ezenkívül minden évben gazdára talál egy közönségdíj is, így összesen 750 ezer eurót osztanak szét ezen az estén. A kategóriagyőztesek, azaz a Prima Primissima díjasok fejenként 50 ezer, a többi jelölt, vagyis a Prima díjasok 10-10 ezer eurót kapnak. A közönségdíjasnak járó 50 ezer eurót Csányi Sándor ajánlotta fel magánvagyonából. A díjat 2003-ban hárommilliárd forintból megalapító Demján Sándor nem vett részt sem a jelölés, sem a szavazás folyamatában. A végső döntést a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének kibővített elnöksége, valamint a kuratórium hozta meg titkos szavazással. Csányi Sándor bejelentette: mivel Demján Sándor tíz évre szóló vállalása jövőre lejár, 2013-tól az OTP Bank vállalja a Prima Primissima Díj szponzorálását, Demján Sándor pedig átveszi a közönségdíj finanszírozását.

A díjazottak 2011-ben

Fischer Iván, Mága Zoltán, Weiner Konzi, Tordy Géza, Honvéd Együttes, Al Ghaui Hesna, Kaján Kalász Tibor, Kroó Norbert, Csukás István, Vadász György, Kiss László, valamint Kiss Imre.