Harcsa Veronikával énekel Kulka János - dalok és versek a Bárkán

Különleges dupla koncertet ad december 10-én a Bárka színházban a Harcsa Veronika Quartet és vendégük, Kulka János. A Kossuth-díjas színművész a verskoncerten a dalok között életrajzi részleteket olvas fel költőkről.

 A Harcsa Veronika Quartet tavasszal mutatta be negyedik albumát Lámpafény címmel. A lemezen XX. századi magyar költők, Weöres Sándor, József Attila, Kassák Lajos, Nemes Nagy Ágnes, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes és Tóth Árpád verseit dolgozták fel. A személyes hangvételű dalokat december 10-én, szombaton kétszer, 18:30-tól és 21 órától hallhatja a közönség a budapesti Bárka Színházban. A koncert vendége Kulka János színművész.

Harcsa_Veronika

Harcsa Veronika

Kulka János az estről:

"Egy szép, élményekben gazdag este lesz a Lámpafény koncert. Örülök, hogy részt vehetek az előadásban, mert Veronika egy olyan küldetést vállalt, amit kevesen csinálnak, és amit én nagyon tisztelek. Megpróbál újra a köztudatba emelni egy lassan elfeledett műfajt, a verset. Érzékenységével, kivételes énektudásával képes rá, hogy életre keltse a költeményeket" – mondta Kulka János. "Magam is éneklek sanzonokat, szeretem azt, amikor egy irodalmi szövegre születik dal. Hiszek ebben, mert így reményeim szerint a költők és a versek tovább élnek. Az én szerepem az lesz a koncerten, hogy a dalok között írásokat olvasok fel a költőkről. Ezek többségében életrajzi részletek lesznek, vagy az adott szerző egy másféle írása. A szövegekkel tulajdonképpen körbejárom a költőket, és közelebb viszem őket a közönséghez. Az összes megzenésített vers közül a Lámpagyújtó énekel című költemény a kedvencem Kosztolányitól" – árulta el.

Harcsa Veronika szavaival az estről:

"A dupla Lámpafény koncerten a karácsony közelsége miatt biztosan másképpen fognak hatni a dalok, és helyszín jellege miatt is jóval intimebb, bensőségesebb lesz a hangulat. Vendégül látjuk Kulka János színművészt, aki prózai szövegeket ad elő Lackfi János író-költő válogatásában. A XX. századi magyar irodalom, a művészek és az akkori korhangulat előtt tisztelgünk azzal, hogy a dalok között a megzenésített versek szerzői és kortársaik leveleit, naplórészleteit is hallhatja a közönség. A dupla koncert másik vendége Subicz Gábor trombitás lesz, a vetítést pedig Varga Vince szerkeszti" – fogalmaz Harcsa Veronika énekesnő.

Jótékonysági akciót is hirdetnek:

 

Az ünnepek közeledtével a zenekar jótékonysági árverést is indít. A legnagyobb összeget ajánló licitáló egy exkluzív Harcsa Veronika Quartet ajándékcsomagot kap, amelynek része, hogy együtt vacsorázhat a teljes zenekarral. Emellett a nyertesé lesz egy névre szólóan dedikált CD-csomag az eddig megjelent lemezekkel, egy kétszemélyes, 2012-es Harcsa Veronika-bérlet, amely valamennyi előadásra érvényes, valamint két jegy a december 10-i Lámpafény koncertre a Bárka Színházba. A jótékonyági árverés bevételét a zenekar az idén tíz éves Bátor Tábor Alapítványnak ajánlja fel, amely súlyosan beteg gyerekeknek és családjaiknak szervez ingyenes élményterápiás táborokat.
Az exkluzív Harcsa Veronika Quartet ajándékcsomagra december 5-én, hétfőn 12 óráig lehet licitálni a zenekar honlapján. Az ajándékokat a Lámpafény koncertek előtt ünnepélyesen adják át a nyertesnek.