Készül a Bőrpofa a Katonában

A Katona József Színházban már próbálják A Bőrpofa című kétszereplős darabot, Mészáros Béla és Borbély Alexandra e.h. szereplésével. A bemutatóra január 7.-én kerül sor, Dömötör András rendezésében.

Az íróról
Helmut Krausser 1964-ben született. Münchenben tanult régészetet, művészettörténetet és színháztudományt, majd félbehagyta az egyetemet. Volt szerencsejátékos, éjjeliőr, operastatiszta, házaló hirdetésszervező, énekes egy rockzenekarban, rádióbemondó és újságíró is. Húszévesen hajléktalanként egy évig csövezett a Müncheni Operaház tetején, majd az utcán lakott, a berberek között. Első rövid prózái 1983 és 1987 között jelentek meg, az azóta magyarra is lefordított Mágikus dallamok című regénye már 1993-ban, a kiadás évében is harmincezer példányban kelt el Németországban.

helmutA Bőrpofáról
Jó néhány regény után drámaíróként a Bőrpofával robbant be a német színházi világba. A darabot 1994-ben mutatta be a hamburgi Thalia Színház, és azóta világszerte több mint 200 színpadon játszották. A Bőrpofát egy müncheni túszejtő története inspirálta, aki 1986-ban 38 órán keresztül tartotta fogva a barátnőjét, hogy visszanyerje magának. Krausser ennek a Werner Bloynak ajánlotta drámáját.
"A Bőrpofa a kedvenc témámról szól: a sarkaiból kizökkent nyugati világ krónikus félelmi állapotáról, az emiatt keletkező maszkokról és mutációkról, arról, ahogy a színlelés során teljesen megszűnik a valóság."
/Helmut Krausser/

Részlet a darabból

"A Férfi a szekrényhez lép, kivesz egy hosszú, fehér henteskötényt, és szétteríti a mosogató felett. Kivesz a hűtőből egy vörös löttyel teli poharat; talán vér. Egyik ujját a pohárba dugja, ide-oda forgatja benne, majd a folyadékot művészi igényességgel a kötényre csepegteti, a poharat pedig visszarakja. Az eredménnyel még mindig elégedetlen, mutatóujjával szétken pár cseppet, a hamutartóból hamut szór a foltra, mindkettőt jól szétmaszatolja, felveszi a kötényt, és megnézi magát a tükörben. Felmászik egy létrára, és kivesz egy csomagot a szekrény felső részén lévő titkos helyről, ünnepélyesen kibontja, kivesz belőle egy bőr henteskesztyűt és egy bőrmaszkot, ami pont ugyanolyan, mint Tobe Hooper „A texasi láncfűrészes mészárlás” című filmjében. Felveszi a maszkot, aztán kivesz a szatyorból egy papírdobozt, a papírdobozból pedig egy szemmel láthatólag vadiújonnan vásárolt láncfűrészt. Szerelmesen a kezébe veszi." /részlet/

borbelymeszaros

Bőrpofa próbanapló

Össze kell foglalnom.” Megtelik a nézőtér, minden korosztályból kíváncsiak a Bőrpofa nyílt próbájára. Helmut Krausser műve megtörtént eseményeken alapul és az író a darab fő figuráját inspiráló férfinak ajánlotta, „akit a müncheni rendőrök lelőttek, mert nem értették a viccet”.

Korunk problémája a totális szereptévesztés. Emberek tömegei filmek, játékok világában élnek és nem a saját valóságukban, saját idejükben. A rendező, Dömötör András elmondása szerint akár a szomszédunkban is lakhatnak emberek, akiket olyannyira megihlet a Texasi láncfűrészes mészárlás című film, hogy hentes kötényben, bőrmaszkban, fűrésszel parádéznak a szoba közepén. Csak éppen most rosszkor érkezik haza a barátnő…

„Össze kell foglalnom.” A színészek útkeresése a szemünk előtt folyik. Mi is velük együtt ismerkedünk Nothunggal, a láncfűrésszel. Minden mondatot, gesztust, hangsúlyt aprólékosan elemeznek, próbálgatják az újabb és újabb lehetőségeket. Tízféleképpen pattan föl Mészáros Béla, tízféleképpen kérdezi meg tőle Borbély Alexandra, hogy kinek a lábát vágta le. A láncfűrész még nem működik, jogos a közönség kérdése, vajon tényleg egy Stihl fűrészt fognak az orrunk előtt táncoltatni? A rendező mindenkit megnyugtat: igen.
Felpörögnek az események, dulakodás, kiabálás, káromkodás, vérrel maszatolás. A feszültség leszivárog a színpadról, minket is magával ragad a hangulat, mindenki előre dőlve figyel. Részesei vagyunk a próbának, szavazunk, hozzászólunk, véleményezünk. Látunk ismerős férfihisztériát, ízelítőt kapunk a női lélek működéséből. A tétova távozás orvosi lovát mutatják be a színészek a színpadon. Abszurd szituáció, amikor a nő élete párja felajánlja, hogy éljenek boldogan hármasban a fűrésszel. Itt ér véget a próba, a happy end-ért vissza kell jönnünk.
„Össze kell foglalnom.” Láncfűrésszel könnyű egy nőt maradásra bírni. Nekünk viszont sajnos mennünk kell. Mától fogva biztosan gyanakodni fogunk a szomszédunkra. Vagy beszerzünk egy henteskötényt.
Január 7-én élesben is felberreg a láncfűrész.
(írta: Wiegandt Júlia)

BŐRPOFA - A VRRRRRÜMM LÁNCFŰRÉSSZEL
Írta: Helmut Krausser
Rendező: Dömötör András
Szereplők: Mészáros Béla, Borbély Alexandra
Bemutató: 2012. január 7.

Forrás: Katona József Színház